Reggelente, ébredés után mutogattam Zétinek alkalom adtán, hogy hogyan kell a nagyágyról lemászni. Nem ám fejjel előre, azt védi kell, hanem tolatva, lábakat az ágyról lecsúsztatva érkezünk a földre.
Ma reggel aztán nagyon megijedtem. Zéti mint egy bomba kilőtt az ágy közepéről és gyorsan az ágy széle felé vette az irányt. Már épp kaptam utána, amikor megállt és lenézett a mélybe. Elgondolkozott. Ugrásra készen várakoztam. Zéti elhelyezkedett párhuzamosan az ágy szélével, majd elkezdte lelógatni az egyik lábát, utána a másikat, kezecskéivel a lepedőben kapaszkodva ereszkedett le a csalogató mélységbe. Nekem dagadt a mellem, hogy milyen okos és ügyes az én kisfiam, míg az ő arcán egy felszabadult diadalittas mosoly ragyogott fel. A hitetlen anya, aki azt hiszi, mindez csak véletlennek tudható be, mit csinál? Teszteli a fiát. Így Zéti kénytelen volt mégegyszer és mégegyszer bemutatni a tudományát.
Édesapa amikor hazaért, ez volt az első amit bemutatott neki a kis nyuszi.
Nem tudom, milyen korú gyereknek kell ezt tudnia. Én úgy gondolom, hogy ez még ideje korán van. Mindenesetre megnyugtató, hogy talán most már nem kell annyira izgulnom ha az ágy vége és széle felé veszi az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése