Bábszínház, U-Bahn, adventi vásár

Vasárnap reggel viszonylag korán kellett kelnünk, mert bábszínházba indultunk. A hét elején hozta meg Papa a jegyeket a Csizmás Kandúr-ra. Gyors zuhanyzás, hajszárítás, reggeli, pakolás, autóba ugrás és indulás. Egyszer három év alatt sikerült időben indulnunk és időben érkeznünk.A színházba vezető rövid úton megbeszéltük, hogy majd a mese után megyünk az U-Bahn-nal. A Bábszínházban egy Mikulás fogadott minket és kapott Zéti tőle egy kis szaloncukrot. Perecet vettünk, mosdóba szaladtunk és elfoglaltuk a helyünket. Várakozva, izgatottan, sok kérdés közepette elkezdődött a mese egy dallal. Megjelent a csizmás kandúr, mire Zéti megkérdezte, Shrek hol van? Kacagásom úgy kellett visszafojtanom. A második rövid szereplő egy madárka volt, megjelent és eltűnt. Zéti egyre csak a madárkát kereste. Tíz perc múlva szólt is, hogy most már menjünk haza. Kétségbe estem egy kicsit, de aztán nagyon ügyesen, sok kérdéssel megfűszerezve végig néztük a darabot. Zéti nem felejtette az ígéretünket, így felszálltunk a kis földalattira, kivonatoztunk a Vörösmarty térre, megnéztük az adventi vásárt. Nem Bécs ugyan, de egy kedves kicsi, otthonos, jó illatú, szebbnél szebb kézműves portékával. Vásárfiaként mi egy ugrókötelet vettünk, a fogantyúja egy zöld béka.
Elszaladt az idő, de még mielőtt haza indultunk volna betértünk a Mc-be. Zéti egy uzsisdobozt kapott a Happy Meal menühöz. Hazafelé még az Andrássy úton jártunk, amikor Zéti már be is hunyta a szemét és késő délutánig szunyókált. Este már csak itthon játszottunk.
Este még megkapta az aznapi adventi naptár csizmáját. Zéti legnagyobb megdöbbenésére a csizmában csak egy cetlit hagytak az angyalok. A csalódottság kiült az arcára, majdnem sírva fakadt. Papa még húzta is őt, de végül elolvasták az angyalok írta üzenetet, melyből megtudta a kis huncut, hogy az ülőgarnitúra egyik párnája mögött találja a kis csomagot. Felderült arccal rohant a kanapéhoz és nekiállt széttúrni a párnákat. Láss csodát, előkerült az ajándék. Sebesen, izgatottan kibontotta és benne egy Tom és Jerry-s kirakót talált.
Egy szép nap volt, én nagyon élveztem, azt hiszem lesz még ismétlése, mert jó így együtt itthonról elszabadulva közös programot csinálni. Már gondolkozom, hogy mit is csináljunk Zéti születésnapján, jó fél napos kirándulást ...

Fülészet

-en voltunk tegnap. Zéti már több mint három hete egyfolytában beteg, hol jobban náthás, hol inkább köhög, tegnapelőtt viszont, legnagyobb megdöbbenésemre, közölte, hogy fáj a füle. Nem vagyunk fülfájósak szerencsére, így másnap rohantunk is a fülészetre. Doktor néni belenézet először az egészséges fülébe, Zétinek annyira kellemetlen volt, hogy elkezdett üvölteni, ráadás mikor a fájós fülében matatott, akkor aztán Zéti kapálódzott, alig bírtam lefogni és úgy sírt, hogy a szívem akart megszakadni. "anyucikám, anyucikám" ismételgette egyfolytában. Jó, hogy elvittem, mert begyulladt a füle. Most egy darabig kerülni kell a hideg levegőt, meleg só és antibiotikum kúrára van fogva. Este már nagyon fájt neki, így kapott fájdalomcsillapítót is. De ahogy elkezdett hatni, Zétiből előbújt is a kis eleven nyuszi. Ugrált, futkározott, rosszalkodott. Hétfőn újra vissza kell mennünk, de azért reménykedem, hogy szombatig rendbe jön, mert szeretnénk elmenni az adventi vásárba Gödöllőre és vasárnapra színházjegyünk van a Bábszínházba a Csizmás Kandúr-ra.

Vonatozás, hóesés, vásárlás

Pénteken Zéti életében először Papával vonatozni ment. Csak Gödöllőig és vissza vonatoztak, mert el kellett vigyenek valamit a munkahelyemre. Édesapa megígérte neki, hogy most kivételesen vonatozni fognak. Nagyon hideg volt aznap. Amikor Gödöllőn leszálltak a vonatról Zéti nagyon fázott a babakocsiban, Édesapa ráterítette így a pulcsiját is a kis manóra. Hazafelé nem akart leszállni, ő még szeretett volna vonatozni, egészen Münchenig, Felix-hez. Mikor hazaértem lelkesen mesélte, pedig ilyet nem szokott, hogy igazi vonaton vonatozott, nem otthon a favasúttal, és ült pirosban, kékben, de nagyon piszkos volt, nem szabadott megfogni semmit, és volt egy kicsi, icipici asztalka is, és odaadta a jegyeket a kalauz néninek, aki kilyukaszotta ... csak úgy ömlött belőle a szó, el sem akartam hinni, hogy ez az én fiam.
Mikor hazaértem, egy nagy meglepetés várt. Kekééktől kaptunk egy samsung lapostévét, aminek nem kevesebb mint 116 cm az átmérője. Teljesen kész voltam. Az ülőgarnitúráról tévét nézni olyan, mintha benne lennék a tévében, nekem a legkényelmesebb a konyha sarkából tévézni. Nem vagyok nagy tévé barát, ha rajtam múlt eddig, nem sűrűn volt bekapcsolva, de most valahogy húz a tévé, és szinte mindig be tudnám kapcsolni. Eszméletlen, hogy milyen jó!
Este még Pestre mentem, kimenőt kaptam, hogy találkozzam a scrappes barátnőimmel. Nagyon gyorsan elszaladt az este!
Szombaton Zétivel főztünk, megpucolta nekem a répát, felszeletelte és utána el is majszolgatta. Majd édesapának segített a szegélylécezés utolsó szakaszában. Félig kész ebéd és takarítás után kimentünk a levegőre. Épp havazott, lesétáltunk Omához, ahol Zéti megtalálta a seprűt, egy darabig azzal tologatta a havat, majd a kis lapátjával. Nagyon jól elszórakozott, alig akart otthon bemenni a házba. Ebéd után aludt egy nagyot, majd meglátogattuk az Omáékat.
Vasárnapra a gödöllői Kastélyba indultunk, hogy megnézzük az adventi programot. De mivel nagyon esett az eső, a havas eső így vásárolni mentünk. Még mindig nincs meg mindenkinek a karácsonyi ajándéka, pedig nem kevés pénzt költöttünk el. Én kaptam egy epson fotónyomtatót. Nagyon szuper, lehet hogy most már csak a fényképzőt kell majd lecserélni, mert sötétben nem túl jó képeket készít. Zéti esetében még mindig tanácstalan vagyok. Játékot mi nem szeretnénk venni, valami jó kis ötlet kellene, amivel a szobáját fel lehetne turbózni, de még nincs. Azért még mindig van egy kis időm a gondolkodásra.

