2010. december 16., csütörtök

Fülészet

-en voltunk tegnap. Zéti már több mint három hete egyfolytában beteg, hol jobban náthás, hol inkább köhög, tegnapelőtt viszont, legnagyobb megdöbbenésemre, közölte, hogy fáj a füle. Nem vagyunk fülfájósak szerencsére, így másnap rohantunk is a fülészetre. Doktor néni belenézet először az egészséges fülébe, Zétinek annyira kellemetlen volt, hogy elkezdett üvölteni, ráadás mikor a fájós fülében matatott, akkor aztán Zéti kapálódzott, alig bírtam lefogni és úgy sírt, hogy a szívem akart megszakadni. "anyucikám, anyucikám" ismételgette egyfolytában. Jó, hogy elvittem, mert begyulladt a füle. Most egy darabig kerülni kell a hideg levegőt, meleg só és antibiotikum kúrára van fogva. Este már nagyon fájt neki, így kapott fájdalomcsillapítót is. De ahogy elkezdett hatni, Zétiből előbújt is a kis eleven nyuszi. Ugrált, futkározott, rosszalkodott. Hétfőn újra vissza kell mennünk, de azért reménykedem, hogy szombatig rendbe jön, mert szeretnénk elmenni az adventi vásárba Gödöllőre és vasárnapra színházjegyünk van a Bábszínházba a Csizmás Kandúr-ra.

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)