Advent

Holnap elérkezik ismét az advent. Első vasárnapját a mi kicsi lakásunk már teljes pompájában várja. Ma feldíszítettük a lakást, mert holnap anyósom szülinapját ünnepeljük. Úgy terveztem, Zéti délelőtti alvása alatt, hipp-hopp, kitesszük a díszeket, a fényeket illetve az adventi kalendáriumot. Csizmákat hímeztem ki és varrtam meg még tavaly, ebbe kerültek az apróságok Zétinek. Épp csak a csizmákba tettem szét az ajándékokat, amikor Zéti már nyüszített ... Így a díszítés Zéti jelenlétében fejeződött be. A meglepetés nem úgy sikerült, mint ahogy terveztük, de az öröm, a csodálkozás, a rajongás így sem volt kevesebb. Minden a helyére került és Zéti csak ámult és bámult. Pfuuuu, huuu és heeeüüü "szavakat" ismételgette és csak mosolygott, kezeit nyújtogatta a girlandon lógó csizmák és fényfüzér felé. A színes sógyurmák teljesen elvarázsolták, csak szívta vissza a levegőt és közben hümmölt (nem tudom a hangot sem utánozni, sem pontosan leírni).
Holnap meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, bedugjuk a fényfüzért, a szobát a narancs illata tölti majd be, karácsonyi gyerekdalok zengik be a szobát. Így várjuk majd csendben és meghitten az év legszebb ünnepét. Hármasban. Egy családként.

Az első mérföldkő

Reggelente, ébredés után mutogattam Zétinek alkalom adtán, hogy hogyan kell a nagyágyról lemászni. Nem ám fejjel előre, azt védi kell, hanem tolatva, lábakat az ágyról lecsúsztatva érkezünk a földre.
Ma reggel aztán nagyon megijedtem. Zéti mint egy bomba kilőtt az ágy közepéről és gyorsan az ágy széle felé vette az irányt. Már épp kaptam utána, amikor megállt és lenézett a mélybe. Elgondolkozott. Ugrásra készen várakoztam. Zéti elhelyezkedett párhuzamosan az ágy szélével, majd elkezdte lelógatni az egyik lábát, utána a másikat, kezecskéivel a lepedőben kapaszkodva ereszkedett le a csalogató mélységbe. Nekem dagadt a mellem, hogy milyen okos és ügyes az én kisfiam, míg az ő arcán egy felszabadult diadalittas mosoly ragyogott fel. A hitetlen anya, aki azt hiszi, mindez csak véletlennek tudható be, mit csinál? Teszteli a fiát. Így Zéti kénytelen volt mégegyszer és mégegyszer bemutatni a tudományát.
Édesapa amikor hazaért, ez volt az első amit bemutatott neki a kis nyuszi.
Nem tudom, milyen korú gyereknek kell ezt tudnia. Én úgy gondolom, hogy ez még ideje korán van. Mindenesetre megnyugtató, hogy talán most már nem kell annyira izgulnom ha az ágy vége és széle felé veszi az irányt.

