2010. július 21., szerda

"Tengerparton"

jártunk délelőtt ... ami valójában egy tópart, ami nekem eddig teljesen ismeretlen volt, pedig már 30 éve élek itt Veresegyház környékén és még senki nem mondta, hogy itt van egy ilyen szuper kis tó, ahol lehet fürödni. Nem nagy, de szép, öreg fákkal a parton, amik nem csak kinn de bent a vízben is árnyékot adnak. Így nem kellett annyira a leégéstől félni. (egyetlen negatívum volt, hogy nagyon sok a szúnyog, így gyakran húzódtunk be a tó közepébe előlük)
Én nem vagyok nagy tóbarát, inkább strandon fürdök, ahol látom, hogy mi van a lábam alatt, de ez a mai délelőtt teljesen feldobott, homokos a part, jó a vízben is a talaj. Zéti jobban élvezte, mint gondoltam volna. Még jó, hogy Judit felhívta rá a figyelmem. Igen, végre megint találkoztunk és együtt töltöttünk pár órát. Szerencsére Zéti nem félt Zselykétől, egész jól eljátszottak egymás mellett. Vittem két úszógumit, így a két kis huncut tudott egymás mellett lebegni a vízen és nem volt vita, ki is üljön benne (Zselykének karúszója van, de a gumi most jobban tetszett neki).
A tóban is tetszett a kis manómnak, egy idő után rájött, hogy van ahol leér a lába, tud menni, vizes homok a tó alja, lehet sarat tapasztani, homokot szórni a vízbe, vizet hordani a partra. Egész délelőtt a hangját sem lehetett hallani. Kijöttünk, bementünk a vízbe, úsztunk, a parton játszottunk, babakocsit tologattunk a homokba, mert nagyon izgalmas ha láthatjuk valaminek a nyomát.
Annyira jól éreztük magunkat, hogy megismételjük a fürdést holnap még egyszer. Azt hiszem ezután gyakori látogatója leszünk a tónak...!
Íme az emlék scrapbook oldalba foglalva is ...

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)