Bratapfel

-t azaz héjában sült almát sütöttünk tegnap késő délután. A héten először korán értem haza, egy kis bevásárlás után, és már előre örültem az együtt eltölthető délutánnak. Zéti érkezésem előtt érbredt 20 perccel, sajnos nem túl jó passzban. Már Papának nyüszített az angyalkák hozta csomagért, holott délelőtt már kapott egyet. Nem akarta értenni, hogy minden napra csak egy ajándékot hoztak, ha megnézzük a többit, akkor az angyalkák elviszik a többit. (Ez szokott működni, te tegnap nem volt ennyi érv elég.) Mivel vettem neki a vonathoz kanyarokat, ezért ezt újra becsempésztük a csomagba és azt is kiszedhette belőle.

Vettem narancsot és szegfűszeget, azt gondoltam majd tetszik neki a narancs kidíszítése. A második szegfűszeg megszúrta az ujját, ideges lett és majdnem mindent letúrt az asztalról és kiverte a hisztit. A tányért már nem, de a fényképezőt sikerült megmentenem. Nagyon bosszús és szomorú lettem. Kapott egyet a fenekére, sírt és megharagudott rám. Nekem pedig elment a kedvem. Zéti látta rajtam, vagy csak megérezte, hogy milyen szomorú vagyok, és utána egész este udvarolt, hízelgett.
Vacsi után héjában sült almát készítettünk. Zéti segített egy darabig, de amikor nem úgy mentek a dolgok ahogy szerette volna, "elhagyott" és Papával vasutazott. Két receptet is kipróbáltam, semmi extra, de mindkettő gyors és finom. Az egyik szerint félbe kell vágni az almákat, fahéjban megforgatott kockacukrot kell a közepébe tenni, és ha a cukor elolvadt akkor jó az alma. A másiknak a tetejét kell levágni, a közepéből a magházat kiszedni, kis vajat és jó sok mézet belecsurgatni, majd megsütni. Mindkét alma egyszerre lett kész, nekem a mézes jobban ízlett, de legközelebb fahéjat is csempészek bele. Az alma méz fahéj illata terjengett a levegőben. Isteni illatok, most is összefut a nyál a számban. Zéti persze meg sem kóstolta, pedig nagyon finom volt. Majd legközelebb ...
Imádom az adventi időszakot: illatokat amelyek betöltik a teret, fények, amelyek bevilágítják a szobát, a bensőséges halk zenét ...!

Advent

Zéti még mindig köhög, most már ez a második hete, múlt pénteken a doktor néni adott megint valami másik gyógyszert, ez talán segített egy kicsit, mert már nem köhög olyan sokat, de még mindig nem teljesen tünetmentes. Édesapával vannak otthon és "építkeznek".
Hétfőn az új játékok nagyon lekötötték a figyelmét és egész délelőtt eljátszott az új szerzeményeivel. Tegnap Papával és Opával az ajtókra tették fel a szegélyléceket. Olyan pofásan kezd már a házikónk kinézni. Már tényleg csak néhány elmaradásunk van (belsőajtókba üveg, belső korlát, erkélykorlát, és egy kevés szegélyléc), amin a héten gőzerővel dolgoznak a fiúk. Zéti volt Papa jobbkeze, szögelte a fát, segített a léceket méretre vágni, tartani a lécet, adogatni. Igazi kis segédmunkás volt. Papa nem kért először Zéti segítségéből, ezen a kis mogyoró besértődött, és közölte: Papa, én soha többet nem segítek neked". Ezen aztán Édesapa nagyon meglepődött és addig udvarolt a kis maszatnak, míg beadta a derekát és egész délelőtt segédkezet nyújtott.
Este megvártak az ajándékbontással, a kis csizmában egy henger alakú puha dolog lapult. Sebesen bontogatta, és amikor meglátta a piros kis pulcsit, nagyon megörült neki, mert a cimbi és mc queen pózol rajta. Megköszöntük az angyalkáknak az ajándékot és rögtön fel is próbáltuk.
A tegnapiban egy kis könyvet talált, állatkákról, hogy ők hogyan várják a karácsonyt, mit csinálnak az adventi időszakban. Esténként most ezt olvasgatjuk.
Hétvégén megint sütéshez készülődünk, mert már majdnem elfogyott a vanillienkipferl (vaníliás kifli), Zéti pedig a mézeskalácsra jár rá, az ízlik neki most nagyon.
Nagyon várom már a jövő hét hétvégéjét, mert azzal én be is fejezem az ez évi munkát és pihenek januárban.

Der Nikolaus ist hier, schon klopft es an die Tür ...

igen, hozzánk már ma érkezett a Mikulás, hogy én is lássam a sok sok ajándékot, hogy láthassam az örömét. A télapóvárás már tegnap este megkezdődött. Fürdés előtt a fürdőkádban ülve Papa lenyírta a haját. Szorgalmasan tűrte és még arra is volt energiája egy mosolyt dobjon a fényképezőbe. Fürdés után Zéti kezébe vette a cipőjét, megtisztította és kitettük az ablakba. Izgatottan, sok kérdés közepette hunyta le a szemét. Reggel hét körül ébredt, de teljesen megfeledkezett a Mikulásról. Fogmosáskor kérdeztem meg, hogy hol van a cipője. Ekkor csillant fel a szeme és gyorsan a nappali felé vettük az irányt. Az ablakban a cipők alatt két csomag állt. Megörült a Mikulás ajándékának, sebes kibontotta és két újabb favasút elemet talált bennük. Ki is próbáltuk rögtön, és a régi-új elemekkel építettük is a vasutat.
Zéti segített nekem takarítani, Papával port törölt, porszívózott, és felmosott a nappaliban, míg én az emeleten takarítottam. Mire végeztünk megérkezett Marika keke és Nyusza keke Mikulása is. Egy nagy szatyorban két csomag lapult. Zéti kacagott amikor kibontotta és meglátta a villám mc queen duploját. Összeépítettük, játszottunk, kocsikáztunk, majd egy újabb vasutat építettünk.
A délutáni alvás nem maradhatott el, és míg Zéti Papával pihent, én kivasaltam a sok ruhát. Megérkezett Erika is egy Mikulás csomaggal, de csak velem kellett megelégednie, mert Zéti még aludt. Dédi mama is befutott, és Zéti a csengetésre fel is ébredt. Erika elköszönt, Omáék megérkeztek. A Mikulás ismét hozott egy nagy csomagot, melynek belsejében egy a traktorhoz csatlakoztatható eke lapult. És még nem volt vége a játék tengernek. Este hatkor Ati keke is befutott és a playmobile erdész setjéből egy traktort hozott, ami egy nagy sok farönkkel megrakodott utánfutót húz.
Nagyon jó dolga van az én fiamnak, mint első unoka, keresztgyerek és persze nem utolsó sorban gyerek. Lassan megint el kell tennem a megunt, kinőtt játékokat, mert ebben a játéktengerben lassan elveszünk.
Az adventi koszorún a gyertyákat is meggyújtottuk, elénekeltük a dalocskánkat és várjuk a következő vasárnapot.

