2010. november 10., szerda

Óvi

-ba járunk folyamatosan most már a második hete. Tegnap volt az első nap, hogy Zéti nem sírt. Elvitte megmutatni az óvó néninek az Oma horgolt karácsonyfa díszeit, ezek annyira lekötötték a figyelmét, hogy elfelejtett sírni. Ma Opa jött hozzá reggel, és fél 8-kor azt mondta: Opa, menjünk most már az oviba." Lehet, hogy mégiscsak jó ott neki?
Tegnap mondta ugyan, hogy az egyik kisfiú megverte őt, "de apa nem adtam neki vissza", mesélte édesapának, aki szokta neki mondani, hogy ne hagyja magát megverni. Így a kisfiú a piros büntető padra került, mesélte.
Az óvó nénik alváshoz oda adják neki a cumit, de így sem sikerül neki mindig elaludnia. Még nem is kérdeztem meg, hogy mit csinál akkor az alvás időben, de talán holnap lesz rá lehetőségem.
Martinstag lesz az oviban. 4kor kezdődik az ünnep, lámpásokkal fognak az ovisok felvonulni és egy nagy tábortűznél lesz közös éneklés és beszélgetés. Erre minden este gyakoroljuk a két dalt, amit ismerek: Laterne, Laterne ...; Ich geh mit meiner Laterne. Zéti nagyon szépen énekli mindkettőt. Sőt most már egyre több mindent mond a magyar mondatokban is németül. Nagyon ügyes, csak úgy dagad a lelkem! Az én kis mazsolám!

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)