Zéti és Zselyke saját lábán tették meg az utat a kocsitól a "babaházig", de még így is korán érkeztünk. Lehet, hogy jó volt ez Zétinek így. Csend volt és minden tele játékokkal. Elindult felderíteni az én kis manóm a terepet. Az egy ismeretlen kislány sem zavarta, annyira lekötötte őt a sok újdonság. Lassanként megérkeztek a többiek is, de Zéti addigra már egész otthonosan mozgott a teremben. A fél órás mondókázós foglalkozás nagyon tetszett neki. Sikongatott, beszélgetett, mosolygott, miközben körbe-körbe rohantunk, vagy épp mutogattuk a mondókákat. Nem voltunk sokan, mert a rossz idő gondolom elrettentette az állandó résztvevőket. Így aztán külön örültem, hogy ebben a rossz időben mégis elmentünk.
Egyet sajnáltam, hogy itthon felejtettem a fényképezőm. Remélem még lesz alkalmam fényképezni.
Tegnap este megettem (volna) egy jégkrémet. Zéti kiszúrta, hogy édességet falatozom. Elindult felém, és addig könyörgött a nagy szemeivel, amíg fel nem vettem az ölembe. Amint elhelyezkedett, már nyújtotta is a kezét a pálcikás jégkrémemért. Mit tehettem? Kezébe adtam, és ő, mint a nagyok, nyalogatta. Úgy mint amikor egy kiscica lefetyeli a tejet. Meg kellett enni őt.Ezután a jégkrémezés is kettesben zajlik majd. (Imádom a Lidl-ből a mandulás jégkrémet, de csak nagyon ritkán van itthon.)
Napjában többször is sétálunk, még a rossz időben is. Ha Zétinek eszébe jut, akkor indulni kell. Ma nagyon szép időben tettünk egy jó nagy sétát. Minden szép fehér és hetedhét magával süt a nap. Isteni volt kinn lenni. A délelőtti sétákat még általában babakocsiban tesszük, de ma gyalogolt is a kicsi manó. Csak maradjon ilyen szép idő, hogy élvezhessük a délutáni levegőzést is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése