Az első karácsony

Nagyon jól éreztem magam ezen a karácsonyon. Tényleg úgy van, ahogy édesapám mondta: gyerek nélkül nem sokat ér a karácsony. A legnagyobb ajándék az volt nekünk, hogy Zéti velünk van, ettől már csak az okozott nagyobb örömet, ahogyan a kis csomagjainak örülni tudott.

Mi már 23-án feldíszítettük a fát, mert 24-ei program igencsak sűrű. Úgy szerettük volna, hogy Zéti már a kész fát lássa meg, de mi tervezünk és Zéti eldönti hogyan lesz. Így aztán Zéti velünk díszítette a fát. Csak csodálkozott amikor édesapa behozta a még becsomagolt fát, és nagy szemeket meresztett amikor a fenyő ágai szétterültek és betöltötték a szobát. Még szerencse, hogy feltalálták a műanyag gömböket, mert egy sem maradt volna épen. Zéti nagyon élvezte a gömbök közötti túrkálást. A végén felkerült a csúcs is a fa tetejére és bekapcsoltuk az égősort. Meggyújtottunk egy csillagszórót és Zéti mutatóujját felemelve huuuu és hüüüüü-zött.

24-én édesanyám szülinapját ünnepeltük délelőtt, megebédeltünk és igyekeztünk volna haza, hogy elérjünk a templomba ill. hogy az ünnepi vacsorát elkészítsük. De az ebédet a megajándékozás követte, ami igencsak elhúzódott, így nem főztünk és sajnos templomba sem mentünk.

A gyerekek ösztönösen tudják, hogy az ajándékot ki kell bontani??? A megajándékozást Zéti nagyon élvezte. Segített mindenkinek kinyitni a csomagokat. A saját kisautói és sütifaló kincsesbödöne addig volt csak érdekes, amíg keresztanya ki nem bontotta az ő ajándékát. Így lett az est legjobb szórakozása keresztanya lábasait és fedőit rakosgatni.

25-én nálunk volt nagy vendégsereg. Ebéddel vártunk nagyiékat, dédit és édesapa keresztszüleit. Az ebédlőasztalnál 12 foglaltunk helyet és fogyasztottuk el a finomra sikeredett ételeket. (Nem voltam én hős, a saját készítésű ételek mellé kiadtam mindenkinek, hogy mit készítsen az ünnepi asztalra.) Zéti ezen a napon nem sokat aludt, az ebéd után megpróbáltam elaltatni, de csak egy bő félórára szunyókált el. Érdekes viszont, hogy egész jól bírta az ébrenlétet. A röpke pihenés után jött az ajándékosztás. A szépen becsomagolt dobozokból előkerült egy motor, egy kisvasút, építőkocka (olyan duplo féleség), tekepálya és egy nagy játszóház. Az én drága fiam nem hiszem, hogy értette mi történik körülötte, miért kapott ennyi játékot ... Csak ámult és bámult tágra nyílt szemekkel.
Zéti ma nagyon élvezte az összezsugorodott nappalink szőnyegén és az új játszóház belsejében a vadiúj játékok társaságát. Reménykedtem, hogy ebben a jó kis kuckóban majd el tudom rejteni ezt a rengeteg játékot. Tévedtem. Vagy a játékok tárolójává vagy Zéti játszóházává lesz a kuckó.
Majd ha leszedjük a fát akkor több hely lesz, így az utóbbi mellett döntöttem. Majd egyszer kész lesz a mi otthonunk is, addig elbírja a nappalin ezt a sok szerzeményt.

A tizenegyedik hónap

Igen, 11 hónap telt el Zéti születése óta. Minden egyes alkalommal elcsodálkozom, hogy milyen gyorsan telnek a hónapok. Mindig meg is jegyzem, hogy most siettünk be a kórházba, a szülésre most nem gondolok, inkább csak arra, hogy most tartottam először a kezemben ....
Milyen kicsi és törékeny volt, teljesen ránk utalva. Ez talán sohasem lesz másként, mégis most már egy önálló kis nyuszi éli velünk a mindennapokat.
Nem is olyan rég megtette az első lépéseket egyedül. Még mindig félősen és óvatosan és persze csak akkor ha kedve van, szalad papatól a mamiig, vagy fordítva. Azt hiszem még el fog telni egy kis idő, amíg tényleg egyedül közlekedik majd.
A betegség nem tett túl jót a járás fejlődésének. A hányás, hasmenés, torokfájással spékelve legyengítette szegényt. Még mindig kell pár nap, hogy felerősödjön és a régi legyen. Ma már nem panaszkodom, mert jó kedve volt, sokat beszélgetett, táncolt, sétált, de még hamar elfárad.
Tegnap még nagyon meg voltam ijedve, mert egész nap csak imbolygott, mint egy tengerész ...! Sokszor hason feküdt a földön és pihent. Ilyet előtte sohasem láttunk. Ijesztő volt.
Egyfolytában azon gondolkoztam, hogy menjek e vele orvoshoz, vagy sem. Nem mentem. Remélem nem döntöttem rosszul és szép karácsonyunk lesz.
Nagyon szépen kezdi a szavak kezdő szótagjait ismételni, ráadás mindkét nyelven szívesen utánoz: pl. a Katze-ból a Ka már meg van. Ilyenkor aztán szalad a hátsó ajtóhoz, ahol a Vilmos és Kázmér cica megleshető.
De utánozza a beszélő könyv farkas hangját, ahogy vonít, a békát, ahogy brekeg vagy épp a kutyát ahogy ugat. Papa és Mama gyakran elhangzik, de ez még nem tudatos, igazából csak úgy maga elé mondogatva gyakorol.
Eszméletlen, hogy ragad rá minden. Tegnap megkérdeztem, csak úgy kiváncsiságból, hogy emlékszik e még rá, mert már 2 hónapja biztos nem kérdeztem, hogy milyen nagy lesz, és tudta, két kezét a feje fölé emelve mutatta, hogy milyen nagyra fog ő nőni. Meg kell mondjam, nagyon büszke voltam a kicsi okos buksijára.
A legújabb kedvenc a tánc. Riszálja jobbra balra a kis fenekét, vagy épp rugózik, van hogy az egyik lábán lábujjhegyen áll és úgy dőlöngél, de ha ül akkor csak a felső testét mozgatja oldalirányba. Sokszor a kezemben van és úgy táncolunk a jó kis gyerek adventi és karácsonyi dalokra. De aztán ha Papaval nyomja, akkor aztán megy a kemény rock 'n' roll. Ilyenkor Zéti az ökölbe szorított kezét könyökben meghajlítva próbálja föl le mozgatni. Legtöbbször az oldalirányú kézmozdulat megy jobban. De szorgalmasan próbálja az édesapját utánozni.
Időközben megtanult Zéti mászni is. Egyre többet kezdi a kúszást mászással helyettesíteni. Mire szaladni fog, megtanul mászni is. Négykézláb könnyebb az autókat is tologatni.
Nagyon érdekes lett ebben a hónapban a szárító kötélen lógó ruhák hada. Mire kiteregetek, Zéti már le is szedte a felét, és kezdődik minden előről.
A betegségnek volt még annyi hátránya, hogy kicsit el lett kényeztetve a kicsi manó. Most iszom a levét. Hamar hangot ad a nemtetszésének. Kiabál és akár az üvöltésig is elmegy, hogy megkapja, amit akar. Igyekszem konzekvens maradni, és az egyszer kimondott nem az ugyebár nem. Elmagyarázom komolyan, hogy miért is nem lehet valamit. De ez az életkor nem arról szól, hogy észérvekkel meg lehet a nyuszit győzni. Ekkor jön a jól bevált elterelő hadművelet.
Mostanában Zéti nem szereti, ha valaki elmegy. Hajnalban mikor felébreszt, én egyből érzem, hogy ki kell mennem, mert a hólyagom nem bírja, és Zétinek is meg kell csinálnom a hajnali tejcsijét. Ezt a pár perces ténykedést, ha én megyek ki, azt nagyon nehezen viseli, nagyon sír. Ha édesapja megy el napközben, akkor ugyanígy eltörik a mécses. Azt imádja viszont, ha megérkezünk, vagy ha a vendégek belépnek az ajtón. Széles mosollyal fogadja a kedves rokonokat.
11 hónaposan kibújt a hatodik fogacska is. Ez a felső bal oldali negyedik fog ismét jól megkínozta őt.
Nem utolsó sorban imád az ágyban hancúrozni: édesapa az ágy egyik végén a takaró alatt, Zéti a másik végén bekukucskál ... még azt az örömet és kacagást. Sőt a hintázás mellett a legjobb móka, ha magát a hintázást egy plédben fekve élvezheti. Na ilyenkor aztán nagy csak az üvöltés, ha mi gonosz felnőttek már nem bírjuk a hintáztatást. Komolyan elgondolkoztam, azon, hogy meddig kellene a kicsi mogyorót ide oda himbálni, hogy megunja....