Aquasziget - Esztergom

Nem volt vége, de nem bizony. Anyósomék meghívtak minket egy fürdős napra. Az esztergomi aquasziget mellett döntöttünk. Nagyon vártam és már előre örültem a szaunázásnak, fürdőzésnek. Sógorom már itthon emlegette, hogy a szauna naturista. Az azonban álmomban sem gondoltam, hogy az egész wellness rész az. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Zéti a fárasztó napok után kicsit tovább aludt, el voltunk kicsit késve. Már 10-kor oda akartunk érni, de majdhogynem csak akkor indultunk itthonról. A fürdő recepcióján közölték, hogy az egész wellness rész naturista. Teljesen kiakadtam, felháborodtam (nem vagyok én senkinek a micsodájára sem kiváncsi)! Az egész wellness részt naturistává tenni!!! Még mindig nem térek magamhoz. Így aztán nem váltottunk kombinált jegyet, csak az élményfürdő szolgáltatásait vettük igénybe és az oly nagyon vágyott szaunázás elmaradt. Eltelt azonban egy kis idő, miután értékelni tudtam a fürdőzést.
Zéti az első pillanattól kezdve tágra nyílt szemmel bámulta a körülötte levő - a megszokottól nagyon eltérő - világot. A víztől továbbra sem félt, de azért kellett egy kis idő, hogy felengedjen. A másodszori csobbanásra már nagyon élt a vízben, csapkodott, kiabált, rúgkapált. Ebéd után aludt Zozó játékbirodalmában veszett el a labdák tengerében. A következő pancsi után (15 órától) aludt egy kicsit, ami arra volt elég, hogy egy kis energiát gyűjtsön a következő körre. Kipróbálta Zéti édesapával a sodrót. Kiabált, grimaszolt, mosolygott örömében.
A gyerek medencébe nem lehett felnőtteknek bemenni, így édesapa Zétit úszógumistul beletette a medencébe, ahol Zétinek még leért a lába. Szegény először azt sem tudta mit csináljon, de hamar feltalálta magát. Oly annyira, hogy elkezdett körbe körbe futkározni a medencében. Sőt, egyszer csak azt látjuk hogy ellopja az egyik kislány nagy krokodilját és iszkol el vele a tett helyszínéről. A gyerekmedencében a gyerekekkel jól érezte magát és legalább 40 percet eljátszadozott. Zéti annyira elfáradt, hogy hazafelé végig aludta az egész utat.

Vendégeskedés

Elég sűrűre sikeredett a hét vége. Pénteken Olgánál és Lénánál vendégeskedtünk. Már reggel indultunk. Zéti sosem bírta a kocsizást, főleg akkor nem, ha kipihenten indultunk útnak. Akkor semmi esélye sem volt annak, hogy elaludjon. Így mire kiértünk a városból Zétinek elege lett (mindössze 10 perc alatt) és elkezdett kibújni az ülése övéből. Elég nehéz vezetés közben visszavarázsolni a kis huligánt az ülésébe. Megérkeztünk szerencsésen. Zéti nagyon jól viselkedett. Bár még sohasem lehetett rá panaszom. Azt hittem Olgával jól kipletykálom magam, de rá kell jönnöm, hogy a barátnői csevely sem úgy zajlik már ezután, mint ezelőtt: most már a pletyizés (mint minden más is) is csak "darabokban, szakaszokban" megy. De ez még így is több mint a semmi, és meg kell mondjam nekem nagyon jól esett. Jól éreztük magunkat, Zéti kicsit aludni is tudott, finomat ebédeltünk, sétálni is voltunk és kicsit sikerült Lénával barátkozni is.
A hazaút azonban nem sikerült túl fényesre. Korábban indultunk, mint terveztem, mert Zéti elfáradt. Gondoltam én, hogy biztos elalszik az első kanyar után és nyugalomban hazavezetek. Áááá dehogy, lehet hogy túl fáradt volt és ezért nem sikerült, de annyira nem volt fáradt, hogy ne tudott volna torka szakadtából üvölteni. Megálltam, ölbe vettem, ringattam, énekeltem, megpróbáltam elaltatni, de még jobban sírt. Teljesen kétségbe estem, épp dugóba készültem belerohanni. Azt hittem sohasem fogunk haza érni. Még egyszer meg kellett állnom, de mégiscsak menet közben sikerült álomra hajtania a fejét. Nem tudom, hogy bevállalok e mégegyszer 10 percnél hosszabb utat. Mikor haza értünk azt mondtam, soha többet. Hozzánk jöhet bárki, mindenkit szívesen látok, de mi kettesben nem indulunk útra.
Szombaton aztán rokonokhoz mentünk látogatóba. Két kicsi unokatestvér játékbirodalmát fedezte fel az én kis manóm. 10 hónapos korára elérte Zéti is azt a fejlődési szakaszt, hogy mindig az kell, ami a másik gyerek kezében van, de még nem vesz ki semmit a másik kezéből. (én amúgysem sorolom őt a erőszakos gyerekek körébe!) Nagyon édes volt, ahogy egyre másra szedte elő a játékokat és bütykölt velük.
Onnan pedig egyenesen szülinapot mentünk köszönteni. Még szerencse, hogy a Zsuzskánál is vannak játékok. Úgy eljátszott, hogy szinte észre sem lehetett venni, hogy Zéti a szobában van.
Hazafelé azonban dugóba kerültünk, mert leesett az első hó, csúszott az út, a kicsik kb 10 km/h - val araszoltak előre. Mire hazaértünk Zéti pont elaludt, azt hittem reggelig szundizik, de fél 10-kor felébredt. Akkor elmentünk fürödni és csak utána bújtunk ágyba.
Eseménydús két nap állt mögöttünk és a hétvégének még nem volt vége!

