Pásztó

Tegnap Pásztón voltunk a dédinél. Zéti nem szeret kocsizni, így az a negyven perces út engem mindig lefáraszt. A kocsiban nem lehet olyan jókat mókázni, mint amúgy otthon a földön, a figyelmét nehéz lekötni. Ilyenkor gyakori a nyüsszögés, a panaszkodás. Amint kiszállunk a kocsiból, elmúlik minden baja. Ráadás tegnap sokan is voltak körülötte, amit kifejezetten élvez. Ha gyerekek is vannak a társaságban, az meg aztán külön jó móka. Unokanővéreivel imád hancúrozni. Én már nagyon unalmas vagyok neki. Minden változatosságért igazán hálás.
Ebédre mentünk, Zéti is velünk ült az asztalnál és azt ette mint a nagyok. Szépen evett a husilevesből és a sült csirkéből krumplival. Az étkezésekre is jellemző a kiváncsiság, valószínű, hogy ezért sem kell belekönyörögni a kaját. (Hamar megtanulta, hogy mi az, hogy kenyér, sajt és felvágott. A sajt és felvágott jöhet minden mennyiségben, a kenyéret kiválogatja és félre löki. A kenyérfalatokat úgy kell becsempészni a szájába.)
Sikerült elaltatnom a kis manót, így aztán nagyon későn indultunk haza, és jól bele is szaladtunk a 30-on egy dugóba. Zéti, mondanom sem kell, hogy tombolt az autóban. Aztán jobb híjján elszunyókalt. Itthon aztán a 8 órai lefekvésből fél 10 lett. Reménykedtem, hogy majd így később ébredünk. Tévedtem. Már 6 óra előtt keltünk. Mit ne mondjak nagyon nehezemre esett.
A hosszú hétvége alatt végre vettünk megint halakat az akváriumba. Így aztán a lépcső még vonzóbb lett. Hisz a 3-4 lépcsőfokról az akváriummal szemben állva nagyon szépen meg lehet figyelni a halacskákat. Naponta többször is megnézzük őket. Zéti mutogatja kicsi ujjacskájával a halacskákat. Etetéskor meg aztán különösen nagy a nyüzsgés a vízben, ami Zéti kiváncsiságának kifejezetten jót tesz.