Betegség

Zéti tegnap kétszer is hányt. Megijedtünk, és rohantunk a doktor nénihez. A megfázás kezelésében már rutinosak vagyunk, de ezzel még nem tudtunk mit kezdeni. A doktor néni megvizsgálta, felírt B6 injekciós ampullákat, a hányinger megszüntetésére, ellátott tanácsokkal. Mi meg csak reménykedünk, hogy amilyen gyorsan jött a betegség olyan gyorsan távozik is.
Tegnap már hál istennek nem hányt, de jelentkezett egy gyenge hasmenés. Féltem az éjszakától. Hajnal fél négyig nem is volt semmiféle gond, de akkor megint elkezdett olyan furcsán köhögni és öklendezni, felkaptam őt, és kipattantunk az ágyból. Szegénykém csak öklendezett, hisz nem volt sok minden, ami kijöhetett volna az üres gyomrocskájából. Kis teát ivott és vissza aludt.
Féltem itt hagyni őt délelőttre, de jó kezekben volt. Így a szokásosnál jóval többször hívtam édesapát, aki megnyugtatott, hogy nem hányt ma, és erős hasmenése sincs.
Remélem, ha átvészeltük ezt a napot, akkor holnap megint az én kicsi erős, egészséges Zétim fog rám mosolyogni.

Távolság

Délelőttönként -három hétig egyfolytában- távol vagyok az én kicsi manócskámtól. A rokonság van bevonva a babysitterkedésbe. Anyukám, anyósom, férjem, hugom, aki él és mozog vigyáz Zétire. Sajnos én ebben a három hétben eléggé kimaradok az életéből. Délután próbálom az elvesztegetett időt bepótolni, de ez mégsem olyan mintha egész nap együtt lennénk.
Most aztán egyáltalán nem értem azokat az anyákat, akik fél év után vissza mennek dolgozni, hogy ne maradjanak sokáig távol a hivatásuktól. Szerintem nincs szebb hivatás egy gyermek nevelésénél. A legjobb dolog a világon. Emellett minden más eltörpül. Én ezt nem cserélném el semmilyen munkával.
Arról aztán ne is beszéljük, hogy nem tudom, hogyan értsem meg azokat a nőket, akik a karrierjüket teszik mindennél előbbre. Nem tudják hogy lemaradnak valamiről. Pedig a legszebb dolgot tollják el maguktól. Ők nem tudják, hogy mit sem ér a feminizmusuk, illetve hogy sohasem leszünk egyenlőek a férfiakkal.
Ez most úgy hangozhat, mintha nálunk férfi uralom lenne, pedig ez korántsem van így. Jó dolog ha az nő össze tudja hangolni a nöiességét az anyasággal, a munkával, a karierrel és nem marad le semmiről.
Már alig várom, hogy elteljen ez a három hét, és minden visszatérjen a régi kerékvágásba, és éljem egy anyuka megszokott mindennapjait, hogy a kialakult szokások visszatérjenek az én életembe is.
Szerencsére Zéti napirendje nem borult fel, minden úgy van, mintha velem lenne. Csak hát mégsem velem van. Egy kis tündér az én mókusom, és zokszó nélkül tűri hiányom. Sőt az is mondhatnám, hogy örül a kis változatosságnak. Azért tudom, hogy hiányzom neki, és látom, hogy örül amikor hazaérek. Kacag amikor meglát, kéredzkedik hozzám, leteszi a kicsi fejét a vállamra, felnéz, mosolyog, nevet és leteszi a fejét a vállamra. Ezt többször megismétli egymás után. Az én szívem pedig megnyugszik olyankor, hogy az én kicsi fiam tudja, hogy én vagyok az ő mamija.

Mikulás

Hozzánk is elérkezett a nagyszakálú Mikulás. Csengőszóval jött és gyorsan halk léptekkel távozott. Így mire Zéti a csizmájához ért, már csak az ajándékok vártak rá.
Anyuméknál aludtunk aznap éjjel. A szobaajtó elé tettük ki a cipit. Már az ágyban voltunk, épp aludni akartunk, amikor hirtelen megszólalt az ajtó előtt a csengő. Zéti fülelt, nagy szemekkel nézett és várakozás teljesen nézett az ajtó felé. Azon azonban senki sem jött be. Ajtó felé mutatott kicsi ujjával, hát elindultunk felé. Kint Zéti cipője körül a sok sok ajándék sorakozott. Azt sem tudta hova nézzen, mihez nyúljon ...!
Az ajtóból visszatértünk az ajándékokkal az ágyra, hogy mindent jobban szemügyre vehessünk. A boldogság, izgatottság ragyogott a kicsi nyuszim szemében. Az építőkocka minden egyes darabja elbűvölte őt, egyesével nyújtotta felénk, mintha csak azt mondta volna: nézzétek, egy zöld, egy piros, egy sárga kocka! És ez mind az enyém!" Ezen az estén már semmi más sem kötötte le a figyelmét. Pedig volt még ott egy tűzoltóautó, egy mesekönyv, karácsonyi dalokkal, egy teknős, amibe formákat kell bedobálni. Ezek megismerésére azonban már csak másnap került sor.

In der Weihnachtsbäckerei

A jó német szokáshoz hasonlóan advent vasárnapjain nálunk a család apraja és nagyja a konyhában sürgölődik és apró süteményeket azaz Weihnachtsplätzchen-eket készít. A húgommal ezt a szokást már évek óta beépítettük a családi hagyományainkba. Idén sem történt ez másként. Hisz szeretném ha Zéti is megismerné ezt a számomra oly fontos és kedves szokást. Idén még nem vette ki a részét olyan aktívan a sütögetésben, de a konyhában sürgölödés már most is nagyon ment. Édesapa alig győzte elvonni a figyelmét a konyhai eseményekről.
Múlt héten hétvégen elmarad a vasárnapi összejövetel, de ezt ma bepótoltuk. Mézeskalács sült a sütőben, vanílias kifli és rumos golyók voltak terítéken. Zéti kezébe adtam a mézeskalács tésztáját, amit szaggatni kezdett és persze nem maradhatott el a kóstolás sem. Egyik falat került a másik után a szájába. Ezen túl azonban még nem kötötte le őt a sütés.
A cd lejátszóban halk karácsonyi zene szólt, a levegőt a mézeskalács édes illata töltötte be. Mi így várjuk a csodát ...! A Jézuska születését, a fenyőfa érkezését, a karácsonyfa díszítését, a szentestét, a finom falatokat.
De előbb még érkezik az ezüst vasárnap, amikor a sütést folytatjuk. Ha minden igaz az arany vasárnapon Bécsben töltünk egy napot a Christkindlmarkt-on. Nagyon vágyom arra a hangulatra, illatokra, ízekre, ami ilyenkor a karácsonyi vásáron a teret betölti.

Egyedül

Nagy dolog történt ma. Zéti megtette az első lépéseket egyedül. Először pontosan négyet az édesapja felé, aztán vissza hozzám, és öt lépéssel vissza hozzá.
Én csak azt szerettem volna, ha állt volna egyedül, amikor Zéti úgy döntött, hogy inkább útra kel. Teljesen meglepődtem. Félős ám az én kicsi manócskám, párszor lábra kellett állítani, biztatni kellett, hogy álljon egyedül, de egy helyben állás helyett inkább a menést választotta és szaladt, mint akit puskából lőttek ki.
Nagyon furcsa volt látni, hogy lassan már a mozgáshoz, nem lesz szüksége még arra az egy mutatóujjamra sem.
Ha így haladunk a fejlődés útján, akkor karácsonyra tényleg egyedül fog menni. Akkor lesz csak aztán jajajajj a karácsonyfának.
(Bár nem panaszkodom, mert azért szót fogad a kis tündér. Ha azt mondom, hogy meleg, nem nyúl oda, és a virágot sem bántja. Így lehet, hogy a karácsonyfánk is megússza azt a pár napot!)