Köszönjük minden kedves vendéglátónknak a finom ételeket és a játszós perceket!

Étkezés

Milyen rég is volt már, hogy csak szopizott Zéti. Azóta már mennyi mindent megkóstolt. Lassan már csak azt eszi, amit mi nagyok. Kiváncsi kicsi nyuszi mindent lelkesen megkóstol. Eddig talán csak a halas kaják nem jöttek be neki, de remélem annak is eljön majd az ideje. Sőt, most jut eszembe, másodszorra már a sóskát sem ette meg.
Mostanában sokat berreg az én kisautóm. Ez csak akkor igazán vicces és egy idő után bosszantó, amikor épp etetem és teli van a szája. Na akkor aztán száll az étel mindenfelé. Olyan mint a reklámokban vagy filmekben. Talán csak annyi a különbség, hogy Zéti nem rosszaságból teszi, hanem épp akkor jut eszébe, hogy hogyan is kell autózni.
Sokszor sikerült elkapnunk az első ismerkedéseket....
Néhány fotó, hisz Zéti arca jobban leírja az új ízekről alkotott véleményét:
Almát már talán három hónapos kora óta nyalogatja, de most próbálta ki először a fogacskáit az alma húsába vájni. Kis egér fogacskák csak úgy sercegtek, az alma leve csak úgy fröcskölt!
Mi sem jobb annál, mint amikor nassolhat a kisgyerek! Szerencsére jól eszik Zéti, nincs okom panaszra, ezért aztán ebéd után szokott egy kicsi édességet eszegetni.


Ha az alma leve folyt mindenfelé, akkor mit mondjak a mandarin levéről? Folyt le az állán, a kezén ... Mindene ragacsos és mandarinos volt.


Zéti a répán is szokta köszörülni, élesíteni a kicsi fogacskáit.

A technika és a nagyok világa

Az utóbbi négy napban szinte mindig anyuméknál voltunk, mert elkezdődött az építkezés. Rengetegen voltak a fiam körül, és ezt meg is érezni rajta: el van kényeztetve. Mindig van ki sétáljon vele, ki játszon vele, ki megtanítsa őt az újabb és újabb huncutságokra.
Az építkezésen a szerszámok után rohangált, egyik kezébe vette a nagy lapátot, csákányt és tollta maga előtt. Mostanában amúgy is szokásává vált a nehéz dolgok cipelése. Szinte érzékkel válogatja ki a nehéz dolgokat és persze azt amit nem lenne szabad. Ha nem ezeket vitte ide oda akkor a taligában tologatta őt a keresztapja körbe körbe. Kincsesbánya egy ilyen építkezés, csak hagyják a nagyok kibontakozni a kis manót!
Itthon aztán továbbra is a telefon, a porszívó a kedvenc játéka. Persze csak akkor ha éppen nem sétál vele senki fel s alá. Egyik pillanatról a másikra megtanulta, hogy hol van a kihangosító piros gombja, hogy a füléhez kell tenni a kagylót, hogy hallja a bugó hangot. A távirányító zöld gombjával ki és be lehet kapcsolni a tévét. Ez igazán jó szórakozás, hisz otthon nem nézhet tévét. Főleg azért nem, mert ha be van kapcsolva a készülék, akkor elé áll, és nem lehet elmozdítani onnan. Ha nem muszáj, akkor ne romoljon a szeme feleslegesen. (Amúgy sincs semmi értelmes dolog benne még a felnőtteknek sem, nem hogy a kicsiknek, de ez egy másik blog témája lenne.)
Másik nagy kedvenc a lepcsőn fel le sétálni. Eszméletlen milyen kitartóan emeli a lábát egyik lépcsőfokról a másikra. Anyuméknál meg aztán különösen sok lépcső van ...

