Vendégeskedés

Elég sűrűre sikeredett a hét vége. Pénteken Olgánál és Lénánál vendégeskedtünk. Már reggel indultunk. Zéti sosem bírta a kocsizást, főleg akkor nem, ha kipihenten indultunk útnak. Akkor semmi esélye sem volt annak, hogy elaludjon. Így mire kiértünk a városból Zétinek elege lett (mindössze 10 perc alatt) és elkezdett kibújni az ülése övéből. Elég nehéz vezetés közben visszavarázsolni a kis huligánt az ülésébe. Megérkeztünk szerencsésen. Zéti nagyon jól viselkedett. Bár még sohasem lehetett rá panaszom. Azt hittem Olgával jól kipletykálom magam, de rá kell jönnöm, hogy a barátnői csevely sem úgy zajlik már ezután, mint ezelőtt: most már a pletyizés (mint minden más is) is csak "darabokban, szakaszokban" megy. De ez még így is több mint a semmi, és meg kell mondjam nekem nagyon jól esett. Jól éreztük magunkat, Zéti kicsit aludni is tudott, finomat ebédeltünk, sétálni is voltunk és kicsit sikerült Lénával barátkozni is.
A hazaút azonban nem sikerült túl fényesre. Korábban indultunk, mint terveztem, mert Zéti elfáradt. Gondoltam én, hogy biztos elalszik az első kanyar után és nyugalomban hazavezetek. Áááá dehogy, lehet hogy túl fáradt volt és ezért nem sikerült, de annyira nem volt fáradt, hogy ne tudott volna torka szakadtából üvölteni. Megálltam, ölbe vettem, ringattam, énekeltem, megpróbáltam elaltatni, de még jobban sírt. Teljesen kétségbe estem, épp dugóba készültem belerohanni. Azt hittem sohasem fogunk haza érni. Még egyszer meg kellett állnom, de mégiscsak menet közben sikerült álomra hajtania a fejét. Nem tudom, hogy bevállalok e mégegyszer 10 percnél hosszabb utat. Mikor haza értünk azt mondtam, soha többet. Hozzánk jöhet bárki, mindenkit szívesen látok, de mi kettesben nem indulunk útra.
Szombaton aztán rokonokhoz mentünk látogatóba. Két kicsi unokatestvér játékbirodalmát fedezte fel az én kis manóm. 10 hónapos korára elérte Zéti is azt a fejlődési szakaszt, hogy mindig az kell, ami a másik gyerek kezében van, de még nem vesz ki semmit a másik kezéből. (én amúgysem sorolom őt a erőszakos gyerekek körébe!) Nagyon édes volt, ahogy egyre másra szedte elő a játékokat és bütykölt velük.
Onnan pedig egyenesen szülinapot mentünk köszönteni. Még szerencse, hogy a Zsuzskánál is vannak játékok. Úgy eljátszott, hogy szinte észre sem lehetett venni, hogy Zéti a szobában van.
Hazafelé azonban dugóba kerültünk, mert leesett az első hó, csúszott az út, a kicsik kb 10 km/h - val araszoltak előre. Mire hazaértünk Zéti pont elaludt, azt hittem reggelig szundizik, de fél 10-kor felébredt. Akkor elmentünk fürödni és csak utána bújtunk ágyba.
Eseménydús két nap állt mögöttünk és a hétvégének még nem volt vége!

Köszönjük minden kedves vendéglátónknak a finom ételeket és a játszós perceket!