Advent

Holnap elérkezik ismét az advent. Első vasárnapját a mi kicsi lakásunk már teljes pompájában várja. Ma feldíszítettük a lakást, mert holnap anyósom szülinapját ünnepeljük. Úgy terveztem, Zéti délelőtti alvása alatt, hipp-hopp, kitesszük a díszeket, a fényeket illetve az adventi kalendáriumot. Csizmákat hímeztem ki és varrtam meg még tavaly, ebbe kerültek az apróságok Zétinek. Épp csak a csizmákba tettem szét az ajándékokat, amikor Zéti már nyüszített ... Így a díszítés Zéti jelenlétében fejeződött be. A meglepetés nem úgy sikerült, mint ahogy terveztük, de az öröm, a csodálkozás, a rajongás így sem volt kevesebb. Minden a helyére került és Zéti csak ámult és bámult. Pfuuuu, huuu és heeeüüü "szavakat" ismételgette és csak mosolygott, kezeit nyújtogatta a girlandon lógó csizmák és fényfüzér felé. A színes sógyurmák teljesen elvarázsolták, csak szívta vissza a levegőt és közben hümmölt (nem tudom a hangot sem utánozni, sem pontosan leírni).
Holnap meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, bedugjuk a fényfüzért, a szobát a narancs illata tölti majd be, karácsonyi gyerekdalok zengik be a szobát. Így várjuk majd csendben és meghitten az év legszebb ünnepét. Hármasban. Egy családként.

Az első mérföldkő

Reggelente, ébredés után mutogattam Zétinek alkalom adtán, hogy hogyan kell a nagyágyról lemászni. Nem ám fejjel előre, azt védi kell, hanem tolatva, lábakat az ágyról lecsúsztatva érkezünk a földre.
Ma reggel aztán nagyon megijedtem. Zéti mint egy bomba kilőtt az ágy közepéről és gyorsan az ágy széle felé vette az irányt. Már épp kaptam utána, amikor megállt és lenézett a mélybe. Elgondolkozott. Ugrásra készen várakoztam. Zéti elhelyezkedett párhuzamosan az ágy szélével, majd elkezdte lelógatni az egyik lábát, utána a másikat, kezecskéivel a lepedőben kapaszkodva ereszkedett le a csalogató mélységbe. Nekem dagadt a mellem, hogy milyen okos és ügyes az én kisfiam, míg az ő arcán egy felszabadult diadalittas mosoly ragyogott fel. A hitetlen anya, aki azt hiszi, mindez csak véletlennek tudható be, mit csinál? Teszteli a fiát. Így Zéti kénytelen volt mégegyszer és mégegyszer bemutatni a tudományát.
Édesapa amikor hazaért, ez volt az első amit bemutatott neki a kis nyuszi.
Nem tudom, milyen korú gyereknek kell ezt tudnia. Én úgy gondolom, hogy ez még ideje korán van. Mindenesetre megnyugtató, hogy talán most már nem kell annyira izgulnom ha az ágy vége és széle felé veszi az irányt.

Aquasziget - Esztergom

Nem volt vége, de nem bizony. Anyósomék meghívtak minket egy fürdős napra. Az esztergomi aquasziget mellett döntöttünk. Nagyon vártam és már előre örültem a szaunázásnak, fürdőzésnek. Sógorom már itthon emlegette, hogy a szauna naturista. Az azonban álmomban sem gondoltam, hogy az egész wellness rész az. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Zéti a fárasztó napok után kicsit tovább aludt, el voltunk kicsit késve. Már 10-kor oda akartunk érni, de majdhogynem csak akkor indultunk itthonról. A fürdő recepcióján közölték, hogy az egész wellness rész naturista. Teljesen kiakadtam, felháborodtam (nem vagyok én senkinek a micsodájára sem kiváncsi)! Az egész wellness részt naturistává tenni!!! Még mindig nem térek magamhoz. Így aztán nem váltottunk kombinált jegyet, csak az élményfürdő szolgáltatásait vettük igénybe és az oly nagyon vágyott szaunázás elmaradt. Eltelt azonban egy kis idő, miután értékelni tudtam a fürdőzést.
Zéti az első pillanattól kezdve tágra nyílt szemmel bámulta a körülötte levő - a megszokottól nagyon eltérő - világot. A víztől továbbra sem félt, de azért kellett egy kis idő, hogy felengedjen. A másodszori csobbanásra már nagyon élt a vízben, csapkodott, kiabált, rúgkapált. Ebéd után aludt Zozó játékbirodalmában veszett el a labdák tengerében. A következő pancsi után (15 órától) aludt egy kicsit, ami arra volt elég, hogy egy kis energiát gyűjtsön a következő körre. Kipróbálta Zéti édesapával a sodrót. Kiabált, grimaszolt, mosolygott örömében.
A gyerek medencébe nem lehett felnőtteknek bemenni, így édesapa Zétit úszógumistul beletette a medencébe, ahol Zétinek még leért a lába. Szegény először azt sem tudta mit csináljon, de hamar feltalálta magát. Oly annyira, hogy elkezdett körbe körbe futkározni a medencében. Sőt, egyszer csak azt látjuk hogy ellopja az egyik kislány nagy krokodilját és iszkol el vele a tett helyszínéről. A gyerekmedencében a gyerekekkel jól érezte magát és legalább 40 percet eljátszadozott. Zéti annyira elfáradt, hogy hazafelé végig aludta az egész utat.

Vendégeskedés

Elég sűrűre sikeredett a hét vége. Pénteken Olgánál és Lénánál vendégeskedtünk. Már reggel indultunk. Zéti sosem bírta a kocsizást, főleg akkor nem, ha kipihenten indultunk útnak. Akkor semmi esélye sem volt annak, hogy elaludjon. Így mire kiértünk a városból Zétinek elege lett (mindössze 10 perc alatt) és elkezdett kibújni az ülése övéből. Elég nehéz vezetés közben visszavarázsolni a kis huligánt az ülésébe. Megérkeztünk szerencsésen. Zéti nagyon jól viselkedett. Bár még sohasem lehetett rá panaszom. Azt hittem Olgával jól kipletykálom magam, de rá kell jönnöm, hogy a barátnői csevely sem úgy zajlik már ezután, mint ezelőtt: most már a pletyizés (mint minden más is) is csak "darabokban, szakaszokban" megy. De ez még így is több mint a semmi, és meg kell mondjam nekem nagyon jól esett. Jól éreztük magunkat, Zéti kicsit aludni is tudott, finomat ebédeltünk, sétálni is voltunk és kicsit sikerült Lénával barátkozni is.
A hazaút azonban nem sikerült túl fényesre. Korábban indultunk, mint terveztem, mert Zéti elfáradt. Gondoltam én, hogy biztos elalszik az első kanyar után és nyugalomban hazavezetek. Áááá dehogy, lehet hogy túl fáradt volt és ezért nem sikerült, de annyira nem volt fáradt, hogy ne tudott volna torka szakadtából üvölteni. Megálltam, ölbe vettem, ringattam, énekeltem, megpróbáltam elaltatni, de még jobban sírt. Teljesen kétségbe estem, épp dugóba készültem belerohanni. Azt hittem sohasem fogunk haza érni. Még egyszer meg kellett állnom, de mégiscsak menet közben sikerült álomra hajtania a fejét. Nem tudom, hogy bevállalok e mégegyszer 10 percnél hosszabb utat. Mikor haza értünk azt mondtam, soha többet. Hozzánk jöhet bárki, mindenkit szívesen látok, de mi kettesben nem indulunk útra.
Szombaton aztán rokonokhoz mentünk látogatóba. Két kicsi unokatestvér játékbirodalmát fedezte fel az én kis manóm. 10 hónapos korára elérte Zéti is azt a fejlődési szakaszt, hogy mindig az kell, ami a másik gyerek kezében van, de még nem vesz ki semmit a másik kezéből. (én amúgysem sorolom őt a erőszakos gyerekek körébe!) Nagyon édes volt, ahogy egyre másra szedte elő a játékokat és bütykölt velük.
Onnan pedig egyenesen szülinapot mentünk köszönteni. Még szerencse, hogy a Zsuzskánál is vannak játékok. Úgy eljátszott, hogy szinte észre sem lehetett venni, hogy Zéti a szobában van.
Hazafelé azonban dugóba kerültünk, mert leesett az első hó, csúszott az út, a kicsik kb 10 km/h - val araszoltak előre. Mire hazaértünk Zéti pont elaludt, azt hittem reggelig szundizik, de fél 10-kor felébredt. Akkor elmentünk fürödni és csak utána bújtunk ágyba.
Eseménydús két nap állt mögöttünk és a hétvégének még nem volt vége!