Gyermeki örömök

Semmi sem szebb annál, mint amikor örülni látod gyermeked. Egy kis apró dolog, amit mi már észre sem veszünk, mosolyt csal a kicsi manó arcára, s így ezek az apró dolgok más megvilágításba kerülnek és értelmet nyernek. mintha csak arra lennének kitalálva, hogy örömet okozzanak.
Mekorra örömöt tud okozni, egy egyszerű seprű, felmosófa, porszívó... Ha az egyik is Zéti látókörébe kerül turbóra kapcsolva odakúszik és elveszi a talált kincset. Ilyenkor aztán percekig csend honol, feszülten szerel, dolgozik, játszik.
Édesanyáméknál az előszobában van egy fém cipős állvány, aminek a végeit egy egy gumikupak zárja le. Zéti ezt találta meg valamelyik nap és addig ügyeskedett amíg le is húzta. A nem várt cuppanó hang kacagásra késztette. Percekig nevetett hangosan és újra és újra rátette majd lehúzta a kupakot.
Tegnap először ültettem - azaz állítottam - bele Zétit, az egyik bevásárló központ játék vonatába. Olyan előre hátra és oldalra himbálódzó csodajárműbe, amiben lehet a kormányt tekerni, lehet váltani, és különböző színű gombocskákat lehet nyomogatni és mindeközben a vonat zakatol és néha néha sípol. Zéti arcán felvillant egy mosoly, ami onnan el sem tűnt, sikongatott és kacagott. Annyira élvezte, nekem meg annyira tetszett az öröme, hogy engedtem őt még egyszer vonatozni. Fura is lehet először, hogy az ember lába alatt imbolyog a talaj. (Egy szépséghibája volt azonban a dolognak: nem volt nálam fényképezőgép!)
Ma édesanyámnál, aki éppen horgolt, Zéti meglátta az ugráló gombolyagot. Vicces, amikor a gombolyagról letekeredik a fonal. Nem is tudta levenni róla a szemét. Olyan volt mint egy játékos kiscica, alámászott az asztal alá, egyre közelebb a gombolyaghoz, várta, hogy megmozduljon és ő ráugorhasson. Végre megkaparintotta a fonalat és utána nem engedte ki a kezéből. Édesanyám könyörgött egy darabka fonalért, de Zétitől csak huncut mosolyt kapott.

Zéti mellett ismét gyermek leszek és mosolyt csalnak arcomra az apró nekünk szinte észrevehetlen dolgok. Többek között ezt is köszönöm a fiamnak!

