Apróságok

Pénteken délelőtt hirtelen ötlettől vezérelve lementem az óvodába, hogy megkérdezzem a vezető óvónőt, hogy Zéti mikortól mehetne az óviba. Nehéz szívvel, de úgy néz ki, hogy Zéti szeptember elsejétől megkezdi a közösségi életet. (Jobb szeretném, ha itthon maradna és már csak akkor menne, ha muszáj.) Zéti is volt velem édesapával, de ők kint maradtak a gyerekekkel az udvaron. Zéti meg is jegyezte: Papa, a gyerekek nagyon kiabálnak! (sőt verekednek is elég keményen). De ettől tekintve tetszett neki az udvar és nem nagyon akart haza jönni (pedig addigra a gyerekek már bent voltak és ebédhez készülődtek).
Délutánra pedig fényképezkedést terveztünk, ugyanúgy mint tavaly. Maradtunk a megszokott fényképésznél. Zéti délutáni alvása után elindultunk és viszonylag gyorsan végeztünk is. Idén nem volt semmi elképzelésem, azért remélem, hogy mégis szép lesz.
Mikor haza értünk, csatlakoztunk az ünneplőkhöz. Kekének volt szülinapja. Felköszöntöttük, ettünk, ittunk és jót beszélgettünk.
Szombaton nálunk voltak Ági Omáék. Zéti egész nap az Omával volt, sokat sétáltak kinn, édesapáék a meggyfákat vágták ki, a kis mókus ott sürgött- forgott körülöttük és persze szorgalmasan segített az ágakat húzogatni. Későn ébredtünk reggel és a délutáni alvás is kitolódott, persze aztán nem akart felébredni. Este ötkor azonban felébresztettem, mert féltem, hogy éjfélig ébren kell maradnunk, mert majd nem jön álom a szemére. Este még játszott Zalánnal, kicsit kinn voltunk még a levegőn is. Mikor haza értünk a tévében volt egy lovacskás film, amit félszemmel megnéztünk.
Az esti alvások is kezdenek normalizálódni. A fürdés után mindig megnézünk egy Barney-t (Zéti egy rész után maga kapcsolja ki a tévét) és utána villanyoltás. Még az ágyban szoktunk beszélgetni, de mostanában minden zűr nélkül el is alszunk.