Köszönjük minden kedves vendéglátónknak a finom ételeket és a játszós perceket!

Étkezés

Milyen rég is volt már, hogy csak szopizott Zéti. Azóta már mennyi mindent megkóstolt. Lassan már csak azt eszi, amit mi nagyok. Kiváncsi kicsi nyuszi mindent lelkesen megkóstol. Eddig talán csak a halas kaják nem jöttek be neki, de remélem annak is eljön majd az ideje. Sőt, most jut eszembe, másodszorra már a sóskát sem ette meg.
Mostanában sokat berreg az én kisautóm. Ez csak akkor igazán vicces és egy idő után bosszantó, amikor épp etetem és teli van a szája. Na akkor aztán száll az étel mindenfelé. Olyan mint a reklámokban vagy filmekben. Talán csak annyi a különbség, hogy Zéti nem rosszaságból teszi, hanem épp akkor jut eszébe, hogy hogyan is kell autózni.
Sokszor sikerült elkapnunk az első ismerkedéseket....
Néhány fotó, hisz Zéti arca jobban leírja az új ízekről alkotott véleményét:
Almát már talán három hónapos kora óta nyalogatja, de most próbálta ki először a fogacskáit az alma húsába vájni. Kis egér fogacskák csak úgy sercegtek, az alma leve csak úgy fröcskölt!
Mi sem jobb annál, mint amikor nassolhat a kisgyerek! Szerencsére jól eszik Zéti, nincs okom panaszra, ezért aztán ebéd után szokott egy kicsi édességet eszegetni.


Ha az alma leve folyt mindenfelé, akkor mit mondjak a mandarin levéről? Folyt le az állán, a kezén ... Mindene ragacsos és mandarinos volt.


Zéti a répán is szokta köszörülni, élesíteni a kicsi fogacskáit.

A technika és a nagyok világa

Az utóbbi négy napban szinte mindig anyuméknál voltunk, mert elkezdődött az építkezés. Rengetegen voltak a fiam körül, és ezt meg is érezni rajta: el van kényeztetve. Mindig van ki sétáljon vele, ki játszon vele, ki megtanítsa őt az újabb és újabb huncutságokra.
Az építkezésen a szerszámok után rohangált, egyik kezébe vette a nagy lapátot, csákányt és tollta maga előtt. Mostanában amúgy is szokásává vált a nehéz dolgok cipelése. Szinte érzékkel válogatja ki a nehéz dolgokat és persze azt amit nem lenne szabad. Ha nem ezeket vitte ide oda akkor a taligában tologatta őt a keresztapja körbe körbe. Kincsesbánya egy ilyen építkezés, csak hagyják a nagyok kibontakozni a kis manót!
Itthon aztán továbbra is a telefon, a porszívó a kedvenc játéka. Persze csak akkor ha éppen nem sétál vele senki fel s alá. Egyik pillanatról a másikra megtanulta, hogy hol van a kihangosító piros gombja, hogy a füléhez kell tenni a kagylót, hogy hallja a bugó hangot. A távirányító zöld gombjával ki és be lehet kapcsolni a tévét. Ez igazán jó szórakozás, hisz otthon nem nézhet tévét. Főleg azért nem, mert ha be van kapcsolva a készülék, akkor elé áll, és nem lehet elmozdítani onnan. Ha nem muszáj, akkor ne romoljon a szeme feleslegesen. (Amúgy sincs semmi értelmes dolog benne még a felnőtteknek sem, nem hogy a kicsiknek, de ez egy másik blog témája lenne.)
Másik nagy kedvenc a lepcsőn fel le sétálni. Eszméletlen milyen kitartóan emeli a lábát egyik lépcsőfokról a másikra. Anyuméknál meg aztán különösen sok lépcső van ...

Gyermeki örömök

Semmi sem szebb annál, mint amikor örülni látod gyermeked. Egy kis apró dolog, amit mi már észre sem veszünk, mosolyt csal a kicsi manó arcára, s így ezek az apró dolgok más megvilágításba kerülnek és értelmet nyernek. mintha csak arra lennének kitalálva, hogy örömet okozzanak.
Mekorra örömöt tud okozni, egy egyszerű seprű, felmosófa, porszívó... Ha az egyik is Zéti látókörébe kerül turbóra kapcsolva odakúszik és elveszi a talált kincset. Ilyenkor aztán percekig csend honol, feszülten szerel, dolgozik, játszik.
Édesanyáméknál az előszobában van egy fém cipős állvány, aminek a végeit egy egy gumikupak zárja le. Zéti ezt találta meg valamelyik nap és addig ügyeskedett amíg le is húzta. A nem várt cuppanó hang kacagásra késztette. Percekig nevetett hangosan és újra és újra rátette majd lehúzta a kupakot.
Tegnap először ültettem - azaz állítottam - bele Zétit, az egyik bevásárló központ játék vonatába. Olyan előre hátra és oldalra himbálódzó csodajárműbe, amiben lehet a kormányt tekerni, lehet váltani, és különböző színű gombocskákat lehet nyomogatni és mindeközben a vonat zakatol és néha néha sípol. Zéti arcán felvillant egy mosoly, ami onnan el sem tűnt, sikongatott és kacagott. Annyira élvezte, nekem meg annyira tetszett az öröme, hogy engedtem őt még egyszer vonatozni. Fura is lehet először, hogy az ember lába alatt imbolyog a talaj. (Egy szépséghibája volt azonban a dolognak: nem volt nálam fényképezőgép!)
Ma édesanyámnál, aki éppen horgolt, Zéti meglátta az ugráló gombolyagot. Vicces, amikor a gombolyagról letekeredik a fonal. Nem is tudta levenni róla a szemét. Olyan volt mint egy játékos kiscica, alámászott az asztal alá, egyre közelebb a gombolyaghoz, várta, hogy megmozduljon és ő ráugorhasson. Végre megkaparintotta a fonalat és utána nem engedte ki a kezéből. Édesanyám könyörgött egy darabka fonalért, de Zétitől csak huncut mosolyt kapott.

Zéti mellett ismét gyermek leszek és mosolyt csalnak arcomra az apró nekünk szinte észrevehetlen dolgok. Többek között ezt is köszönöm a fiamnak!

Első elválás

Igazából csak nekem esett nehezemre.
Tulajdonképp ez nem is az első elválás volt, hisz már többször itthon hagytam a kis nyuszit a nagyikkal. Viszont olyan még nem volt, hogy én maradtam, Zéti meg ment. Fura volt, ahogy Zéti egy szó nélkül ült anyumék autójában és elkocsikázott velünk. Még csak nem is integetett! Vérzett a szívem.
Másrészről viszont örülök, hogy Zéti jól el van a nagyival. Meglátogatták a dédit is, akinek a kicsi manó megint sokat kacagott. Megismerkedett a telefon készülékkel (itthon csak a kagylót látja) és a kihangosítóval. Újdonság mellől aztán a kicsi fiam nehezen mozdul. Csak legyen türelmed kivárni, mert különben jön a panaszkodás. Így aztán a nagyi csak várt, csak várt, csak várt ....
Az ilyen külön töltött idők mindig az alvás kárára mennek. Mikor anyumékhoz értünk Zétinek már leragadtak a szemei, szinte megkezdte az éjszakai alvását.
Fura volt Pestre menni egyedül, kongott a kocsi Zéti nélkül az ürességtől. Visszafelé már Jani vezetett, idejét sem tudom mikor ültem utoljára elől az autóban, úgy hogy nem én vezetek ... dehogynem 10 hónappal ezelőtt! Fogalmam sincs mikor jön el az idő, hogy Zéti egyedül üljön hátul, én meg az anyósülésen?

