Csokifondü

-re vártunk egy nagyon kedves baráti családot. Ez a találkozás amolyan búzúzás féle volt, mert négy évre Berlinbe költöznek. A délelőtt sütéssel telt. Zéti szorgalmasan segédkezett a konyhában, mosogatott, mert pancsolni mostanában nagyon szeret. De amiért még a pancsolástól is jobban lelkesedik, az a robotkeverő. Ha sütök, már hallom is, hogy jön a szék a hátam mögött és Zéti már kiabál is, "mami segítek neked". Ilyenkor kezébe veszi a robotgépet és szorgalmasan keveri a tálban lévő masszát. (Már előre várom a karácsonyi nagy sütéseket, kettesben, vagy kekével épp hármasban. Jövő hét vasárnap már advent első vasárnapja, lehet megint karácsonyi díszekbe öltöztetni a házat.) Ki is keverte a tojás sárgáját a cukorral, majd elkövettem azt a hibát, hogy a fehérjét is mellé tettem. Ő gondolt egyet és beletette a keverőlapátot ... azt hittem rögtön szívinfarktust kapok. De szerencsémre, még így is fel tudtuk verni a habot. Még jó hogy tegnapról maradt ebédünk, mert így is versenyt futottam az idővel.
Takarítottam. Ebédeltünk, takarítottam tovább, Jani Zétit lefektette, majd meg is érkeztek a vendégek. Épp felébredt Zéti (bár aludt volna tovább), amikor meghallottuk Kira hangját. A kicsit a nappaliban sürögtek forogtak, játszottak, építettek, én meg nekiálltam elkészíteni a csokifondüt. Azt hittem Zétinek jobban fog tetszeni, de valahogy nem kötötte őt le. Kirának nagyon ízlet, Domonak nagyon bejött, hogy csokiban mártogathatta a gyümiket.
Azt hiszem máskor is fogunk ilyet a hideg téli estéken, felnőtteknek akár egy kis rummal is megbolondítva.