Első elválás

Igazából csak nekem esett nehezemre.
Tulajdonképp ez nem is az első elválás volt, hisz már többször itthon hagytam a kis nyuszit a nagyikkal. Viszont olyan még nem volt, hogy én maradtam, Zéti meg ment. Fura volt, ahogy Zéti egy szó nélkül ült anyumék autójában és elkocsikázott velünk. Még csak nem is integetett! Vérzett a szívem.
Másrészről viszont örülök, hogy Zéti jól el van a nagyival. Meglátogatták a dédit is, akinek a kicsi manó megint sokat kacagott. Megismerkedett a telefon készülékkel (itthon csak a kagylót látja) és a kihangosítóval. Újdonság mellől aztán a kicsi fiam nehezen mozdul. Csak legyen türelmed kivárni, mert különben jön a panaszkodás. Így aztán a nagyi csak várt, csak várt, csak várt ....
Az ilyen külön töltött idők mindig az alvás kárára mennek. Mikor anyumékhoz értünk Zétinek már leragadtak a szemei, szinte megkezdte az éjszakai alvását.
Fura volt Pestre menni egyedül, kongott a kocsi Zéti nélkül az ürességtől. Visszafelé már Jani vezetett, idejét sem tudom mikor ültem utoljára elől az autóban, úgy hogy nem én vezetek ... dehogynem 10 hónappal ezelőtt! Fogalmam sincs mikor jön el az idő, hogy Zéti egyedül üljön hátul, én meg az anyósülésen?

Mozgalmas nyugodt hétvége

Szombaton szinte egész nap anyuméknál voltunk. Zétit volt aztán ki körbe ugrálja, körbe rajongja: dédi, nagyi, kerianyu és keriapu. Élvezte is, hisz mindig van akit kézen lehet fogni és indulhat a felfedezés. Imád menni, nézelődni, újdonságok után kutatni. Nem lehet a kiváncsiságát sem kielégíteni sem csillapítani.
Ráadásul nagyon hálás a más arcokért. Én már unalmas vagyok, megértem, hogy vágyik a változatosságra. Nekem sem olyan egyszerű mindig újabb és újabb dolgokkal előállni, hogy lekössem a figyelmét, hogy fejlesszem készségeit (bár az Anya taníts engem c. könyv nagyon jó ötleteket ad). Így aztán kifejezetten jót tesz a változatosság mindkettőnknek. Kicsit borul ilyenkor a napirendünk, de igyekszem tartani a főbb kialakult szokásokat.
Tegnap először mondta Zéti tudatosan, amikor egy kutyust látott, hogy vau-vau. Ezt a séta alatt kétszer is megismételte, két különböző háznál is, ahol kutya rohangált, csaholt a kerítés mögött, tehát mindez nem csak véletlen műve volt.
Mai napot itthon töltöttük és éltük a megszokott hétköznapi vasárnapot. Ilyenkor csak annyi a különbség, hogy Jani is itthon van, és sokat játszik Zétivel. A hétvége két napjából mindenképp szeretek egyet legalább itthon tölteni. Az utóbbi időben ritkán jött ez így össze, tehát ezt ma kifejezetten élveztem.
Zéti ma megint sokat tanult. Egy (német) dalocskának a végén a husch-husch-husch-ra úgy kell a kezecskékkel csinálni mint a csip-csip-csóka végén. Ezt is gyakoroljuk már egy ideje, de ma egyedül csinálta. Ha anyuval sétál és anyum a sétálunk, sétálunk-at énekli a végén Zéti is legugol. Eszméletlen, hogy milyen gyorsan megtanulnak, megjegyeznek dolgokat.
Nagymamáim mindig mondják, hogy nem érti még azt a gyerek... bezzeg, ha azt mondjuk neki, hogy gyere Zéti, megyünk orrot fújni, a gyerek csak úgy nyüszít. Még, hogy nem érti!
Ráadás pár napja, ha valami rosszaságon jár az esze, vagy éppen csinált, rászólok, akkor tudatosan összehúzza a szemeit és elereszt egy nagy mosolyt. Sőt van, hogy elkezdi meglebegtetni azokat a hosszú szempilláit. Nehéz ilyenkor komolynak maradni!
A megfázás mellé a fogak továbbra is kínozzák szegény kis nyuszimat. A három meglevő fogacska mellé - tegnap sikerült rendesen belenézni a szájába-, a felső ínyén kb 5-6 fogacskának lehet már látni a fehér vonalát. Gondolom, szenved rendesen.
Zéti édesapjának ma azt is többször mondta, amikor a cicákat nézték, hogy cicic, cicic.
Sokat olvasgatjuk az újonnan beszerzett könyveket, az első oldal a kedvenc, ahol egy kétszárnyú nagy ajtót kell kinyitni és a kakas megtalálni mögötte, olyankor aztán lehet követelni Zétitől, hogy kikek (azaz kikeriki). Ha jó pillanatban kapom el, még sikerül is.
Nagy dolgok ezek, rövid napok leforgása alatt, egy kis emberkétől.