Advent, Advent ein Lichtlein brennt ...

igen, ismét itt a karácsonyi időszak és én minden évben egyre jobban élvezem. Nem csak a készülődés, hanem Zéti öröme is feldobja az estéimet.
Pénteken nagyon beteg voltam, mert Zétitől sikerült elkapnom a hányásos, hasmenéses vírust, ami előző szombaton jött ki rajta, Janin már hétfőn végigment, azt hittem én kimaradok, de nem kímélt. Szinte az egész napot átaludtam, ha ébren voltam, akkor azt a kis időt a mosdóban töltöttem. Ráadás Zétinek leszedték a szemölcsöket mindkét kezéről. Szegénykémnek az egyik ujja, a másikon pedig az egész kézfeje be volt kötve. Arról már nem is beszélve, hogy Zéti még mindig köhög, nem engedtem őt oviba, és ezt a megfázást, köhögést mindketten elkaptuk tőle, így bónuszként.
Édesapa estére, mondanom sem kell, teljesen kész volt a két beteg családtagtól ....

Ilyen betegesen indultunk neki a hétvégének. Idén teljesen gyengén, lassan, egész napra elosztva sikerült a karácsonyi dekorációt megcsinálnom, úgy hogy Zéti segédkezett nekem, így nem lett meglepetés. Bár ennek is megvan a szépsége. Mekkora boldogság volt arcán, amikor a karácsonyi kartondobozt kinyitottam ... egy igazi kincsesláda, tele szebbnél szebb díszekkel. Az évek hosszú során összegyűlt szépségek közül a Räuchermännchen-ért teljesen odavolt. Annyira, hogy egész hétvégén füstöltünk az Érchegységből származó régi emlékkel. De említhetném a Kelet-Németországban oly híres csillagot is, ami világít. Az én személyes kedvencem az idén az anyukám horgolta díszek. Átlátszó műanyag gömbökre, csillagra, szívre, fenyőre horgolt gyönyörű mintákat, ezek most a bőrülőgarnitúránk felett lógnak, olyan térelválasztó funkcióval.
Az égősor igaz még mindig nincs a helyén, de ha azok is a hétvégén felkerülnek az ablakokra.

Zétinek legjobban a nappaliban az ajtó fölé akasztott girland és a rajta világító égősor nyerte el a tetszését. Csodálta, nézegette, és mindenképp segíteni akart a Papának.
Vasárnap elérkezett az advent első vasárnapja. Még mindig nem teljesen egészségesen kezdtünk Kekével hármasban a sütéshez. Igén sem maradhat ki a már hagyománnyá vált Weihnachtsplätzchen - Backen. Sütögetés közben karácsonyi zene szólt, kellemes illat lengte be a teret, méz, fahéj, narancs illat kavargott az egész házban. Sajnos estére csak gyertyát gyújtottunk meg az asztalon és így énekeltük el az Advent, Advent, ein Lichtlein brennt dalocskát, mert nem volt fenyőágunk, hogy tudtam volna egy adventi koszorút készíteni. Most már nem is lesz, így ma délután megveszem a virágosnál a tegnap kinézett csodaszépet. Ilyen szép az enyém úgyse lenne.... Így majd ma meggyújtjuk az első gyertyácskát és énekelünk is.

Csokifondü

-re vártunk egy nagyon kedves baráti családot. Ez a találkozás amolyan búzúzás féle volt, mert négy évre Berlinbe költöznek. A délelőtt sütéssel telt. Zéti szorgalmasan segédkezett a konyhában, mosogatott, mert pancsolni mostanában nagyon szeret. De amiért még a pancsolástól is jobban lelkesedik, az a robotkeverő. Ha sütök, már hallom is, hogy jön a szék a hátam mögött és Zéti már kiabál is, "mami segítek neked". Ilyenkor kezébe veszi a robotgépet és szorgalmasan keveri a tálban lévő masszát. (Már előre várom a karácsonyi nagy sütéseket, kettesben, vagy kekével épp hármasban. Jövő hét vasárnap már advent első vasárnapja, lehet megint karácsonyi díszekbe öltöztetni a házat.) Ki is keverte a tojás sárgáját a cukorral, majd elkövettem azt a hibát, hogy a fehérjét is mellé tettem. Ő gondolt egyet és beletette a keverőlapátot ... azt hittem rögtön szívinfarktust kapok. De szerencsémre, még így is fel tudtuk verni a habot. Még jó hogy tegnapról maradt ebédünk, mert így is versenyt futottam az idővel.
Takarítottam. Ebédeltünk, takarítottam tovább, Jani Zétit lefektette, majd meg is érkeztek a vendégek. Épp felébredt Zéti (bár aludt volna tovább), amikor meghallottuk Kira hangját. A kicsit a nappaliban sürögtek forogtak, játszottak, építettek, én meg nekiálltam elkészíteni a csokifondüt. Azt hittem Zétinek jobban fog tetszeni, de valahogy nem kötötte őt le. Kirának nagyon ízlet, Domonak nagyon bejött, hogy csokiban mártogathatta a gyümiket.
Azt hiszem máskor is fogunk ilyet a hideg téli estéken, felnőtteknek akár egy kis rummal is megbolondítva.

Martinstag

-ot ünnepeltünk az oviban. November 11-én emlékeznek a németek Szent Martinra. Az oviban ezt a régi sváb szokást elevenítik fel a gyerekek.

