A tizenegyedik hónap

Igen, 11 hónap telt el Zéti születése óta. Minden egyes alkalommal elcsodálkozom, hogy milyen gyorsan telnek a hónapok. Mindig meg is jegyzem, hogy most siettünk be a kórházba, a szülésre most nem gondolok, inkább csak arra, hogy most tartottam először a kezemben ....
Milyen kicsi és törékeny volt, teljesen ránk utalva. Ez talán sohasem lesz másként, mégis most már egy önálló kis nyuszi éli velünk a mindennapokat.
Nem is olyan rég megtette az első lépéseket egyedül. Még mindig félősen és óvatosan és persze csak akkor ha kedve van, szalad papatól a mamiig, vagy fordítva. Azt hiszem még el fog telni egy kis idő, amíg tényleg egyedül közlekedik majd.
A betegség nem tett túl jót a járás fejlődésének. A hányás, hasmenés, torokfájással spékelve legyengítette szegényt. Még mindig kell pár nap, hogy felerősödjön és a régi legyen. Ma már nem panaszkodom, mert jó kedve volt, sokat beszélgetett, táncolt, sétált, de még hamar elfárad.
Tegnap még nagyon meg voltam ijedve, mert egész nap csak imbolygott, mint egy tengerész ...! Sokszor hason feküdt a földön és pihent. Ilyet előtte sohasem láttunk. Ijesztő volt.
Egyfolytában azon gondolkoztam, hogy menjek e vele orvoshoz, vagy sem. Nem mentem. Remélem nem döntöttem rosszul és szép karácsonyunk lesz.
Nagyon szépen kezdi a szavak kezdő szótagjait ismételni, ráadás mindkét nyelven szívesen utánoz: pl. a Katze-ból a Ka már meg van. Ilyenkor aztán szalad a hátsó ajtóhoz, ahol a Vilmos és Kázmér cica megleshető.
De utánozza a beszélő könyv farkas hangját, ahogy vonít, a békát, ahogy brekeg vagy épp a kutyát ahogy ugat. Papa és Mama gyakran elhangzik, de ez még nem tudatos, igazából csak úgy maga elé mondogatva gyakorol.
Eszméletlen, hogy ragad rá minden. Tegnap megkérdeztem, csak úgy kiváncsiságból, hogy emlékszik e még rá, mert már 2 hónapja biztos nem kérdeztem, hogy milyen nagy lesz, és tudta, két kezét a feje fölé emelve mutatta, hogy milyen nagyra fog ő nőni. Meg kell mondjam, nagyon büszke voltam a kicsi okos buksijára.
A legújabb kedvenc a tánc. Riszálja jobbra balra a kis fenekét, vagy épp rugózik, van hogy az egyik lábán lábujjhegyen áll és úgy dőlöngél, de ha ül akkor csak a felső testét mozgatja oldalirányba. Sokszor a kezemben van és úgy táncolunk a jó kis gyerek adventi és karácsonyi dalokra. De aztán ha Papaval nyomja, akkor aztán megy a kemény rock 'n' roll. Ilyenkor Zéti az ökölbe szorított kezét könyökben meghajlítva próbálja föl le mozgatni. Legtöbbször az oldalirányú kézmozdulat megy jobban. De szorgalmasan próbálja az édesapját utánozni.
Időközben megtanult Zéti mászni is. Egyre többet kezdi a kúszást mászással helyettesíteni. Mire szaladni fog, megtanul mászni is. Négykézláb könnyebb az autókat is tologatni.
Nagyon érdekes lett ebben a hónapban a szárító kötélen lógó ruhák hada. Mire kiteregetek, Zéti már le is szedte a felét, és kezdődik minden előről.
A betegségnek volt még annyi hátránya, hogy kicsit el lett kényeztetve a kicsi manó. Most iszom a levét. Hamar hangot ad a nemtetszésének. Kiabál és akár az üvöltésig is elmegy, hogy megkapja, amit akar. Igyekszem konzekvens maradni, és az egyszer kimondott nem az ugyebár nem. Elmagyarázom komolyan, hogy miért is nem lehet valamit. De ez az életkor nem arról szól, hogy észérvekkel meg lehet a nyuszit győzni. Ekkor jön a jól bevált elterelő hadművelet.
Mostanában Zéti nem szereti, ha valaki elmegy. Hajnalban mikor felébreszt, én egyből érzem, hogy ki kell mennem, mert a hólyagom nem bírja, és Zétinek is meg kell csinálnom a hajnali tejcsijét. Ezt a pár perces ténykedést, ha én megyek ki, azt nagyon nehezen viseli, nagyon sír. Ha édesapja megy el napközben, akkor ugyanígy eltörik a mécses. Azt imádja viszont, ha megérkezünk, vagy ha a vendégek belépnek az ajtón. Széles mosollyal fogadja a kedves rokonokat.
11 hónaposan kibújt a hatodik fogacska is. Ez a felső bal oldali negyedik fog ismét jól megkínozta őt.
Nem utolsó sorban imád az ágyban hancúrozni: édesapa az ágy egyik végén a takaró alatt, Zéti a másik végén bekukucskál ... még azt az örömet és kacagást. Sőt a hintázás mellett a legjobb móka, ha magát a hintázást egy plédben fekve élvezheti. Na ilyenkor aztán nagy csak az üvöltés, ha mi gonosz felnőttek már nem bírjuk a hintáztatást. Komolyan elgondolkoztam, azon, hogy meddig kellene a kicsi mogyorót ide oda himbálni, hogy megunja....