Mozgalmas nyugodt hétvége

Szombaton szinte egész nap anyuméknál voltunk. Zétit volt aztán ki körbe ugrálja, körbe rajongja: dédi, nagyi, kerianyu és keriapu. Élvezte is, hisz mindig van akit kézen lehet fogni és indulhat a felfedezés. Imád menni, nézelődni, újdonságok után kutatni. Nem lehet a kiváncsiságát sem kielégíteni sem csillapítani.
Ráadásul nagyon hálás a más arcokért. Én már unalmas vagyok, megértem, hogy vágyik a változatosságra. Nekem sem olyan egyszerű mindig újabb és újabb dolgokkal előállni, hogy lekössem a figyelmét, hogy fejlesszem készségeit (bár az Anya taníts engem c. könyv nagyon jó ötleteket ad). Így aztán kifejezetten jót tesz a változatosság mindkettőnknek. Kicsit borul ilyenkor a napirendünk, de igyekszem tartani a főbb kialakult szokásokat.
Tegnap először mondta Zéti tudatosan, amikor egy kutyust látott, hogy vau-vau. Ezt a séta alatt kétszer is megismételte, két különböző háznál is, ahol kutya rohangált, csaholt a kerítés mögött, tehát mindez nem csak véletlen műve volt.
Mai napot itthon töltöttük és éltük a megszokott hétköznapi vasárnapot. Ilyenkor csak annyi a különbség, hogy Jani is itthon van, és sokat játszik Zétivel. A hétvége két napjából mindenképp szeretek egyet legalább itthon tölteni. Az utóbbi időben ritkán jött ez így össze, tehát ezt ma kifejezetten élveztem.
Zéti ma megint sokat tanult. Egy (német) dalocskának a végén a husch-husch-husch-ra úgy kell a kezecskékkel csinálni mint a csip-csip-csóka végén. Ezt is gyakoroljuk már egy ideje, de ma egyedül csinálta. Ha anyuval sétál és anyum a sétálunk, sétálunk-at énekli a végén Zéti is legugol. Eszméletlen, hogy milyen gyorsan megtanulnak, megjegyeznek dolgokat.
Nagymamáim mindig mondják, hogy nem érti még azt a gyerek... bezzeg, ha azt mondjuk neki, hogy gyere Zéti, megyünk orrot fújni, a gyerek csak úgy nyüszít. Még, hogy nem érti!
Ráadás pár napja, ha valami rosszaságon jár az esze, vagy éppen csinált, rászólok, akkor tudatosan összehúzza a szemeit és elereszt egy nagy mosolyt. Sőt van, hogy elkezdi meglebegtetni azokat a hosszú szempilláit. Nehéz ilyenkor komolynak maradni!
A megfázás mellé a fogak továbbra is kínozzák szegény kis nyuszimat. A három meglevő fogacska mellé - tegnap sikerült rendesen belenézni a szájába-, a felső ínyén kb 5-6 fogacskának lehet már látni a fehér vonalát. Gondolom, szenved rendesen.
Zéti édesapjának ma azt is többször mondta, amikor a cicákat nézték, hogy cicic, cicic.
Sokat olvasgatjuk az újonnan beszerzett könyveket, az első oldal a kedvenc, ahol egy kétszárnyú nagy ajtót kell kinyitni és a kakas megtalálni mögötte, olyankor aztán lehet követelni Zétitől, hogy kikek (azaz kikeriki). Ha jó pillanatban kapom el, még sikerül is.
Nagy dolgok ezek, rövid napok leforgása alatt, egy kis emberkétől.

Ha anyuval sétál és anyum a s

Könyvek

Végre megérkeztek a várva várt könyvek. Nem túl gyakran, úgy fél évente szoktam rendelni német mesekönyveket Zétinek. Nagyon jókat sikerült választanom, én meg vagyok elégedve. Újdonság volt még ma Zétinek, de azt hiszem tetszett neki és még jókat fogunk olvasgatni belőlük. Remélem, hogy nem veszíti el az érdeklődését. Ebben segítenek az egyes oldalakon kihajtható ablakocskák, amik valami izgalmasat rejtenek. Hol egy kakast, hol egy lovacskát, hol egy tyúkanyót. Több ilyen könyvet is választottam: a tanyán, az építkezésen, az erdőben (de ez már két éves kortól ajánlott), hogy legyen utánpótlás, érdeklődést ébren tartó olvasmány.
Nem maradhattak el a karácsonyi énekeket és történeteket tartalmazó könyvek sem. Színesítik majd az adventi időszakot. Várom a karácsonyt. Idén remélem olyanra sikerül, mint amilyennek tervezem. Ez lesz az első karácsony hármasban, igazi kis családként ünnepelünk.

Fránya nátha

El sem hiszem, hogy megint küzdenünk kell a náthával. Egyfolytában azon gondolkozom, hogy hol voltunk, mit csináltunk az elmúlt napokban, hogy Zéti megint összeszedte a betegséget. Az első megfázás óta naponta kapja a c vitamint is, valahogy mégsem segít. Ez a harmadik megfázás szinte azt is mondhatnám, hogy zsinórban, a betegségek között két hét szünetekkel.
Napközben nincs nagyobb fennakadás, a kedve sem rosszabb a megszokottnál. Az orrszívót nem szereti, de ezzel gondolom sok gyerek így van. Van, hogy szó nélkül tűri, van azonban, hogy üvölt. Én igyekszem gyors, és hatékony lenni, így nem "szenved" sokáig.
Most veszem azonban igazán észre, hogy Zétit nagyon zavarja az alvásnál, és ezen fel is idegesíti magát. Mint minden kisgyermek, még ő sem jött még rá arra, hogy a száján keresztül is tud levegőt venni. Ezért aztán duplán nehéz. Csak küzd és küzd az orron át levegővétellel. Nem sikerül neki, mert tele az orra, viszont nagyon álmos, aludni akarna, és mégsem tud, ekkor jön az üvöltés.
A mai lesz a második ilyen éjszaka. Nasivin nem sokat segít, orrszívó meg egyelőre még nem sokmindent pucol ki az orrából.
Csak reménykedem, hogy nem tart eztán másfél-két hétig a betegség.

Balesetek napja

Lehetne 100 szemem, de az sem lenne elég. Mindig nagyon figyelek a kis nyuszira, de szeretném azt is, hogy önálló legyen, hogy tudja, egyedül is képes dolgokat megcsinálni. Ne azt érezze, hogy állandóan a sarkában vagyok, és nem hagyom kibontakozni.
Ha hagyom, hadd járja az útját, általában megússzuk gond nélkül. A Jóisten biztos vigyázz rá fentről. Ha azonban ott állok mellette, figyelem minden lépését, tuti hogy megtörténik a baj.
Ilyen nap volt a tegnapi is. Édesanyám is itt volt, 4 szem figyelte az első kísérletezéseket, mégis hanyatt vágódott az étkező padlóján. Ügyesen esett, nem is volt akkora sírás, mint amekkora az ijedtség volt.
Később, nem tudom mi lelte Zétit, de csak üvöltött az etetőszékben. Van hogy rosszabbul, van hogy jobban viseli az etetőszékben eltöltendő perceket. Hát ez épp pont a rosszabb volt. Megfeszítette magát, üvöltött, és hisztizett. Akkor már én is egy kicsit türelmetlenebbül nyúltam érte, és ahogy vettem ki őt a székből, a kicsi combját beütötte, lett is egy pici kék folt a bal combján, és persze a sírás sem maradt el.
Az erre a napra jutó baleseteknek azonban itt még nem szakadt vége. Este édesapával játszott Zéti a földön. Jani elment a telefonért, és utána már nem a földre ült le Zéti mellé, hanem a fotelba. Az én kis majmócám kapaszkodott fel a fotelba apához, de megcsúszott a bőrön a keze és a parkettán eldőlt mint egy krumpliszsák. Nagyot koppant a földön a feje. Azt sem tudtam, hogyan vigasztaljam szegényt. Fáradt is volt, ilyenkor aztán jóval érzékenyebb és ilyenkor minden sokkal jobban fáj. Annyira sírt szegény, hogy azt hittem sírok vele én is.
Ha összejön a baj, akkor összejön rendesen. Remélem a következőkben nem lesz ilyen. (Bár tartok tőle, hogy még csak most jön a java.)
Muszáj lenne még egy jövőbe látó szemet növesztenem!