Úgy terveztem a napom, hogy én tudjak menni a kis manómért. Fél négykor érkeztem, felöltöztettem Zéti és kinn az udvaron vártunk a csoport többi tagjára. Kint már Márton napi zenék szóltak a magnóból. Az óvó nénik kihozták a Laterne-ket (lámpásokat), kiosztották a kicsiknek, meggyújtották a gyertyákat és felsorakoztunk a lovaskocsi mögött.
Mivel Zéti csütörtökön is kihagyta a délutáni alvást, már előre sejtettem, hogy a jó nagy sétába bele fogok fáradni. Zéti az út felét tette meg a saját lábacskáin, de utána fájt a dereka (és mutatott a térdére) és nem volt választási lehetőségem, fel kellett emelnem.
Mire a tábortűzhöz értünk besötétedett és gyönyörűen néztek ki a lámpások, ahogy a földön járó kis csillagok az úton egyre közeledtek a tűzhöz és körbevették azt. Közös éneklés töltötte be az utcát. Majd ezután az csoportszobában a kis asztalok mellé ültek az apróságok és a finomabbnál finomabb sütemények közül válogathattak. Most kivételesen a kinti cipőben is be lehetett menni a terembe, ezt Zéti (már fáradtan) nem tudta elfogadni, addig nyüszített, amíg le vettem neki és zokniban ült le az asztal mellé. Anyukákat apukákat finom forral borral kínálta a dadus néni.
Jó volt egy kis bepillantást nyerni az óvodai mindennapokba...
Este hatkor mikor haza értünk, Zéti már nagyon kész volt. Lefürödtünk és már pizsamában vacsoráztunk. Este sem maradhatott el a meseolvasás, énekelés ...

Óvi

-ba járunk folyamatosan most már a második hete. Tegnap volt az első nap, hogy Zéti nem sírt. Elvitte megmutatni az óvó néninek az Oma horgolt karácsonyfa díszeit, ezek annyira lekötötték a figyelmét, hogy elfelejtett sírni. Ma Opa jött hozzá reggel, és fél 8-kor azt mondta: Opa, menjünk most már az oviba." Lehet, hogy mégiscsak jó ott neki?
Tegnap mondta ugyan, hogy az egyik kisfiú megverte őt, "de apa nem adtam neki vissza", mesélte édesapának, aki szokta neki mondani, hogy ne hagyja magát megverni. Így a kisfiú a piros büntető padra került, mesélte.
Az óvó nénik alváshoz oda adják neki a cumit, de így sem sikerül neki mindig elaludnia. Még nem is kérdeztem meg, hogy mit csinál akkor az alvás időben, de talán holnap lesz rá lehetőségem.
Martinstag lesz az oviban. 4kor kezdődik az ünnep, lámpásokkal fognak az ovisok felvonulni és egy nagy tábortűznél lesz közös éneklés és beszélgetés. Erre minden este gyakoroljuk a két dalt, amit ismerek: Laterne, Laterne ...; Ich geh mit meiner Laterne. Zéti nagyon szépen énekli mindkettőt. Sőt most már egyre több mindent mond a magyar mondatokban is németül. Nagyon ügyes, csak úgy dagad a lelkem! Az én kis mazsolám!

Bald ist Nikolausabend da ...

eltelt egy év és elkezdődik a számomra az év még mindig legkedvesebb időszaka. A készülődés, a várakozás tölti be náluk a levegőt. Gyertyafény, mesék, dalok. Elővettük már a tavalyi könyveket, olyanok mintha újak lennének, esténként azokat olvasgatjuk. Zéti minden alkalommal talál bennük valami újdonságot.
Lassan tényleg megérkezik a Mikulás. Zétivel vasárnap írtunk egy lapot a kedves télapónak. Gondosan kivágtuk a kért játékokat a reklám újságból, beragasztottuk a képeslapra, megcímeztük, kidíszítettük és "fel is adtam", hogy még időben megérkezzen az északi sarkra.
Nagyon édes volt, ahogy kérdezgette, hogy a télapó tudni fogja kihez kell jönni ...

Keresztelő

-ben voltunk ma. Fél 11-re rohantunk a templomba, ahol Zéti egész jól viselkedett. Igaz kicsit sokat beszélt, de engem ez annyira nem bántott. Suttogva beszélgettünk, mert rengeteg kérdése volt. Legjobban az érdekelte, hogy hol van a Pap bácsi. Az orgonától ma szerencsére már nem félt. A prédikáció alatt kimentünk a templomból, ha korábban gondoltam volna rá akkor elmehettünk volna a gyülekezeti házba is, de majd legközelebb. Benedek megkeresztelésére viszont vissza mentünk. Nagyon kíváncsi volt, hogy mi is történik valójában, és folyamatosan bombázott a kérdéseivel. Aztán kekéhez akart menni...
Az istentisztelet után vendéglőbe mentünk. De nem akármilyenbe. Az udvarban volt egy kisebb kalandpark, csúszdával, homokozóval, kötélcsúszdával, mindenféle kötél mászókával. Zéti nagyon szépen eljátszott. Az ebéd hosszúra sikeredett, de egész jól bírta. A főfogás után azonban már nem volt türelme kivárni, hogy mi is befejezzük, így kiment a kertbe. Kekéék utána mentek és megnézték az állatsimogatót. Nem sokkal ezután tartottak egy lovas bemutató az étterem előtt külföldi vendégek részére. Mi is leültünk közéjük és megnéztük a csikósok bemutatóját, a juhászt a szamárral, a szürke marha fogatot, a lovas hölgyet. A bemutató után oda lehetett menni az állatokhoz és meg lehetett őket simogatni. Zéti a szamárnál leragadt a Papával és legnagyobb megdöbbenésem rá is ült. Egyfolytában nevetett, mosolygott és közölte a Papával, hogy otthonra is kell egy ilyen. Zéti, aki fél az állatoktól, nem mer oda menni semelyikhez (talán csak a cica kivétel ezek közül), most ráült a csacsira. Ezután Zéti elment Papával és a többi vendéggel kocsikázni az erdőbe. Jó fél óra múlva értek vissza az étterembe.
Későre járt, fáradt volt és hazafelé el is aludt az autóban. Most már ágyban, alszanak Papával, hisz holnap új hét kezdődik, és indul az óvoda is.

