Egyedül

Nagy dolog történt ma. Zéti megtette az első lépéseket egyedül. Először pontosan négyet az édesapja felé, aztán vissza hozzám, és öt lépéssel vissza hozzá.
Én csak azt szerettem volna, ha állt volna egyedül, amikor Zéti úgy döntött, hogy inkább útra kel. Teljesen meglepődtem. Félős ám az én kicsi manócskám, párszor lábra kellett állítani, biztatni kellett, hogy álljon egyedül, de egy helyben állás helyett inkább a menést választotta és szaladt, mint akit puskából lőttek ki.
Nagyon furcsa volt látni, hogy lassan már a mozgáshoz, nem lesz szüksége még arra az egy mutatóujjamra sem.
Ha így haladunk a fejlődés útján, akkor karácsonyra tényleg egyedül fog menni. Akkor lesz csak aztán jajajajj a karácsonyfának.
(Bár nem panaszkodom, mert azért szót fogad a kis tündér. Ha azt mondom, hogy meleg, nem nyúl oda, és a virágot sem bántja. Így lehet, hogy a karácsonyfánk is megússza azt a pár napot!)