Majdnem két hét

maradt ki a naplóból. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Kicsit szégyellem magam, hogy nem szakítottam időt az írásra, mert így rengeteg dolgot fogok kifelejteni.
Már egy nap is rengeteg minden történik, hát még akkor két hét alatt...
Igyekszem összeszedni a gondolataimat és a történéseket, hátha rekonstruálni tudom a kihagyott időt Zéti életében.
Zéti már a múlt héten beteg lett. Először csak nem kapott levegőt, aztán mintha a torka is fájt volna. Az éjszakák nem voltak túl jók. Édesapával mi nagyon befáradtunk. Mikor már azt gondoltam, hogy egy kicsit jobb, akkor lett csak igazán rossz. Zéti visszaesett. Nem tudom, hogy ez annak volt köszönhető, hogy nálunk a nagyszülők még kicsit betegek voltak, vagy annak, hogy anyósom nem szólt, hogy Peti beteg, mi meg vasárnap lementünk hozzájuk. Mindenesetre egyiknek sem örültem. A mostani hét vége felé végre felszakadt a váladék, így legalább folyik Zéti orra és köhögni is tud. Ettől az éjszakáink még nem lettek túl nyugodtak. Zéti sokszor felvan, későn alszik el és már korán ébred. Én hétközben szinte mindig előbb aludtam el mint Zétény. Édesapa szóvá is tette a hét második felében. Reménykedem, hogy most már hamar elmúlik az egész és nagyon sokára leszünk megint betegek.
Csütörtökön vendégeink voltak. Léna tett nálunk látogatást anyukájával. Teljesen meg voltam lepődve, hogy milyen nagy lett a kiscsaj. Egy tündér. Nyugodt, barátságos baba. Féltem, hogy Zéti, hogyan fog reagálni rá, de hál Istennek nem volt semmi baj. Még akkor sem, amiko Lénának beszélgetni támadt kedve. Mielőtt megérkeztek volna, kinn voltunk sétálni. Utána nem sokkal később Zéti aludt egy nagyot. Szegény Léna nem tudott - idegen volt a hely- elaludni. Mikor Zéti ébredt Léna váltotta őt. Nem sokat szunyókált a kis manó. Azután tettünk egy sétát, ahol Léna megint elszenderedett. Sok (de reméljük, nem sokk-) hatás érte őt a szokatlan környezetben. Jó volt megint személyesen találkozni velük, élőben látni őket, beszélgetni. Ráadás így sokkal jobban sült el a találkozás, mint amikor mi mentünk Lénáékhoz. Jók ezek a találkák, remélem sikerül többször megoldani, hogy egy egy napot együtt töltsünk.

Hétvégére a nagyiékhoz költöztünk. Szombaton munka volt, megkezdődött a házépítés előkészületei. Ráadás édesapa dolgozni ment éjjelre, így szombat éjszakát is ott töltöttük és csak ma értünk haza. Zéti tegnap megint nagyon rosszul aludt. Fél háromkor kipattantak a szemei és nem akart visszaaludni. Én félkómásan, teljesen kétségbeesve küzdöttem a fáradtság ellen, de nem bírtam a szemem nyitva tartani. Aztán valamikor 4 és fél öt között végleg lecsukódtak. Nem sokkal 5 óra után arra ébredtem, hogy Zéti édesdeden magát szépen mellém befészkelve az igazak álmát alussza. Még arra volt erőm, hogy középre tegyem, de aztán fél 9-ig meg sem mozdultam. Nem szeretnék ma is ilyen éjszakát! Nem bírom sem az időjárásváltozást, sem a frontokat! Hát még akkor szegény Zéti hogy utálhatja.
Ma nagyival volt sokat az én kis nyuszim, így tudtam egy kicsit dvdzni. Nagyon jó volt végre megszakítások nélkül megnézni egy filmet.
Zéti legújabb szavai: pipi, ati, peti, dan(ke), amit mindig jókor használ.
A kis motoron leér a lába és próbálkozik már egyedül hajtani magát. A kis autón ez már teljesen jól megy, és nem csak hátrafelé, hanem előre is tudja tollni magát. Most már erőlködés nélkül fel tud mászni a kanapéra és a tévéasztalra is. Most legyen aztán az ember lányának tényleg még hátul is szeme és még véletlenül se maradjon egy percre se magára a kis huligán.
Ráadás most mindig rosszaságon töri a fejét az én kicsi fiam. Azaz ezek csak nekünk tűnik rosszaságnak. Ő csak szeretné a kíváncsiságát kielégíteni ill. minket felnőtteket utánozni.
Szeret a virágföldben turkálni és szétdobálni a földet, vagy simán a locsolókannával virágot locsolni, a hűtő fagyasztó részén az ajtót nyitogatni, a tisztítószeres szekrényből a tisztítószereket kihozni, a kukába belenyúlni, a konnektorba a dugót bedugni. Így igazán résen kell lenni. Ha valamit nem engedek, - elmagyarázom napjában többször ugyanazt - na olyankor indul csak a hiszti hadjárat. Rúgkapál, üvölt, bömböl, néha veri magát a földhöz. Persze le kell vezetnie a dühét valahogy, de ez engem nagyon lefáraszt. Estére általában úgy elfáradok, hogy a szemeim keresztbe állnak és nem tudom ki is vagyok valójában. Jó lenne, ha már fel is fogná, hogy mit is mondok neki, hogy ne legyen felesleges hiszti. De hol van az még??? Honnan lesz nekem elég erőm?