Erntedankfest

-et megtartották csütörtökön az óvodában. Szerencsére nagyon szép időre ébredtünk, így Omi Zétivel lement. Zéti teljesen kétségbe volt esve, már az ovi közelében könnybe lábadt a szeme és egyre csak azt kérdezte, hogy ugye nem hagysz itt. Nem akarta elhinni, hogy Oma betartja a szavát, így szemével egyfolytában kereste őt.
Vittek a diót, lekvárt, amit egy kis asztalra tettek az óvodai dolgozók. A négy csoport kis asztalkája rogyadozott a nyár során betakarított finomságoktól. Az iskolások kis műsorral készültek: magyar, német dalokkal, mondókákkal, versekkel. Csak utána lehetett az asztalokról kóstolót venni. A lekvárhoz zsúrkenyeret készítettek, gyümölcsök, magok, popcorn, tökmag, napraforgó és még sok másból válogathattak a kis manók. Zéti magához vette az egész pattogatott kukorica tálkát, és amikor az egyik kisgyerek ki akarta venni a kezéből, élelmesen másik irányba indult és nem engedte. Omi nagyon jól mulatott ezen, azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ilyen élelmes kis unokája van. Később azonban jóvá akarta tenni az irigységét, így Zéti odament Éva óvónénihez és kért a kisfiúnak napraforgó magot.
Azt még nem tudom, mi lesz hétfőn, Zéti vagy az Omi fog-e jobban sírni ...

Egy hét óvóda

utn máris egy hét betegség is elérte Zétit. Még a nyaralásból hoztunk haza náthát, Zéti meggyógyult, legalábbis azt gondoltam én, most mégis itthon van, mert nagyon megfázott. Remélem szombatra már csak egy rossz emlék lesz.
Édesapa vitte őt az első héten oviba. Az első nap még együtt voltak délig, ebédre és délutáni alvásra haza jöttek. A délelőtt folyamán Papa kiment a babakocsiért az ovi elé, mire visszaért a csoportszobába, Zéti már torka szakadtából üvöltött. Papa azt hitte, hogy az ő eltűnése okozta a sírást. Mikor délután leültem Zétivel beszélgetni, az asztalnál ülve elárulta, hogy az egyik kis csoporttársa megütötte őt valamilyen cápás játékkal.
Másnap már egy kicsit a háttérből figyelte papa a beilleszkedést, kinn az öltözőben egy újságot olvasva várta a fejleményeket. Nem kellett sokáig várnia, és nem hallott mást, mint hogy Zéti üvölt. Papát idézve "kezem ökölbe, gyomrom görcsbe szorult és bementem.
Szerdán Papa elvitte Zétit és folyamatosan mondogatta neki, hogy ma már dolgoznia kel menni és csak délre érkezik vissza. Zétinek már az öltözőben kezdett a szája legörbülni, a csoportszobában már nagyon sírt. Papa elindult haza felé, de még el sem ért az ajtóig, amikor a terem ajtaja kivágódott és Zéti rohant utána. Így aztán még egy kicsit játszott vele. Amikor azonban tényleg el kellett jönnie, Zétit a dadusnak adta, jó tanácsokkal látta el, hogy a Zéti szeret bújni és szereti, ha simogatják. Persze Zéti nem adta magát könnyen, szegény dadát agyon rúgta a nagy ellenállás és sírás hevében. Az udvaron is csak a dadus kezét fogta, Papát kereste és egyre csak lefelé görbült a szája.
Csütörtökön egy szál virággal és bocsánatkérés közepette keresték meg a dadust. Sírdogált ugyan az én kis manóm, de Papa elmondásai szerint már nem volt olyan vészes. Napközben sem volt már annyira szomorú és kinn az udvaron a szomszéd kislánnyal eljátszott.
Pénteken nem mertem őt vinni, mert a szívem szakadna meg, hogy ott kell őt hagynom, viszont érte már én mentem. Nagyon kis ügyesen jött ki ebéd után a csoportból, ment a fürdőbe fogat mosni, mosakodni. Hazajöttünk, persze Papának sokkal jobban örült mint nekem, de hisz ő volt vele egész héten, és aludtunk egy nagyot.
A hét szinte teljesen kiesett. Holnap azonban Erntedankfest-et tartanak az oviban, így Zéti megy az Omival, megnézik, hogy milyen buli is ez. Jövő héten meg kezdődik minden előröl, bár nagyon remélem, hogy nem lesz sírás, vagy legalábbis nem ilyen sok.

Első angol óra

is beköszöntött Zéti életébe. Három hete találkoztam egy Angliában és Ausztráliában felnőtt magyar lánnyal. Gyönyörűséges ahogy angolul beszél, nekem nagyon tetszik. Ráadás hab a tortán, hogy óvodapedagógus a végzettsége. Kaptam az alkalmon és kifaggattam, hogy vállal e kis gyerekeket is magánórában. Igen volt a válasza. Juhuuu!
Gyorsan meg is egyeztünk, hogy mikor, milyen gyakran, hány órára jön hozzánk.
Ma volt az első alkalom, hogy kilenctől délig foglalkozott Zétivel. Megkértem őt, hogy velem is angolul beszéljen, hogy ne az legyen, mint nálunk, hogy Zéti magyarul válaszol neki is. Igyekeztem én is a legjobb tudásom össze szedni. Anyagot hoz magával: könyveket, zenéket, mesefilmeket. Sőt azt is megengedte, hogy átírjam őket, hogy Zéti hétközben is tudja őket hallgatni.
Zéti nagyon jól reagált rá. Játszott Yvettel egész délelőtt. Beszélgettek, báboztak, olvastak, énekeltek. A harmadik órában, már a szavakat is ismételte, ha Yvi megkérte őt.
Délre szegénykém el is fáradt. Jövő héttől viszont délután jön hozzánk, mert Zéti már óvodás nagyfiú lesz! Délben hazahozom őt, alszik egyet és megint frissen jöhet az angol.
Zéti, mikor Yvi indult haza felé, megkérdezte, hogy miért megy haza? Ebből arra következtetek, hogy neki is tetszett az első játékos angolos együttlét!
Kicsit féltem milyen lesz, de nekem is nagyon szimpatikus volt a lány, így remélem még sokáig jár majd hozzánk! Úgy örülök, hogy rátaláltam! Egy igazi anyanyelvű "óvónő", aki házhoz jön!

