2010. október 17., vasárnap

Erntedankfest

-et megtartották csütörtökön az óvodában. Szerencsére nagyon szép időre ébredtünk, így Omi Zétivel lement. Zéti teljesen kétségbe volt esve, már az ovi közelében könnybe lábadt a szeme és egyre csak azt kérdezte, hogy ugye nem hagysz itt. Nem akarta elhinni, hogy Oma betartja a szavát, így szemével egyfolytában kereste őt.
Vittek a diót, lekvárt, amit egy kis asztalra tettek az óvodai dolgozók. A négy csoport kis asztalkája rogyadozott a nyár során betakarított finomságoktól. Az iskolások kis műsorral készültek: magyar, német dalokkal, mondókákkal, versekkel. Csak utána lehetett az asztalokról kóstolót venni. A lekvárhoz zsúrkenyeret készítettek, gyümölcsök, magok, popcorn, tökmag, napraforgó és még sok másból válogathattak a kis manók. Zéti magához vette az egész pattogatott kukorica tálkát, és amikor az egyik kisgyerek ki akarta venni a kezéből, élelmesen másik irányba indult és nem engedte. Omi nagyon jól mulatott ezen, azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ilyen élelmes kis unokája van. Később azonban jóvá akarta tenni az irigységét, így Zéti odament Éva óvónénihez és kért a kisfiúnak napraforgó magot.
Azt még nem tudom, mi lesz hétfőn, Zéti vagy az Omi fog-e jobban sírni ...

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)