Pásztó

Tegnap Pásztón voltunk a dédinél. Zéti nem szeret kocsizni, így az a negyven perces út engem mindig lefáraszt. A kocsiban nem lehet olyan jókat mókázni, mint amúgy otthon a földön, a figyelmét nehéz lekötni. Ilyenkor gyakori a nyüsszögés, a panaszkodás. Amint kiszállunk a kocsiból, elmúlik minden baja. Ráadás tegnap sokan is voltak körülötte, amit kifejezetten élvez. Ha gyerekek is vannak a társaságban, az meg aztán külön jó móka. Unokanővéreivel imád hancúrozni. Én már nagyon unalmas vagyok neki. Minden változatosságért igazán hálás.
Ebédre mentünk, Zéti is velünk ült az asztalnál és azt ette mint a nagyok. Szépen evett a husilevesből és a sült csirkéből krumplival. Az étkezésekre is jellemző a kiváncsiság, valószínű, hogy ezért sem kell belekönyörögni a kaját. (Hamar megtanulta, hogy mi az, hogy kenyér, sajt és felvágott. A sajt és felvágott jöhet minden mennyiségben, a kenyéret kiválogatja és félre löki. A kenyérfalatokat úgy kell becsempészni a szájába.)
Sikerült elaltatnom a kis manót, így aztán nagyon későn indultunk haza, és jól bele is szaladtunk a 30-on egy dugóba. Zéti, mondanom sem kell, hogy tombolt az autóban. Aztán jobb híjján elszunyókalt. Itthon aztán a 8 órai lefekvésből fél 10 lett. Reménykedtem, hogy majd így később ébredünk. Tévedtem. Már 6 óra előtt keltünk. Mit ne mondjak nagyon nehezemre esett.
A hosszú hétvége alatt végre vettünk megint halakat az akváriumba. Így aztán a lépcső még vonzóbb lett. Hisz a 3-4 lépcsőfokról az akváriummal szemben állva nagyon szépen meg lehet figyelni a halacskákat. Naponta többször is megnézzük őket. Zéti mutogatja kicsi ujjacskájával a halacskákat. Etetéskor meg aztán különösen nagy a nyüzsgés a vízben, ami Zéti kiváncsiságának kifejezetten jót tesz.

Pár nap történesei

Azt hittem, ha lesz egy bloggom, akkor mindenképp több dolgot fogok leírni, hogy megmaradjon legalább itt az éterben és ne felejtsem el ezeket a csodás pillanatok. Minden nap tartogat valami újat. mindennap lehetne egy kisregényt írni ... remélem ezek után jobban sikerül majd.
Megpróbálom összeszedni azokat a kis de Zéti fejlődésében mégis nagy dolgokat, amiket a kismanó az elmúlt napokban vitt véghez:
Egy hete kibújt a jobb felső fogacska is. A borostyánnyaklánc tényleg csodákra képes. Szégyellem is magam, hogy majdnem kinevettem az illetőt, aki először mondta, hogy mire jó egy kis schmuck.
Zéti szinte egész nap csak menne. Én nem akartam őt kézen fogva vezetgetni, szerettem volna, ha mászna és majd utána menne, de ezt az én tündérem nem így gondolja. Pedig a derekam nem nagyon bírja ám az állandó görnyedést...
Ha azonban mászni hagyom, és egy pillanatra nem figyelek, akkor tuti, hogy a lépcsőn mászik felfelé, vagy épp egy növény ránt magára. Eszméletlen, hogy milyen gyorsan tud kúszni. Egy kommandós megirigyelné! Mászás azonban nem megy még, mostanában feláll négykézlábra, de a mászás technikájára nem jött rá.
Mindenhol feláll, és a bútorok mellett megy. Sőt ma már próbálkozott egyedül állni is, és azt kell mondanom, hogy nagyon ügyesen csinálja.
A mozgás fejlődése mellett napról napra észre lehet venni, hogyan nyilik meg a kis értelem is benne. Próbálgatja a hangját, utánozza azt, amit hall. Még nem írtam, de csak németül beszélek vele, ezért a következő párbeszédeink is németül zajlanak. Ha megkérdezem, hogy mit mond a kakas (kikeriki), akkor a kikk teljesen jol hallható. Ha utánozzuk az órát, akkor a tiktak-ból tihtah lesz. Ha megkérdezem, hogy hol a lámpa vagy a lámpáról lelógó lepke, akkor Zéti a felemeli a mutatóujját és a lámpa irányába mutat. Arra, hogy milyen nagy lesz, arra két kezét a feje fölé emelésével válaszol.
Ha nem lennének az időjárás változások, amire Zéti, főleg a hidegfrontra, nagyon érzékeny, akkor azt hiszem minden nap egy nyugodt, jó hangulatú együttlét lenne.

Sajó Sándor: A Tarpataki völgyben

A TARPATAKI VÖLGYBEN

A Tátra alján mosolyog az élet,

Virágok nyílnak, napsugár ragyog,

Dús lombok árnyán halk szellõ beszélget,

Ringatva szárnyán fényt meg illatot;

Távol morajlás csalogat a völgybe,

S ahogy utad az erdõn áthalad:

Elédbe tárul, fenséges gyönyörre,

Ott fönn a Lomnic, lenn a Tarpatak.

Ez zúgva törtet, s tajtékzó haraggal

Meg-megtépázza völgye fenyvesét;

Vad szakadékján szilajodva nyargal

Milljó gyöngyszemre töredezve szét;

Megszülve egymást és egymásba halva

Csak mormol, árad, szökken habra hab –

Annál igézõbb fönn a bérc nyugalma,

A Lomnic-csúcs, a zordon, hallgatag…

Hogy törnek égbe, felhõk magasáig

A büszke szirtek, bús oromzatok!

A teremtésnek megkövült csodáit

Gyarló teremtmény! bennük láthatod;

A fenyves is, nézd, félúton kifárad,

S törpülve érzi: följebb nem mehet –

Ott fönn csak zúgó viharok tanyáznak

S búval borongó szürke fellegek…

Fenséges ormok! Végzetük jeléül

Felhõ leng rajtuk: gyászuk fátyola;

Örök magányuk zordon közelébül

A napsugár is fázva száll tova.

Kietlen keblük nem fakaszt virágot,

Nekik a fénynek csak az árnya jut –

Úgy állnak ott, mint megdermedt titánok:

Lelkük kiégett, lángjuk kialudt…

Vagy élnek – és a hangos völgy zajára

Csak büszkeségbül nem visszhangzanak,

Bár keblük mélyin a keservek árja

Fájóbban tombol, mint a Tarpatak;

Élnek magukban, önmaguknak átkul.

Mint kicsinyek közt a nagy emberek,

Kiknek szívében milljók szíve fájdul,

S kik úgy születtek, hogy szenvedjenek.