Óvoda

is megkezdődik lassan. Ezen a héten Zéti Omával több délelőttöt is lent töltött a gyerekekkel, de az igazi beszoktatás csak jövő héten kezdődik Papával. Az első héten még egész nap ott maradhat vele, de pénteken már egyedül lesz egész napot ott kell töltenie. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogja érezni magát. Társaságban egy nagyon szerény gyerek, ha elveszik tőle a játékot, akkor ő azt oda adja és keres magának egy másikat ... biztos meg kell majd tanulnia, hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni, de én azért aggódom egy kicsit.
Kedden volt az első szülői értekezlet is, ahol az óvó nénik ismét bemutatkoztak, ismertették a féléves programot és bátorították az anyukákat, hogy segítség az elválást. Sok érdekesség vár a gyerekekre ebben a félévben:
- októberben 14-én tartják az oviban az Erntedankfest-et, ahol egy terülj terülj asztalkámon tálalnak ételeket a betakarításból.
- október 20-án egy meseelőadást (A három kismalac) nézhetnek meg az apróságok.
- november 11-én lesz a Márton napi Laternenumzug (felvonulás lámpásokkal, tábortűz, sütizés)
- december 6-án érkezik a Mikulás a kicsikhez
- december 7-én tartanak ismét egy meseelőadást (Gyermekek hídja)
-december 17-én lesz az óvodai karácsonyi ünnepség (fenyőfadíszítés, mézeskalácssütés vár a gyerekekre).
Nagyon jól hangzó program, remélem a kicsik nagyon fogják élvezni, és Zéti tele élményekkel érkezik majd haza nap mint nap.

München, állatkert és még sok mást

is tartogatott számunkra az utolsó két nap. Kedden délelőtt az Olimpiaparkba igyekeztünk. Az utunk a BMW gyár mellett haladt el. Bekukkantottunk és bent ragadtunk. Kiállított BMW-k minden mennyiségben, volt amelyikbe be is szállhattunk ... Egy cross motoros bemutatóját is épp elcsíptük. Fel és le száguldott a motorjával, volt, hogy egy keréken is. Zéti ezután ki is próbált egy bmw rendőr kétkerekűt... Csak úgy feszített rajta!
Az olimpiaparkban leültünk egy kicsit, amikor bezötyögött a kis vonat. Zétinek nagyon megtetszett, így felültünk rá. Körbevitt a területen, meghallgattuk az idegenvezetést és harminc perc múlva érkeztünk vissza a végállomásra. Innen nem messze volt a Sea Life Center, amiben a tengerek és az Isar élővilágát lehetett megnézni. Zéti papával kettesben csodálta meg a halacskákat, mi kint néztünk még körül. Kifele jövet az ajtóban van egy táncoló delfin, amire Zéti fel is ült, de leszállni már nem akart. Mikor nem fizettük be újabb hintára kiverte a hisztit. Teljesen meglepődtem, hogy az én fiam ennyire tud ordítani. Csitítottam, beszéltem neki, papa próbálta elvonni a figyelmét, de semmi sem használt. Ekkor már lehetett érezni, hogy Zéti nagyon hamar elfáradt, ezért gyakrabban került hisztire is a sor, de ami meglepett, hogy már nem lehetett szép szóval megvigasztalni. Ráadásul elkapott Violatól egy jó kis megfázást, az is bujkálhatott már benne. Nem sokkal miután megnyugodott, el is aludt. Mi folytattuk a városnézést és a Schloss Nymphenburg felé vettük az irányt. Zéti felébredt mikor már majdnem elértük a kastélyt és nagyon nyűgös volt. Mi kinn maradtunk a parkban és a kezemben aludt tovább. Viszonylag korán értünk haza, így még volt idő kinn a játszótéren játszani. Felix-szel focizott, Violaval fogócskázott.
Másnap reggel megkérdeztem Zétit, hogy mit szeretne csinálni, otthon maradni vagy állatkertbe menni. Az állatkertet választotta, így bepattantunk a kocsiba és 10 perc múlva már a Tierpark felé sétáltunk. Nagyon nagy az állatkert, de majdnem az egészet sikerült bejárnunk. Láttunk tigrist, pingvint, jegesmedvét, fókát, oroszlánt, elefántot, zsiráfot ... simogattunk házi állatokat, játszottunk a játszótéren, ettünk az étteremben, Zétibe is igyekeztünk valami meleg kaját varázsolni, de nem ízlett neki a házi tészta paradicsomszósszal, a virsli mustárral, így éhes maradt. Ez volt az egyetlen nap, amikor Zéti a délutáni alvást ágyban töltötte. De elkövettük azt a hibát, hogy egyedül hagytuk őt a szobában. Mikor felébredt, sírt és mivel későn hallottuk meg a sírását, mire a szobába értem már vigasztalhatatlanul üvöltött. Eltelt vagy fél óra is mire megnyugodott, én már teljesen kétségbe voltam esve, azt hittem valamije fáj. Késő délután még bementünk a városba, benéztem egy könyves boltba és vásároltam is, de most nem csak Zétinek, hanem magamnak is.
Másnap 9 órakor indultunk haza felé, én szerettem volna Schönbrunnt megnézni Bécsben, méltó megkoronázása lett volna a nyaralásnak, de a többiek leszavazták. Zétinek Pesten eszébe jutott, hogy ő Mc-be szeretne menni, így tettünk egy kis kitérőt és megvacsiztunk a Mc-ben. Talán már fél 9 is volt mire a ház előtt leparkoltunk.

Kirándulás

-t terveztünk szeptember 19-re, hétfőre. Nem kis túrát, két királyi kastély is tervbe volt véve, így igencsak korán kellett kelnünk és indulnunk, hogy kilenc órakor Neuschwansteinban legyünk. Persze tőlünk megszokott módon megint elkéstünk, most mégis szerencsénk volt, mert Opáék is késve érkeztek. A hegy tetejére indultunk, ahol szerintem az általam látott egyik legszebb kastély várt ránk: a Mesekastély. II. Lajos bajor király 17 éven át építtette ezt a lélegzetelállítóan szép óriást. Az utat sétálva tettünk meg, mert amikor a jegyeket vettük reggel fél 10-kor, akkor már csak a fél 12-es angol idegenvezetésre volt hely. Jó fél órát mentünk kényelmesen, bár édesapa biztos nem ezt mondaná, hisz ő tolta egész úton a babakocsit. Zéti nem akart egy lépést sem tenni. Fáradt volt. A kastély előtt volt még egy kis szusszanásnyi időnk, amit fényképezésre használtunk. Szerintem itt készült a legjobb kép rólunk. Az idegenvezetést jobban értettem, mint gondoltam. Nagyon szépen, érthetően és lassan beszélt az idegenvezetőnk. Édesapa viszont annál kevesebbet hallott, mert Zéti szóval tartotta, egyfolytában beszélt, kérdezett, a királynőt kereste és persze mindenhez volt egy két szava. Édesapát kérdeztem is, hogy elmeséljem e, hogy mit látott. Én mindig nagyon keveslem a 35 perces idegenvezetést, hisz annyi mindent lehetne mesélni a különböző termekről. II. Lajos Wagner operáinak szentelte a kastélyt, minden termében egy egy opera (Lohengrin, Parzival, Tannhäuser) köszön vissza. A konyhája még ma is megállná a helyét, Németország első telefonja is megtalálható a kastélyban (csak kár, hogy senki sem tudta felhívni) ... eszméletlen, hogy mennyivel előrébb tartott, mint a saját kora.
Szerencsére a hétfőre tervezett második kastély, nem volt olyan messze Neuschwanstein-tól. Háromnegyed órát utaztunk a másik festői környezetben található Schloss Linderhof-hoz. Nekem valahogy most ez tetszett a három kastély közül a legjobban. Hegyek övezte völgyben húzódik meg ez a inkább emberi léptékkel mért lakhely. Kicsi, kecses, fenséges, királyi, tökéletes és szép. Egy kb 8 fős csoporttal nézhettük meg a kastélyt, minden termét láthattuk, mert II. Lajos életében elkészült minden. Itt is élt Bajorország királya (Neuschwanstein-ban 171 napot töltött életében, Herrenchiemsee-n pedig 10 napot). Az idegenvezetőnk nagyon kedves volt, válaszolt a kérdéseinkre, nem rohantunk ... Zétit elbűvölték a szökőkutak. A jó levegőn megint nagyon elfáradt, egy lépést sem volt hajlandó megtenni. Megint késő este volt, amire haza értünk. Megvacsiztunk és bezuhantunk az ágyba.

