Nagyágy

avagy gondolatok az éjszakából...

megint egy sokat vitatott téma jutott eszembe. Hol aludjon a kicsi nyuszi? Szülői ágy vagy kiságy? Mi a jobb a gyerkőcnek és mi a jó a szülőnek?
Nálunk úgy hozta az élet, hogy Zéti köztünk alszik. A császár után alig bírtam hajolni és Zétit betenni a kiságyba. Éjjel így édesapa kelt fel és hozta a nagyágyba szopizásra, de mire vissza kellett volna tenni őt elaludtunk mindannyian. Ráadás a következő szopizásnál kiszolgálta magát a kicsi manó, így zavartalan volt az éjszaka. Nem is viselt meg az éjszakai szoptatás. Sőt!
Nyugtattam magam a dédi szavaival (84), a gyereknek legjobb az anya mellett, kell neki a közelség, ott érzi csak igazán jól magát, és nem törődtem a lelkemben dúló félelmekkel csak reménykedtem abban, hogy ha eljön az ideje akkor majd úgyis a kiságyban fog aludni.
Nagy sokára és nagy küzdelem árán elértem Zétinél , hogy miután elaltattam a kiságyban aludjon tovább. Igen ám, de még álmában is nagyon jól működnek a radarjai. Mihelyt elhelyezkedtünk az ágyban és kettőt szuszogtunk, Zéti felült a kiságyban és követelte a helyét köztünk. Hitetlenkedve álltam azaz feküdtem minden este az ágyamban és csak mosolyogtam, hogy milyen huncút is az én fiam. Éjszakánként aztán inkább mérgelődtem, mert a két fiú leszorít az ágyról, szinte lapjában fekszem kb 30 cm-n. Reggelre minden tagom fáj és teljesen el vagyok gémberedve. Na ennyit a pihentető alvásról.
Talán egy hete (mivel még mindig kézben alszik el a kicsi manó) félálomban megfeszíti magát, ilyenkor kéri, hogy tegyem le. De nem ám a kiságyba. Ott a nagyágyban kényelembe helyezi magát és egy mukk nélkül alszik.
Éjjel sokszor jön és bújik, addig furakszik, tolakszik, amíg a mellkasom elé befészkeli magát, kiköveteli a kezem maga fölé és így összeölelkezve alszunk, amíg bírja a karom.
Már nem harcolok -gondolatban sem-, hogy a kiságyában aludjon éjjel. Úgy látszik így kellett ennek lenni és remélem annak eljön majd az ideje, hogy a saját ágyában aludjon. Ráadás édesapa is így nőtt fel, neki ez teljesen természetes, nem is gondolkodott sohasem azon, hogy a fiának a saját ágyában kellene aludnia.
Amúgy nincs is szebb annál, mint amikor odabújik, letesz fejét a fejemre, karomra. Reggel imádok arra ébredni, hogy rám mosolyog, vagy megsimogat vagy csak elkezd az ágyban beszélgetni.
Mindenki másképp csinálja, de nekünk jó így. Olyan hamar megnőnek, olyan hamar önállósodnak, miért ne élvezzük ki ennek a pár évnek a szépségeit?