Óh, minden nagyság búra van teremtve,

Emberszív éppúgy, mint a bércorom;

Egy névtelen gyász elfojtott keserve

Felhõdzik minden fennkölt homlokon;

A völgyi tájon virulhat az élet,

A magas bércen örök a ború –

Közönséges szív gyönyöröknek élhet,

De a nagy lélek mindig szomorú…

Őszi életképek

Vannak napok, amikor úgy elcsodálkozom azon, hogy mennyire rohan az idő. Szinte elsuhant mellettem 9 hónap, pedig igyekeztem minden percét megragadni.
Még csak most voltam pocakos, még csak most szültem, és Zéti szinte egyedül megy. Ez persze így nem teljesen igaz, de most már csak két lábon akar állni, és azt szeretné ha az ember lánya egész nap csak fogná a két kicsi kezecskéjét és menne vele. A hasfájós, viszonylag nyűgös csecsemőből egy csupa mosoly, könnyen kezelhető kisgyermekké nőtt. Elmerengve néztem őt ma a konyha asztal mellett a széken állva, dobolt, sikongatott és beszélgetett, és úgy döntöttem, hogy inkább szaladjon a lakás, de ezekről a percekről én nem akarok lemaradni. Imádom látni, ahogy két kicsi kezével tapsikol, ahogy mutatóujja és nagyujja közé veszi a vajaskiflit, vagy a nyakláncom gyöngyeit. Nyitottsága, érdeklődése, kiváncsisága, tudásvágya elragadó.
Most kezdem csak igazán érti, miért mondta édesapám tavaly, hogy csak akkor igazi a karácsony ha gyermek is van a családban. Azt hiszem a Zéti öröme lesz a legnagyobb karácsonyi ajándék.
Amióta Zéti velünk van, a kis dolgokat is észre veszem, és a legkisebb dolgok is a legnagyobb örömet tudják okozni.
Gondolom az ősz is hozzájárul ehhez a hangulatomhoz, az elmúlás elgondolkodásra késztet. Szinte minden nap megfordulunk a máriabesnyői Basilika Minor kertjében, ahol a sárguló, lehulló levelek között átszökő napsugár is ezt a hangulatom erősítik. Így ma séta közben, megörökítettem a napsütéses ősz pár pillanatát, hogy az elmúlás megmaradjon:

Borostyán

Utána néztem egy kicsit a neten a borostyánkő hatásainak. Sok minden érdekeset találtam. Összefoglalom kicsit bővebben és magam megnyugtatására:

A borostyánt a napfénnyel és a meleggel kapcsolják össze, erősíti az immunrendszert, csökkenti a gyulladásokat, gyorsítja a sebek gyógyulását, ezért tökéletes segítség a babáknak a fogzás idejére... Természetes fájdalomcsillapítóként segít megnyugtatni a babát gyógyszerek alkalmazása nélkül. MIndemellet úgy tartják, hogy csökkenti a torok-, fül-, és gyomorgyulladást, harcol a fertőzésekkel és a légúti megbetegedésekkel.

Viselés közben a testhő hatására illóolajok szabadulnak fel a borostyánból, a bőrön keresztül felszívódnak és a véráramba jutnak. A borostyán nem kő (hanem megkövesedett fenyőgyanta), meleg a tapintása, nagyon kényelmes és könnyű a viselete.
Ausztriában, Svájcban és Németországban a borostyán bébiláncokat a patikákban is lehet kapni, mivel az orvosok régóta ismerik a borostyán gyógyító hatását, mely a nyugtató, fájdalomcsillapító, görcsoldó, köptető és lázcsillapító tulajdonságokból adódik.


A bébi borostyán láncok szemei aprók, körülbelül borsónyi nagyságúak, elég kicsik ahhoz, hogy ne okozhassanak fulladást. Ha a baba véletlenül mégis lenyelné, akkor sem ártalmas, nem mérgező, gyógyszerkészítményekben alapanyagként is használják és fogyasztják.

(Forrás: ambergiftbaby.com)

7. és 8. hónap

Ezalatt a két hónap alatt annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. talán megpróbálok kronológiai sorrendet tartani:

Augusztus elején legény/lánybúcsúban voltunk. Így Zéti a nagyinál aludt. Az első külön töltött éjszakánk volt ez. Megfürdettük őt, szopizott és el is kellett volna aludnia, de hát a szokatlan környezet megtette a hatását: szopizás után még tágra nyílt szemekkel bámult rám. Nem akart elaludni, csak üvöltött. Így elindultunk haza, mondván, hogy fájó szívvel ugyan, de ki kell hagyjuk ezt a bulit. A szerencse azonban mégiscsak mellénk állt. A kocsiban elaludt, így mi visszafordultunk, és jót buliztunk. (édesapa annyira, hogy csak reggel 8ra ért haza.) A következő héten a lakodalom (és aztán az augusztus 20ai bál) már meg sem kottyant a kis nyuszinak....
alvás egyedül azonban még mindig nem megy. kézben gyorsan elalszik és le tudom tenni. Az éjszakai köztünk alvást is igyekezünk szépen visszaszorítani. Mostanában csak 5 óra körül kerül át hozzánk, de akkor már általában kelünk is. fel7kor aztán ki is kell bújnunk az ágybol, mert addigra elfogy a türelme.

Augusztus hónap elején megjelent az első (bal alsó) fogacska is, és rá két héttel már ki is bújt a mellette levő is. Meg is vettem az első ujjra húzható fogkefét és fogkrémet. Használata még várat magára, de lassan eljön ennek is az ideje.
Zéti ekkortájt kezdett el szépen kúszni is, úgy mint egy kis kommandós. Napról napra ügyesebb; tökéletesítette ezt a mozgásformát és nagyon szépen halad vele előre. Minden nap egyre többet is bír. Fejlődik is, és néha már mászáshoz hasonló mozdulatokat is tesz.

Augusztus végén lagziba mentünk Jenaba. Hétfőn indultunk, Münchenben barátoknál voltunk pár napot. Zéti az utat Münchenig nagyon rosszul viselte, azt hittem megőszülök mire célba érünk. Keddre nagyon beteg lettem (hányás, hasmenés) és egész héten szenvedtem. Csak azon imádkoztam, hogy a két fiúnak semmi baja se legyen. (Szerencsénk volt) Jenaban kevés időnk volt, de jól éreztük magunk a lagziban, és jó volt a városban lenni. Szerettem ott élni, és sokszor nagyon hiányzik. Meglátogattunk egy két ismerőst is. Prága most kimaradt, mert Zétit már nem akartuk tovább 'szenvedtetni', és én is haza kívánkoztam, így Münchennek jöttünk haza, ahol ismét megálltunk egy éjszakára és vasárnap érkeztünk. Eltelt egy hét, mire itthon minden a rendes kerékvágásba visszaállt.

Megismerkedtünk az utcában Zselyke babával. Egy egyéves, kicsit temperamentumos kiscsaj, aki Zétire sokszor a frászt hozta. Az első alkalmakkor gyakran elpityeredett, mert megijedt, vagy mert félt. Az én kis mimozám. Azóta azonban egyre jobban egymáshoz szokott a két gyerkőc. Zselyke mostanában igen gyakran megszeretgeti a fiam, aki mint egy kényúr tűri ezt. Annyira zabálnivalóak amikor a két buksijukat összetolják és Zselyke átöleli a nyakacskáját....

Pár hete Zéti feláll. Az alacsony asztal mellett először csak feltérdelt, de most már fel is húzza magát és kinyújtja a lábait. (Jani ezért a múlt héten letette a kiságynak a belsejét is.) Azóta imádja, ha valaki tartja őt a hóna alatt és lépegethet. De ezt nem gyakoroljuk gyakran, mert én jobban szeretném, ha előbb mászna.

Lehet, hogy azt gondoljátok majd hogy bolond vagyok, de azért elmesélem: németben hallottam, hogy a borostyán nyaklánc megvédi a babákat a fogzási fájdalmaktól. Na akkor én is azt gondoltam, hogy 'még ekkora hülyeséget'. De a sok nyűgös és üvöltős nap után úgy döntöttem, kipróbálom, inkább egy nyaklánc, mint a sok fájdalomcsillapító. Tuti nem hiszitek, én sem hittem volna ha nem látom, de Zétinek azóta semmi baja. Még csak nem is nyűgös. Így Jani skepticizmusa is eltűnt ...

Eszméletlen, hogy milyen gyorsan -szinte pillanatok alatt - és sok mozgást tanulnak meg. Zéti mostanában eszik már kiflit vajjal, mackósajttal. Én kiteszem a katonákat, ő felveszi az asztalkájáról és beteszi a szájába és elnyammogja a falatot. (vagy a bioköles golyókat kiveszi a tartóból és beleteszi a szájába) Egyszerűen imádom nézni ahogy eszik. Ma belém is nyilalt a felismerés, hogy 8 hónapos korára lassan, de önállósul a fiam. Nemrég még szopott és oda ment ahova vittem, és most már oda megy ahova akar és majdnem egyedül eszik. lassan arra fogok feleszmélni, hogy már az oviból is kiballagott....