Oktoberfest

-en szeptember 18-19-én tartották meg a felvonulást. A szombati napon vonulnak be egy ünnepi felvonulás keretében a sörgazdák a "Wies'n"-re. Gyönyörűen feldíszített lovaskocsik, tele sörös hordókkal ill. lovaskocsik tele népviseletbe öltözött emberekkel. Zene szóval és hangos ünnepléssel egy órás menetben érik el a wies'n-t, amit déli 12 órakor az első hordó megcsapolásával nyit meg a müncheni polgármester. 12 óra után mérik a sátrak az első sört is.
Zétit teljesen elbűvölte az a sok körhinta, a hangos zeneszó, a lovacskák. Hamar el is fáradt a sok látnivalóban. Sajnos elaludni nem tudott. Félre húzódtunk, hogy hátha ott leragadnak a szemei, de mindig volt miért kinyitni. Egy idő után már a babakocsiban sem érezte jól magát (apropo babakocsi, egy rendőrsereg állított meg kora szombatondélután, hogy adjuk le a babakocsinkat, mert az ünnepi hétvégén a tömegre tekintettel nem lehet a wies'n babakocsit tologatni.), így kézben cipeltünk (ha így nézzük, akár le is adhattuk volna a kocsit, csakhogy fogalmunk sem volt, hogy hol az átvevőhely). Estére fájt mindenünk: derekunk, lábunk, hátunk. Késő délután találtunk Zétinek egy jó körhintát. Ki sem akart szállni belőle. Talán 4-szer is ment egymás után rajta. De mivel fáradt volt, egyfolytában bömbölt, amikor nem akartunk neki még egy menetet engedélyezni. Még jó hogy sokan voltunk és mindig valaki megszánta őt ... Ráadás minden sarkon van egy bodé, amiben plüss állatokat árulnak, neki mindig megtetszett valami és persze kérte is ... nem vettük meg, megint kezdődött előröl a sírás. Ekkor mondtam azt, hogy akkor mi most aztán indulunk hazafelé. A metró felé vettük az irányt, de találtunk egy játszóteret. Leültünk, Zéti játszott és mindenki boldog volt. (Azért a játszótéren zajlott az élet. Volt, aki a gyomrát ürítette, volt aki a hólyagját, és volt aki ezt a kettőt egyszerre; volt aki egyszerűen csak elterült a fűben, mert már lábon nem bírta ... és volt aki mindezt lefényképezte: édesapa megörökítette az Oktoberfesti életképeket)
Este vacsora után mindhárman mint egy darab fa zuhantunk az ágyba.
Vasárnap pedig a népviseletesek vonultak fel. Szebbnél szebb ruhákban és jobbnál jobb zenéket játszottak. Alig győztünk fényképezni és videózni. Felix-ék is velünk voltak, együtt néztük a felvonulást, majd amikor meguntuk elindultunk a wies'n-re, de csak a játszótérig jutottunk. A gyerekek szaladgáltak, ebédeltünk, a felnőttek egy része visszatért a már jól ismert sörkimérő hely egyikéhez. Zéti dél alatt megint nagyon elfáradt, de most a játszótér "csendjében" sikerült elaltatnom és majdnem 2 órát pihent is a babakocsiban. A család mindig mindig visszatért és újult erővel energiával feltöltekezve ment vissza a forgatagba. Zéti ma is ugyanazon a körhintán ment egy párszor, de szerencsére ma már a sírás elmaradt. Sajnos az óriáskerékre mégsem ültünk fel (bár lehet hogy a tériszonyomnak jobb is ez így), mert órákat kellett volna várnunk, hogy sorra kerüljünk, és ki tudja milyen sokáig ott lettünk volna.

Nyaralás

szeptember 17-én hajnal 4-kor indultunk Németországba. Reméltem, hogy Zétit minden nagyobb gond nélkül becsempésszük a gyerekülésbe és sokáig alszik. Amíg a kezemben fogtam, nem is volt semmi gond, azt hittem mélyen alszik, de amikor átemeltem az ülésbe, kipattantak a szemei és nem aludt vissza. Szerencsére Kekéék kölcsön kértek egy nagyon szuper dvd lejátszót, amit gyorsan beüzemeltünk és elkezdtük a mesék hadát nézni. Zéti, azért mégis csak fáradt volt, mert elaludt és viszonylag sokáig fel sem ébredt. Megálltunk Melk-nél megnézni az apátságot. Opa kívánsága volt. Már olyan sokszor elmentünk mellette az autópályán, hogy már ideje volt most egy kis kitérőt tenni. Ráadás jó is volt ez így, mert az utazást megszakítottuk hosszabb időre, kinyújtóztattuk elfaradt tagjainkat, illetve Zéti kitombolhatta magát. Gyönyörű hely, megéri a kitérőt. Egy bánatom volt csak, hogy nem kértünk idegenvezetést, így a látványon túl nem sok ismerettel gyarapodtunk. Bár mindenképp utána fogok járni a Melki apátság történetének, mert érdekel.
Zéti elfáradt annyira a levegőn, hogy az autóban el is aludt, és jó nagy utat tudtunk egy huzamban megtenni. A következő kitérő az én kívánságom volt, mert ez a kastély még hiányzott a nevezetességek közül. Ez pedig nem volt más mint II. Lajos, bajor király által építtetett Herrenchiemsee. Már nagyon a nap vége felé jártunk, és igen csak kicentiztük az időt. Prien /Stock kikötőbe igyekeztünk a hajóhoz, amit az utolsó pillanatban csíptünk el. Egy 15 perces hajókázás után érkeztünk meg a szigetre. A pénztárnál megváltottuk a kombinált jegyet, ami mindhárom királyi kastélyba szolgált belépőül. A sziget belsejébe igyekeztünk, hogy megnézhessük Versailles kicsinyített mását. 15 perc "séta" után pillantottuk meg a kastélyt, a ennek kertjét és kikötőjét. Elbűvölő hely az erdő kellős közepében, szökőkutak övezte francia kert ölelésében. A harmincöt perces idegenvezetés után felvettük a nyúlcipőt és az utolsó utáni pillanatban csíptük el a hajót a kikötőben. Későre járt, fáradtak voltunk és még 130 km volt előttünk.
Megérkeztünk a bajor tartományi fővárosba és szépen el is keveredtünk. Kekéék szálláshelyére igyekeztünk mindannyian. Csakhogy a GPS elvitt minket a bozótosba. Persze térképünk nem volt. Amikor már harmadszorra is ugyanarra kanyarodtunk ideges lettem. Megálltunk egy benzinkútnál, vettünk egy térképet és Opáéktól külön válva folytattuk tovább utunkat. Csakhogy addigra már mi sem voltunk képben, hogy merre is menjünk. Nagyon elég volt, morgolódtam, és mi is megálltunk térképet venni. Mint kiderült feleslegesen, mert ha türelmesebb vagyok akkor a kétszáz méter múlva, minden ment volna a saját útján.
Így érkeztünk meg egy élményekkel teli nap után a barátainkhoz.