Ha anyuval sétál és anyum a s

Könyvek

Végre megérkeztek a várva várt könyvek. Nem túl gyakran, úgy fél évente szoktam rendelni német mesekönyveket Zétinek. Nagyon jókat sikerült választanom, én meg vagyok elégedve. Újdonság volt még ma Zétinek, de azt hiszem tetszett neki és még jókat fogunk olvasgatni belőlük. Remélem, hogy nem veszíti el az érdeklődését. Ebben segítenek az egyes oldalakon kihajtható ablakocskák, amik valami izgalmasat rejtenek. Hol egy kakast, hol egy lovacskát, hol egy tyúkanyót. Több ilyen könyvet is választottam: a tanyán, az építkezésen, az erdőben (de ez már két éves kortól ajánlott), hogy legyen utánpótlás, érdeklődést ébren tartó olvasmány.
Nem maradhattak el a karácsonyi énekeket és történeteket tartalmazó könyvek sem. Színesítik majd az adventi időszakot. Várom a karácsonyt. Idén remélem olyanra sikerül, mint amilyennek tervezem. Ez lesz az első karácsony hármasban, igazi kis családként ünnepelünk.

Fránya nátha

El sem hiszem, hogy megint küzdenünk kell a náthával. Egyfolytában azon gondolkozom, hogy hol voltunk, mit csináltunk az elmúlt napokban, hogy Zéti megint összeszedte a betegséget. Az első megfázás óta naponta kapja a c vitamint is, valahogy mégsem segít. Ez a harmadik megfázás szinte azt is mondhatnám, hogy zsinórban, a betegségek között két hét szünetekkel.
Napközben nincs nagyobb fennakadás, a kedve sem rosszabb a megszokottnál. Az orrszívót nem szereti, de ezzel gondolom sok gyerek így van. Van, hogy szó nélkül tűri, van azonban, hogy üvölt. Én igyekszem gyors, és hatékony lenni, így nem "szenved" sokáig.
Most veszem azonban igazán észre, hogy Zétit nagyon zavarja az alvásnál, és ezen fel is idegesíti magát. Mint minden kisgyermek, még ő sem jött még rá arra, hogy a száján keresztül is tud levegőt venni. Ezért aztán duplán nehéz. Csak küzd és küzd az orron át levegővétellel. Nem sikerül neki, mert tele az orra, viszont nagyon álmos, aludni akarna, és mégsem tud, ekkor jön az üvöltés.
A mai lesz a második ilyen éjszaka. Nasivin nem sokat segít, orrszívó meg egyelőre még nem sokmindent pucol ki az orrából.
Csak reménykedem, hogy nem tart eztán másfél-két hétig a betegség.

