Hosszú hónapok után ismét

összefutott a két család.
Előkerestem a képeket, amit az utolsó találkozásunk alkalmával készítettem, hogy lássuk a változás, hisz mi emlékezetünkben Léna ímég ekkora és persze azért hogy megtudjam, milyen rég is láttunk egymást.
Március 5-én látogatott meg minket Olgi és Léna. Ennek már 10 hónapja. Hát nem is csoda, hogy ilyen szembetűnő a változás!


Igen, Lencsi baba látogatása volt a tegnapi nap nagy eseménye. Elrohant az idő. Lénából egy gyönyörű, elbűvölő, barátságos nagylány lett. De beszéljenek a képek: hát nem tüneményes!
Zétinek már délelőtt mondogattuk, hogy érkezik, hozzánk Lénus, így aztán délutánra már nagyon várta a "kiscsajt". Megbeszéltük, hogy Léna biztosan szeretne majd a játékaival játszani, mutasson meg mindent mivel hogyan kell, nem kell aggódni, nem visz haza semmit stb. Nem tudtam, hogy érti e mit akarok, de gondoltam, majd csak kiderül a délután folyamán. Mikor megérkeztek a vendégek, és Zéti megkapta az első kis halacskás hátizsákját, boldogan szaladt Omihoz megmutatni. Anyukám megcsodálta új ajándékát és kérte Zétit, hogy vigye át Lénát a nappaliba és mutassa be őt. Zéti közölte Omival "nem bírom. nehéz". Zéti nagyon barátságos, kedves és nyitott volt. Nem mondhatnám, hogy verekedős fiam lenne, hisz inkább a visszahúzódó, szerény gyerekek közé sorolnám, de a saját birodalmában, mégis csak ő az úr. Most inkább Léna volt a csendes, de nagyon kedves kis manó. Lassan megnyílt ő is, elvette a játékokat, amik felkeltették az érdeklődését és Zéti hagyta őt érvényesülni. Nagyon imádni valóak voltak, ahogyan egymással kommunikáltak. Egy idő után azt vettük észre, hogy Zéti istápolja, irányítgatja az új barátnőjét. Türelmesen elmondta Lénának talán 6szor is egymás után, hogy ne pakoljon több építőkockát a tőle kapott hátizsákba, mert nehéz lesz cipelni, de Léna nem hallgatott, Zéti meg csak ismételgette a mondatát. Léna betette a kockát Zéti kivette. Azt hittem, megeszem mindkét kis huncut nyuszit. Lénának nagyon tetszett Zéti kis asztala és a kis székei. Most gyakorolhatta a fel- és lemászást kedvére. Nagyon ügyesen ment neki. Egyszer rosszul lépett le és esett egyet (szerencsére nem esett rosszul), de ez nem szegte kedvét, újból nekilátott a mozdulatsornak. Léna Zétitől egy babát kapott. Zétinek nagyon tetszett, de ügyesen átadta az ajándékot. A búcsúzásnál annyira nem díjazta, hogy el is viszi a babát, de szerencsére nem volt nagy cirkusz. (Azt hiszem, jobb nem itthon ajándékozni, abból nincs baj.) Remélem, annyira fogja szeretni, mint Zéti szereti a sajátjait. Nagyon hamar elment az idő, nem is akartam elhinni, hogy fél 8 lett. Annyi mindenről szerettem volna még beszélgetni, annyi kérdésem lett volna még. Biztosan maradt félbemaradt gondolat. Mégis nagyon örülünk a látogatásnak és csak remélem, hogy a következőre nem kell ilyen sokat várni egy egy találkára. Boldog Újévet nektek! Kívánjuk, hogy váljanak valóra álmaitok 2010-ben is!
Várjuk a képeket!