Oktoberfest

-en szeptember 18-19-én tartották meg a felvonulást. A szombati napon vonulnak be egy ünnepi felvonulás keretében a sörgazdák a "Wies'n"-re. Gyönyörűen feldíszített lovaskocsik, tele sörös hordókkal ill. lovaskocsik tele népviseletbe öltözött emberekkel. Zene szóval és hangos ünnepléssel egy órás menetben érik el a wies'n-t, amit déli 12 órakor az első hordó megcsapolásával nyit meg a müncheni polgármester. 12 óra után mérik a sátrak az első sört is.
Zétit teljesen elbűvölte az a sok körhinta, a hangos zeneszó, a lovacskák. Hamar el is fáradt a sok látnivalóban. Sajnos elaludni nem tudott. Félre húzódtunk, hogy hátha ott leragadnak a szemei, de mindig volt miért kinyitni. Egy idő után már a babakocsiban sem érezte jól magát (apropo babakocsi, egy rendőrsereg állított meg kora szombatondélután, hogy adjuk le a babakocsinkat, mert az ünnepi hétvégén a tömegre tekintettel nem lehet a wies'n babakocsit tologatni.), így kézben cipeltünk (ha így nézzük, akár le is adhattuk volna a kocsit, csakhogy fogalmunk sem volt, hogy hol az átvevőhely). Estére fájt mindenünk: derekunk, lábunk, hátunk. Késő délután találtunk Zétinek egy jó körhintát. Ki sem akart szállni belőle. Talán 4-szer is ment egymás után rajta. De mivel fáradt volt, egyfolytában bömbölt, amikor nem akartunk neki még egy menetet engedélyezni. Még jó hogy sokan voltunk és mindig valaki megszánta őt ... Ráadás minden sarkon van egy bodé, amiben plüss állatokat árulnak, neki mindig megtetszett valami és persze kérte is ... nem vettük meg, megint kezdődött előröl a sírás. Ekkor mondtam azt, hogy akkor mi most aztán indulunk hazafelé. A metró felé vettük az irányt, de találtunk egy játszóteret. Leültünk, Zéti játszott és mindenki boldog volt. (Azért a játszótéren zajlott az élet. Volt, aki a gyomrát ürítette, volt aki a hólyagját, és volt aki ezt a kettőt egyszerre; volt aki egyszerűen csak elterült a fűben, mert már lábon nem bírta ... és volt aki mindezt lefényképezte: édesapa megörökítette az Oktoberfesti életképeket)
Este vacsora után mindhárman mint egy darab fa zuhantunk az ágyba.
Vasárnap pedig a népviseletesek vonultak fel. Szebbnél szebb ruhákban és jobbnál jobb zenéket játszottak. Alig győztünk fényképezni és videózni. Felix-ék is velünk voltak, együtt néztük a felvonulást, majd amikor meguntuk elindultunk a wies'n-re, de csak a játszótérig jutottunk. A gyerekek szaladgáltak, ebédeltünk, a felnőttek egy része visszatért a már jól ismert sörkimérő hely egyikéhez. Zéti dél alatt megint nagyon elfáradt, de most a játszótér "csendjében" sikerült elaltatnom és majdnem 2 órát pihent is a babakocsiban. A család mindig mindig visszatért és újult erővel energiával feltöltekezve ment vissza a forgatagba. Zéti ma is ugyanazon a körhintán ment egy párszor, de szerencsére ma már a sírás elmaradt. Sajnos az óriáskerékre mégsem ültünk fel (bár lehet hogy a tériszonyomnak jobb is ez így), mert órákat kellett volna várnunk, hogy sorra kerüljünk, és ki tudja milyen sokáig ott lettünk volna.