Sok nap

Egyre ritkábban jutok a gép elé. Amikor pedig időm lenne, akkor elromlik a laptop. Sokminden történt az utolsó feljegyzésem óta. Azt sem tudom, hol kezdjem és biztos, hogy nagyon sok számomra fontos dolgot elfelejtek.
Elkezdődött az építkezés. Szinte minden akörül forog most. Zétit úgy érzem elhanyagolom. Nem látszik rajta, mert a nagyival nagyon jól érzi magát, de én mégis sajnálom, hogy ilyen kevés időm volt rá. Tudom, hogy ez az idő már soha vissza nem tér.
Tegnap láttam egy anyukát, a babáját vitte hordozóban. Bevillant maga az érzés. Mennyire szerettem Zétit abban cipelni, magamhoz közel húzni, gyönyörködni benne ha aludt, ha nézelődött. Milyen gyorsan kinőtte a hordozót, már soha nem fogom őt úgy magamon "hordani". Lesz még annyira közel hozzám???
Felnő. És még milyen gyorsan ....
Most két hétvégét is, azaz még egy kicsit többet is, a nagyiéknál laktunk. Sietnünk kellett a munkával, hogy szombaton alapozni tudjunk. Elfáradtam. Földet lapátoltunk, sódert hordtunk, vasbetont szereltünk, előkészítettük a terepet. Talán most már nem tudok majd annyit segíteni. Most már dolgozzanak a szakemberek ...

Így Zétire felváltva vigyázott a nagyi, a dédi, a keke (keresztanya). Sokat volt kinn velünk a telken is. Nincs is nagyobb kincsesbánya egy fuvar homoknál, sódernél, szerszámos ládánál. Ha nem fújt a szél, és kicsit jobb idő volt, szinte egész délután ott sertepertélt a lábunk alatt. Estére mindig nagyon elfáradt. Korábban mentünk egy kicsit fürödni. Ha valaki kiejti a száján, hogy pancsi vagy baden, akkor rohan a fürdőbe a kicsi manó, felkapaszkodik a kád szélébe és várja, hogy valaki megengedje a vizet. Ilyenkor aztán fürdés van. Nagyiéknál a nagykádban szokott csupizni, szinte ki sem lehet venni őt. Szereti a vizet.
Tegnap épp meg is beszéltük, hogy húsvét alkalmával, megint elmegyünk az aquaworldbe Dunakeszire (vagy Újpestre, kinek hogy tetszik). Jön velünk a nagyi is, így egy kicsit ki fogok kapcsolódni. Remélem most is annyira fogja élvezni mint legutóbb.

Zéti mindent utánoz. Olyan mint egy kis majmóca. Dédivel katalógust nézegettek. Dédi ahogy lapozott, megnyálazta az újját, hogy könnyebb legyen. Nem kellett sokszor csinálnia, Zéti elleste a mozdulatsort, ujjacskáját a szájába dugta és már lapozott is. Ezt pont láttam, azt hittem megzabálom.

Egyik este, talán péntek volt, mikor a munka után hazaértünk a telekről, leültem a székre. Egyszer csak Zéti felém fordul, kicsi öklöcskéjét egymásra pakolta és azt mondogatta, hogy go go. Zselyke anyukája szokta a mondokát mondogatni és közben mutotgatja:

Gomba, gomba, gomba (egymásra teszi az öklét)
nincsen semmi gondja (széttárja a karját)
Az eső csak esik rája
nagyra nő a karimája.
Az esőt csak neveti
Van kalapja teheti.

Körülbelül egy háromnegyed órát mondogattuk a mondokát. Nem unta. Ha végig mondtam, kezdte előről. Honnan jutott eszébe? Fogalmam sincs és jól meg is lepett vele.

Szókincsünk is bővül ám: ka(ffee), tisch (a s még csak halkan megy), keke ni (keke nincs itthon), go(mba)

Elkezdődött nálunk tegnap a graffiti is. Zéti valahonnan szerzett előbb egy rotringot aztán egy ceruzát és szépen kidekorálta az étkező ill a nappali falát. Azt hittem szívinfarktust kapok, amikor megláttam a nagy ákombákomot a falon. Pedig én szorgalmasan próbálom őt a kis asztalához szoktatni. A zsírkrétával ott is jobb azonban az asztalra színezni, mint a lapra.

Zétinél elkezdődött a féltékenység. Nem tetszik neki ha édesapa, ölelget. Olyankor egyből köztünk terem és löki el a fejét, vagy kezét. Szoktuk őt húzni is. Jókat mosolygunk rajta. Kis kukac, annyira huligán, rafinált és zsivány. Ha valami huncútságra készül, még a szeme sem áll jól.

Nagyinál nagy lépcsők vannak. Zéti imádja a lépcsőt, csak legyen ki menjen vele. Nagyinak aztán valamikor neki szaladt a lépcsőnek, majdnem fejjel esett lefelé. Most már gondolkozik a kicsi manó és leül, megfordul, vagy épp a korlátba kapaszkodik.

Zéti okosodik, nő és egyre jobban imádom.