Schnuller und Windel, azaz cumi és pelenka

avagy gondolatok a mindennapokból ...

Mindenhol azt olvasom, hogy nem jó dolog a cumi és hogy arra nincs szüksége egy pici babának. Zétinél nagyon hamar eldőlt, hogy cumis baba lesz. A biztonság kedvéért vettem egyet, de fogadkoztam, hogy nem fogom neki odaadni. A kórházban az első átüvöltött éjszaka után behozattam édesapával azt a cumit. A következő napot már egész jól átvészeltük.
Amúgy is nagyon nehezen viselem, ha Zéti sír, ha pedig másnál van és épp üvölt az egyáltalán nem tűröm el. Talán javult a helyzet ilyen téren egy kicsit, de még mindig szó nélkül kiveszem bárki kezéből a manót, ha elpityeredik. Azt azért tudni kell, hogy sírás és sírás között is különbség van, és megtanul az ember lánya különbséget tenni.
Na de vissza a cumira... azóta is cumis baba az én kicsi fiam. Volt, hogy egész nap a szájában lógott. Ha nem kellett kiköpte. Ha megtalálta valahol a lakásban akkor betette a szájába. Ha épp volt egy benne és egy másikat talált, akkor kicserélte a kettőt. Cumi nélkül sehova nem indultunk el. Még most is ott van biztonság kedvéért a kabát zsebében, de egyre ritkábban kéri.
Nem tudom az anyukák miért csinálnak ekkora gondot a dologból. Én nem látok semmi rosszat benne (pedig elolvastam jópár szakirodalmat, ami azt taglalja, hogy ne használjunk cumit, de én nem értek velük egyet). Ha kell Zétinek a cumi akkor a szájában van. Ha nem kell akkor úgyis odaadja, ha kérem. Most 13 hónaposan szinte el van egész nap a "nyugtatója" nélkül. Nem paráztam, nem aggódtam és úgy látszik az élet meg is oldja magától ezt a kérdést. Így én továbbra is azt mondom, hogy jó dolog a cumi. (Sokkal jobb mintha az ujjacskáját szopná. Ezt ha akarnám el tudnám tőle venni.) A következő babánál sem fogom másként csinálni.
Azt viszont nem szeretném, ha a cumival a szájában beszélne. Azt hiszem, azt nem is fogom engedni. Vagy leszokunk addigra a cumiról, vagy csak alváshoz fogja használni. De csak sorjában, annak is eljön még az ideje.

Gondoltam egyet valamelyik nap és vette egy up & go pelenkát. Sokszor van, hogy nyugtalan a pelenka cserénél (na azért nem panaszkodom, mert ha van valami a kezében akkor egész jól el lehet arra a pár percre vonni a figyelmét) és gyorsabbnak kellene lennem (pedig már így is hipp-hopp kész vagyunk), hogy menni tudjon a dolgára. Ezekre az alkalmakra vettem én a bebújós pelust. Na de kérdem én, mi van akkor, ha ez a gyerek bekakált? Sőt már egyszer rá is ült és az egész kaki végig kenődött a hátsó részén? Ilyenkor mit csinál a kedves anyuka? Erre miért nem találnak ki valamit a pelenka fejlesztő szakemberek? Vagy ők még nem gondoltak rá? Mindenesetre nem túl baráti ilyenkor a pelenka csere. Édesapa morgott is valamelyik nap, mert pont neki kellett a kakis bebújós pelust cserélnie. Én nem voltam itthon és Zétit nem akarta kakiban hagyni. Azt viszont ehhez tudni kell, hogy édesapának igencsak nagy kínszenvedést jelent a nagydolog kivétele. A hányinger és rosszullét környékezi őt ilyenkor és persze egy hősnek tartja magát utána. Ezt persze mindig hangoztatja is. Talán a két kezemen meg tudnám számolni, hogy a 13 hónap alatt hányszor vette ki a kakit Zéti alól. Kaptam is én amikor hazaértem. Még, hogy ilyen pelenka. Ezt a baromságot. Ha nem tudom kiszámolni, hogy mikor fog bekakálni, akkor ne adjak rá ilyen pelust. (Általában délelőtt végzi el a nagydolgot, napjában egyszer. Ezért nem gondoltam én balga, hogy jön még egy adag.)
Így aztán maradunk a régi hagyományos tépőzáras pelusnál. Az bevált. Majd néha küzdök a fiammal peluscserénél, az talán egyszerűbb.