"Tengerparton"

jártunk délelőtt ... ami valójában egy tópart, ami nekem eddig teljesen ismeretlen volt, pedig már 30 éve élek itt Veresegyház környékén és még senki nem mondta, hogy itt van egy ilyen szuper kis tó, ahol lehet fürödni. Nem nagy, de szép, öreg fákkal a parton, amik nem csak kinn de bent a vízben is árnyékot adnak. Így nem kellett annyira a leégéstől félni. (egyetlen negatívum volt, hogy nagyon sok a szúnyog, így gyakran húzódtunk be a tó közepébe előlük)
Én nem vagyok nagy tóbarát, inkább strandon fürdök, ahol látom, hogy mi van a lábam alatt, de ez a mai délelőtt teljesen feldobott, homokos a part, jó a vízben is a talaj. Zéti jobban élvezte, mint gondoltam volna. Még jó, hogy Judit felhívta rá a figyelmem. Igen, végre megint találkoztunk és együtt töltöttünk pár órát. Szerencsére Zéti nem félt Zselykétől, egész jól eljátszottak egymás mellett. Vittem két úszógumit, így a két kis huncut tudott egymás mellett lebegni a vízen és nem volt vita, ki is üljön benne (Zselykének karúszója van, de a gumi most jobban tetszett neki).
A tóban is tetszett a kis manómnak, egy idő után rájött, hogy van ahol leér a lába, tud menni, vizes homok a tó alja, lehet sarat tapasztani, homokot szórni a vízbe, vizet hordani a partra. Egész délelőtt a hangját sem lehetett hallani. Kijöttünk, bementünk a vízbe, úsztunk, a parton játszottunk, babakocsit tologattunk a homokba, mert nagyon izgalmas ha láthatjuk valaminek a nyomát.
Annyira jól éreztük magunkat, hogy megismételjük a fürdést holnap még egyszer. Azt hiszem ezután gyakori látogatója leszünk a tónak...!
Íme az emlék scrapbook oldalba foglalva is ...

Állatkert

-ben voltunk kettesben Zétivel. Azt hittem, kicsit hűvösebb lesz, mert az előrejelzés lehűlésről szólt, így autóba ütünk és elmentünk Jászberénybe. Kicsit megizzadva, kitikkadva érkeztünk meg az állatkert elé. Leparkoltunk a focipálya mellett, ahol épp locsoltak. Zétit kivettem az autóból, megcélozta a locsolóberendezést, és kiabált visszafelé, hogy "egy perc"-múlva érkezik vissza.
Bementünk az állatkertbe, ahol épp a szurikáták látványetetése kezdődött. Zétit a tarajos sül jobban érdekelte, gondolom a feltűnő kinézete miatt. A gondozó hölgy sok mindent elmesélt az állatokról, de ez még Zéti figyelmét nem tudja lekötni. A szurikáták "élőhelye" mögött volt a majmok ketrece, akik épp jó hangulatban voltak, játszottak, incselkedtek egymással, ugráltak kötélről kötélre, kerítésről kerítésre. Ahogy ők haladtak, úgy szalad Zéti is fel s alá a ketrec mellett. Lenyűgözték őt, gondolom főleg a gyorsaságuk, a lendületességük volt magával ragadó. Igen csak nehezen tudtam elrángatni kis manót a ketrec mellől. A barna medvék felé vettük az irányt ... A kert alsó részében volt egy nagy tó, ott megtámadtak minket a szúnyogok, azt sem tudtuk hirtelen, hogy merre fussunk. Zétit meg különösen szerették. Amikor végig értünk az állatkerten, épp a majmok ketrecébe bámultunk befelé, amikor Zéti felfedezett egy állatot a ketrecen kívül, épp az eperfán eperészet. Már nem tudom milyen medve volt, de tuti hogy egy medve faj. Csodálkoztam egy kicsit, nem is mertünk arra felé menni, nehogy baj legyen. Indultunk vissza az oroszlánokhoz, mert lemásztak a faházikó tetejéről, így könnyebben szemügyre tudtuk venni őket. Ekkor már láttuk, hogy a gondozók kergetik a kis medvét. Szegény szerencsétlenségére bemászott az oroszlánok éjszakai helyére, onnan valahogy bekeveredett az oroszlánok "udvarába". Az oroszlánok meglepődtek, hogy mi mozog, elkezdtek vele játszani, pofozgatták szerencsétlent a mancsaikkal. A gondozóknak idejükbe telt mire becsalogatták a nagy cicákat a ketreceikbe. De sikerült, a felgyülemlett tömeg tapsolt. Egyik gondozó bement a kis maciért és rohantak is tovább a kórházba. Később még beszéltünk a személyzettel, akik elmondták, hogy úgy néz ki megúszta a maci ... és az oroszlánok azért nem szaggatták szét, mert nem ismerik az elő zsákmányt.
Még megnéztük a barna macik etetését, és csak azt vettük észre, hogy elszaladt az idő és fél egy van. Zéti is kezdett fáradni, így aztán búcsút intettünk az állatkertnek és haza indultunk.