"Nyaralás"

A múlt és a mostani héten is a nagyszülőknél lakom Zétivel. Drága édesapa továbbképzésen van, sajnos nem itt a szomszédban, így "elhagyott" minket pár napra. Nem túl jól viselem a dolgot. Ráadás a múlt héten meg is betegedtem. Akkora lett egyik napról a másikra az orrom, mint egy bohóc piros orra. Sajnos ez nem volt túl vidám, mert azt hittem három orrom van, illetve hogy rögtön leszakad a helyéről. Minden nap fül- orr- gégésznél voltam. Az antibiotikum, amit szednem kell(ene) nagyon erős és nem bírom, egész nap csak szédelgek, gyenge vagyok. Szombatra jobban éreztem magam és csak csökkentett mennyiséget szedtem be az előírt adag helyett. Még mindig piros az orrom egy kicsit és még vissza is kell mennem a doki nénihez, aki megijesztett, hogy ez olyan visszatérős betegség, aki még valami másfajta gyógyszert ír fel - remélem, hogy ezzel aztán itt is a történet vége.
Szegény Zéti teljesen meg volt lepődve, hogy gyakran lefeküdtem, csak nézett, hogy mi a baj, hogy miért nem ölelgetem, puszilgatom és játszom vele. Így aztán még jól is jött, hogy nem otthon voltunk egyedül. Szombatra már én is teljesen kész voltam, hiányzott a pusziszkodás a kis nyuszival. (de annyira fájt az orrom, hogy nem kockáztattam meg a túl közel hajlást hozzá ...) A nagy kötés az orromon igencsak vonzotta, egyfolytában nyúlt az felé ... én meg csak védekeztem, védekeztem és védekeztem.
Szombat óta Zéti elindul magától, jön megy a lakásban és már csak akkor kéri a kezem, ha nagyon fáradt. Nagyon fura, hogy már nem ott van ahova leteszem ill már nem csak a bútorok mentén közelíti meg a kiszemelt célpontot, hanem a legrövidebb út az egyenes alapon céltudatosan ott terem a kigondolt helynél, játéknál vagy embernél. Az, hogy nem fogja már a kezem nem könnyebbség, hisz továbbra is menni kell utána, mert ki tudja épp milyen neki nem való dolgon töri a fejét.
A hinta lett Zéti kedvence. Szinte órákig képes benne ücsörögni, csak legyen aki lökje. Így aztán napjában többször is hintázik, közben zenét hallgatunk és mondókázunk. Jó lenne, ha lenne a környékünkön egy jó kis játszótér, hogy majd tavasszal kint is élvezhessük a mókát. De hát babakocsival megtehető távon belül nem tudok ilyenről...
Egyre több mindent utánoz a kis muci: eeegy(a gy még érdekesen megy), kett(ő), há(rom), ka(tze), b(r)ekb(r)ek, vauvau, mamma, papa, pápá, (o)pa, (hin)ta, muu, há(eiß). Ezeket gyakran ismételgeti, mondogatja, de biztos van még olyan, amit kifelejtettem.
Mindig megfogadom, hogy minden nap írok, mégha csak egy rövidet is, hisz olyan sokminden változik és sokminden olyan új, de mégsem érem utol magam.... az agyam meg olyan rövid, olyan hamar elfelejtem a dolgokat. ... pedig ezekre igazán érdemes emlékezni ...