Mozgalmas nyugodt hétvége

Szombaton szinte egész nap anyuméknál voltunk. Zétit volt aztán ki körbe ugrálja, körbe rajongja: dédi, nagyi, kerianyu és keriapu. Élvezte is, hisz mindig van akit kézen lehet fogni és indulhat a felfedezés. Imád menni, nézelődni, újdonságok után kutatni. Nem lehet a kiváncsiságát sem kielégíteni sem csillapítani.
Ráadásul nagyon hálás a más arcokért. Én már unalmas vagyok, megértem, hogy vágyik a változatosságra. Nekem sem olyan egyszerű mindig újabb és újabb dolgokkal előállni, hogy lekössem a figyelmét, hogy fejlesszem készségeit (bár az Anya taníts engem c. könyv nagyon jó ötleteket ad). Így aztán kifejezetten jót tesz a változatosság mindkettőnknek. Kicsit borul ilyenkor a napirendünk, de igyekszem tartani a főbb kialakult szokásokat.
Tegnap először mondta Zéti tudatosan, amikor egy kutyust látott, hogy vau-vau. Ezt a séta alatt kétszer is megismételte, két különböző háznál is, ahol kutya rohangált, csaholt a kerítés mögött, tehát mindez nem csak véletlen műve volt.
Mai napot itthon töltöttük és éltük a megszokott hétköznapi vasárnapot. Ilyenkor csak annyi a különbség, hogy Jani is itthon van, és sokat játszik Zétivel. A hétvége két napjából mindenképp szeretek egyet legalább itthon tölteni. Az utóbbi időben ritkán jött ez így össze, tehát ezt ma kifejezetten élveztem.
Zéti ma megint sokat tanult. Egy (német) dalocskának a végén a husch-husch-husch-ra úgy kell a kezecskékkel csinálni mint a csip-csip-csóka végén. Ezt is gyakoroljuk már egy ideje, de ma egyedül csinálta. Ha anyuval sétál és anyum a sétálunk, sétálunk-at énekli a végén Zéti is legugol. Eszméletlen, hogy milyen gyorsan megtanulnak, megjegyeznek dolgokat.
Nagymamáim mindig mondják, hogy nem érti még azt a gyerek... bezzeg, ha azt mondjuk neki, hogy gyere Zéti, megyünk orrot fújni, a gyerek csak úgy nyüszít. Még, hogy nem érti!
Ráadás pár napja, ha valami rosszaságon jár az esze, vagy éppen csinált, rászólok, akkor tudatosan összehúzza a szemeit és elereszt egy nagy mosolyt. Sőt van, hogy elkezdi meglebegtetni azokat a hosszú szempilláit. Nehéz ilyenkor komolynak maradni!
A megfázás mellé a fogak továbbra is kínozzák szegény kis nyuszimat. A három meglevő fogacska mellé - tegnap sikerült rendesen belenézni a szájába-, a felső ínyén kb 5-6 fogacskának lehet már látni a fehér vonalát. Gondolom, szenved rendesen.
Zéti édesapjának ma azt is többször mondta, amikor a cicákat nézték, hogy cicic, cicic.
Sokat olvasgatjuk az újonnan beszerzett könyveket, az első oldal a kedvenc, ahol egy kétszárnyú nagy ajtót kell kinyitni és a kakas megtalálni mögötte, olyankor aztán lehet követelni Zétitől, hogy kikek (azaz kikeriki). Ha jó pillanatban kapom el, még sikerül is.
Nagy dolgok ezek, rövid napok leforgása alatt, egy kis emberkétől.

Ha anyuval sétál és anyum a s