Sajnos a múlt héten az első betegség is betette hozzánk a lábát. Édesapa hazahozott vmi bacit. Az egész család beteg volt. Nekünk inkább a torkunk fájt, Zétinek inkább az orra folyik. Az alvással ezért vannak mostanában gondjaink. de mintha mára már jobb lett.

Felismerés: Zéti érti amit én gagyogok neki németül. Megszoktam kérdezni tőle, hogy milyen nagy lesz. A válaszra, hogy ilyen nagy, felszoktam emelni a kezecskéit a feje fölé. Most ha megkérdezem mindezt már egyedül csinálja. Azt hittem, megzabálom. Talán meg lesz a gyümölcse a fáradozásomnak. Rengeteget énekelek és mondókázom neki. Sokat hallgatunk gyerek cd-t.

A fiam nagyon édesen tud bólogatni, hamar megtanult egyetérteni az anyjaval ;-))) Bólogat mindenre, ha jó dalt énekelek, ha azt mondom, igenigen, vagy csak úgy, ha eszébe jut.

Mostanában a kkkkk es gggg hangokat gyakorolja a mamammama, adadad, thiszthisz mellett.

Úgy néz ki, hogy lassan utolértem magam, és most már gyakrabban fogok írogatni

Magas-Tátra

Még július közepén elindultunk 3 napra a Tátrába túrázni. Zéti ekkor volt fél éves és 8,5 kilo. A súlya csak azért fontos, mert egy hordozóban vitte őt Jani mindkét túrán. A háti hordozóval együtt kb plusz 10 kilót cipelt a hátán.

Talán tartom magam az időbeli sorrendhez, hogy ne maradjon ki semmi sem. Elindultunk, annak ellenére, hogy esős, borús rossz időt jósoltak a meteorológusok a hétvégére. Pénteken valóban esett, és a Dobsinai jégbarlanghoz vezető utat szemerkélő esőben tettük meg. Párás volt a levegő, de ez csak akkor tűnt fel, amikor kijöttünk a barlangból, ahol hideg volt és fáztam, kint meg átnedvesedtem. Zétit nem vittük magunkkal, anyósommal várt ránk a hegy lábánál egy étteremben.
Késmárk volt a következő uticél, mert az időjárás miatt nem mertünk túrát betervezni. Megnéztük a várost, a várat és utána indultunk tovább a szállásunkra.
Szombaton Nagy-Tarpatak völgyébe mentünk, és szerettünk volna a Rabló menedékházig eljutni. Zéti miatt azonban későn indultunk, és a két és fél órás túrát mi gyakorlatlan és nem edzett túrázók nem tudtuk teljesíteni. Kikövezett kanyargós keskeny út vezetett a menedékházig, először az egyik hegyháton felfelé, majd a folyó felett átkeltünk a másik hegyhátra. ekkor már olyan magasan jártunk, hogy csak kövek voltak a talpunk alatt, a növényzet elmaradt a hátunk mögött. Két és fél óra elteltével még egy óriási hegy meredt ránk, amit köveken és kanyargós úton kellett volna megtennünk, az emberek kígyózó sora csak szorgos hangyáknak látszottak előttünk. Anyósom nagyon fáradt volt, ő vissza akart fordulni. Mi mentünk volna tovább, de be kellett látnunk, hogy sötétedés előtt nem érnénk vissza, ezért elindult a kis csapat a hegyen lefelé. Megálltunk egy tisztáson (talán az egyetlen volt, arra amerre az utunk vitt.), hogy meguzsonnázzunk. Majd lent a völgyben megnéztük a vízesest a Rainer kunyhót és indultunk fáradtan de elégedetten vissza a szállásra. Jó levegő, jó idő, kellemes társaság. Minden ami egy nagyszerű kiránduláshoz kell.
Vasárnap elhagytuk a szállást és a reggeli után útra keltünk a Szlovák Paradicsomba. Én nagyon szerettem volna teljesíteni a Nagy-Sólyom Völgyet. Sajnos -vagy talán nem is annyira- magas vízállás miatt lezártak, és nem csak ezt, hanem egy a Klastorska Roklina-n kívül mindegyik vonalat. Így aztán választás hiányában megtettük ezt a túrát. Ezek a vonalak egyirányúak, ha elindultál muszáj vagy végigmenni, mert más lehetőség nincs.
A megáradt Hernád felett sziklába vájt rácsokon állva vissza akartam fordulni. Hömpölyög, morog alattunk a folyó, már eleve nem jó az én tériszonyomnak és félelmemnek, de amikor Jani közölte, hogy nem tud tovább menni, mert a lánc alacsonyan van, nem tud lehajolni, a sziklában levő kiugrás miatt nem tud befelé fordulni - a gyerek a hátán...- akkor megállt bennem a vér. Már mindegy volt a tériszony, elrebegtem egy fohászt, csak ők érjenek át!! Nehezen sikerült Janinak letérdelnie a rácsokra, így elérte a láncot, és térdelve áttette a lábát a következő "lépcsőfokra". Itt szerettem volna visszafordulni!!! De túrázok sora várt a hátunk mögött türelmetlenül és nekünk nem volt választásunk mennünk kellett. Ehhez képest a túra többi része veszélytelen és könnyű volt, bár még csak most jött a neheze. Mihelyt átballagtunk a folyó felett elkezdődött a hegyi menet. A szakadékban meneteltünk előre, bokáig érő vízben, kidőlt fák között, köveken lépdelve. Megérkeztünk az első vízesés melletti csúszós keskeny létrához. 90 fokban felfelé, nem is olyan rövid létrán. Az első után jött a második, a harmadik és ki tudja még hány volt előttünk. Azt hittem sosem lesz vége és már épp kezdtem feladni, amikor a sógorom azt mondta nincs több, megérkeztünk. Visszafelé már csak sétagalopp volt a túra ez a szakasza.

Elhatároztuk hogy a Tátrába újra visszatérünk. Zéti akkor már a nagyival lesz otthon és csak mi megyünk, mert már túl nehéz lenne édesapának is és a nagyapának is.
Vonz a hegy és már értem miért lett apósom a Tátra szerelmese!

6 hónap

5 hónap

4 hónap

Ez alatt az egy hónap alatt sok mindent megtanultunk. Zéti megtalálta a kezét, el tudja nézegetni percekig, de az én kezem is szereti szorongatni, szopogatni és nézegetni. Hason feküdni oly annyira nem szeret hogy most mar idegből képes visszafordulni a hátára. Lassan feküdni sem szeret a kicsi fiam, inkább ücsörögne, így ha teheti felhúzza magát a segítségemmel.
Úszást sem hagytuk abba. Nagyon imádja a vizet, és most már tud merülni is. (sajnos arról pont nem készült kép ...!) Kicsit meglepődött amikor Zsuzsa néni víz alá nyomta a fejet, de nem sírt, kicsit benyelt, de a másodikra mindent nagyon ügyesen csinált. A foglalkozások után mindig nagyon elfárad és beájul hazafelé. Otthon aztán győzzem felmosni a pancsi után a fürdőszobát :-)!
Zéti szokott mostanában egy egy kanál fözeléket enni, azok az arcok amit olyankor vágni tud ... jókat kacagok ám ... és már mint a nagyfiúk különböző leveket is iszogat cumisüvegből.
Legújabb, amit par napja kezdett, az a sikongatás. általában egyre jobban belelovalja magát, mert tetszik a saját hangja eé olyankor egyre hangosabban nyomja, nagyon édes. Megtanulta csinálni, hogy hogyan megy a brüüü. nagyon édes, általában száll a nyála mindenfele :-)

Ebben a hónapban egyetlen egyszer átaludta az éjszakát. de korai volt az öröm ... meg most is kelünk 4kor aztán 7kor végleg. de jól van ez így, már megszoktam.

egyszer hangosan kacagott nekem. hat az valami szuper. a következő azonban várat magára. sajnos.

3 hónap

2 hónap

1 hónap