Seholsziget

-en töltöttük a vasárnap délutánt Nőtincsen. Ici pici falu Nógrád megyében, ennek a szélén épült meg ez az élménypark. Nem túl nagy, bár még építés alatt ... és gondolom annak még nagyobb élményt nyújt, aki ide táborozni érkezik. Nekünk viszont egy délelőtti kirándulásnak teljesen megfelelt. Vasárnap strandolni indultunk, de mivel az idő viharosra, szelesre fordult, reggel Nőtincs felé vettük az irányt.
Zéti izgatott volt, egyfolytában kérdezett. Mikor megérkeztünk még mindig nem fogyott ki a kérdésekből és a kedvenc barátjának -brekust (kézre húzható báb) - kérdezett lyukat a hasába. A kezem nagyon elfáradt, de szorgalmasan próbáltam megfelelni. Utunk egy, azaz három függőhídon vezetett át. Én magam jobban féltem, mint a gyerekem, aki ezt megérezhette, mert közölte, "mami ne félj, vigyázom rád". Nagy sár fogadott minket a bejáratnál ... náluk hol marad az eső? Megnéztük az első lovacskát, de Zéti kilométeres távolságból érdeklődött, mert tart az állatoktól, idő kell mire megszokja őket, bátorságot merít és közelít. Az indián sátrak azonban egyből felcsigázták az érdeklődését. Fel és lemászott a létrákon, át a függőhidakon, sőt egyik indián sátrat belülről is megnéztük, Zéti ki is fakadt "mami nézd csak, valódi ágyak".
Mivel a park még nincs teljesen kiépítve, voltak munkagépek is a területen, Zéti teljesen oda volt értük ... ugyan csak tetszett neki a kis vonat. Kicsit sajnáltam, hogy 1 órakor indult, mert mi addigra már hazafelé vettük az irányt. Azért beszálltunk, kipróbáltuk az első két ülést, megnéztük a vezető fülkét és Zéti felállt az mozdony oldalára is.
Az állatsimogatóban sok állatot láttunk. Voltak háziállatok (szamár, tyúk, pulyka, ló, nyúl) mellett különlegességek is: kakadu, gyémánt fácán, láma.
Zétit most mégis jobban lekötötte az játszóház. Az én tetszésem főleg a hinta nyerte el, bár kicsit kényelmetlen volt a bejutás. (Ilyet itthon is elfogadnék.) Egy nagy lyukas kosár fedéllel. Mivel a fedele nem levehető ezért a lyukon alulról kellett a belsejébe bejutni ... persze a kosár gyerekek méretéhez volt igazítva, így igencsak megszenvedtem, mire annyira összehúztam magam, hogy beleférjek. (Szerencsére a lyuk nem volt vészesen szűk, így nem szorultam be ;-)!) A várban voltak tornyok, amik a csúszdákhoz vezettek ki. Persze Zéti nem merte használni őket. Őt jobban elbűvölte a függőhíd, de ehhez fel kellett húzódzkodni egy lyukon. Az én kis maszatom még ilyet soha nem csinált, fogalma sem volt, mit is akarunk tőle, így aztán most édesapa volt az "áldozat" ... ő mászott be és segített fiának, hogy ki tudja a függőhidat próbálni. De Zéti csak egy útra "fizetett" be ... édesapa visszafelé már nem ment vele. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy a létesítményt csak 4 és 15 év közötti gyerekek használhatták! Szerencsére nem szólt ránk senki, lehet hogy még korán volt? Visszafelé még megálltunk egy fagyira a büfében, ahol megszólaltattuk a tamtam dobott, hívtuk a kannibálokat gyűlésre ;-) Kifelé menet elnyaltunk még egy fagyit, és indultunk haza felé. Zéti még maradt volna, de annyira fáradt lett, hogy már hátamon cipeltem, mert nagyon fájt a dereka (azaz a térde).


Szép délelőtt volt ... ilyet máskor is csinálunk még!