Balesetek napja

Lehetne 100 szemem, de az sem lenne elég. Mindig nagyon figyelek a kis nyuszira, de szeretném azt is, hogy önálló legyen, hogy tudja, egyedül is képes dolgokat megcsinálni. Ne azt érezze, hogy állandóan a sarkában vagyok, és nem hagyom kibontakozni.
Ha hagyom, hadd járja az útját, általában megússzuk gond nélkül. A Jóisten biztos vigyázz rá fentről. Ha azonban ott állok mellette, figyelem minden lépését, tuti hogy megtörténik a baj.
Ilyen nap volt a tegnapi is. Édesanyám is itt volt, 4 szem figyelte az első kísérletezéseket, mégis hanyatt vágódott az étkező padlóján. Ügyesen esett, nem is volt akkora sírás, mint amekkora az ijedtség volt.
Később, nem tudom mi lelte Zétit, de csak üvöltött az etetőszékben. Van hogy rosszabbul, van hogy jobban viseli az etetőszékben eltöltendő perceket. Hát ez épp pont a rosszabb volt. Megfeszítette magát, üvöltött, és hisztizett. Akkor már én is egy kicsit türelmetlenebbül nyúltam érte, és ahogy vettem ki őt a székből, a kicsi combját beütötte, lett is egy pici kék folt a bal combján, és persze a sírás sem maradt el.
Az erre a napra jutó baleseteknek azonban itt még nem szakadt vége. Este édesapával játszott Zéti a földön. Jani elment a telefonért, és utána már nem a földre ült le Zéti mellé, hanem a fotelba. Az én kis majmócám kapaszkodott fel a fotelba apához, de megcsúszott a bőrön a keze és a parkettán eldőlt mint egy krumpliszsák. Nagyot koppant a földön a feje. Azt sem tudtam, hogyan vigasztaljam szegényt. Fáradt is volt, ilyenkor aztán jóval érzékenyebb és ilyenkor minden sokkal jobban fáj. Annyira sírt szegény, hogy azt hittem sírok vele én is.
Ha összejön a baj, akkor összejön rendesen. Remélem a következőkben nem lesz ilyen. (Bár tartok tőle, hogy még csak most jön a java.)
Muszáj lenne még egy jövőbe látó szemet növesztenem!

Pásztó

Tegnap Pásztón voltunk a dédinél. Zéti nem szeret kocsizni, így az a negyven perces út engem mindig lefáraszt. A kocsiban nem lehet olyan jókat mókázni, mint amúgy otthon a földön, a figyelmét nehéz lekötni. Ilyenkor gyakori a nyüsszögés, a panaszkodás. Amint kiszállunk a kocsiból, elmúlik minden baja. Ráadás tegnap sokan is voltak körülötte, amit kifejezetten élvez. Ha gyerekek is vannak a társaságban, az meg aztán külön jó móka. Unokanővéreivel imád hancúrozni. Én már nagyon unalmas vagyok neki. Minden változatosságért igazán hálás.
Ebédre mentünk, Zéti is velünk ült az asztalnál és azt ette mint a nagyok. Szépen evett a husilevesből és a sült csirkéből krumplival. Az étkezésekre is jellemző a kiváncsiság, valószínű, hogy ezért sem kell belekönyörögni a kaját. (Hamar megtanulta, hogy mi az, hogy kenyér, sajt és felvágott. A sajt és felvágott jöhet minden mennyiségben, a kenyéret kiválogatja és félre löki. A kenyérfalatokat úgy kell becsempészni a szájába.)
Sikerült elaltatnom a kis manót, így aztán nagyon későn indultunk haza, és jól bele is szaladtunk a 30-on egy dugóba. Zéti, mondanom sem kell, hogy tombolt az autóban. Aztán jobb híjján elszunyókalt. Itthon aztán a 8 órai lefekvésből fél 10 lett. Reménykedtem, hogy majd így később ébredünk. Tévedtem. Már 6 óra előtt keltünk. Mit ne mondjak nagyon nehezemre esett.
A hosszú hétvége alatt végre vettünk megint halakat az akváriumba. Így aztán a lépcső még vonzóbb lett. Hisz a 3-4 lépcsőfokról az akváriummal szemben állva nagyon szépen meg lehet figyelni a halacskákat. Naponta többször is megnézzük őket. Zéti mutogatja kicsi ujjacskájával a halacskákat. Etetéskor meg aztán különösen nagy a nyüzsgés a vízben, ami Zéti kiváncsiságának kifejezetten jót tesz.