A nagyok játékát

Zéti imádja, bár mostanában szokta mondogatni, hogy dolgozom, mintha tudná, hogy nem olyan buli ez egy felnőttnek. Gondolok most elsősorban a hólapátolásra. Nem tudom, mikor láttam ennyi havat utoljára. Két napja csak havazik. Ma a dédinél voltunk kétszer is havat lapátolni (bár igazán már nincs hova, mert annyi van az udvarban, az utcára kihordani nem lehet, mert az árok sem bírja már el. Zéti kapta az öreg hólapátot, amit az idő már eléggé megviselt és elkoptatott, és tolta vele a havat, néha megpihent és úgy támaszkodott a lapátra, mint mi szoktunk. Nagyon muris volt látni. Sajnáltam, hogy nem vittem magammal a fényképezőgépet!
Remélem, ha felnő az én kis manóm, akkor is ilyen szorgalmas legény lesz!
Pénteken Zselykééknél voltunk látogatóban. Hivatalosan is megnéztük a kis Villőt. Zselyke mozgékonysága mellett Villő maga a nyugalom. Már biztosan a pocakban megszokta, hogy mindig történik körülötte valami, így ha aludni akar, akkor alszik, még akkor is ha a nyugalom hiányzik a házban. Zéti nagyon élvezte Zselyke kis konyháját. Sokáig főzött, kevergette a tűzhelyen az ételt, majd kiszedte a tányérokat, edényeket a szekrényből, megterítette az asztalt, megkóstoltatta az ételt. Élvezte, hogy ő lehet a konyha kis tündére.
Mire épp megunta volna a konyhát, felfedezte a polcon Zselyke kasszagépét. Onnan kezdve nem engedte a kezéből. Bekapcsolta, kikapcsolta, összeadott, kasszát kinyitotta, használta a kártyaleolvasót ... mint egy igazi kis eladó.
Zéti már a szülinapja előtt pár nappal mindig szólt, ha pisilnie kellett. Olyankor futottunk és általában egy csepp bánta ugyan - bilibe pisiltünk. Ha elmentünk otthonról, akkor még kap pelenkát, de Zselykééknél szólt, hogy "bepisiltem", azaz pisilni kell, rohantunk és a WC-be végeztük kis dolgunkat. Nagyon büszke anyuka voltam / vagyok! Így most már egyre gyakrabban pelus nélkül megyünk el itthonról.
Este, a látogatásunk után ismét ünnepeltünk. Papa 32 éves lett! Keke elhozta a tortát, nem is tudom, hogy Papa számított e rá, és míg Papa fenn volt a háznál, addig mi mindent előkészítettünk. Kitettük a tortát egy tálcára, feltettük a gyertyát és a Zéti tartalék tűzijátékát és egyre csak vártuk, hogy jöjjön a Papa haza. Lassan telt az idő, de egyszer csak hazaért az ünnepelt. Meglepődött a Papa! Zéti segített elénekelni a "Zum Geburtstag viel Glück, ..."-dalt (végig tudja, már reggel egyedül elénekelte a Papának) elfújni a gyertyát, felszeletelni a tortát és végül meg is kóstolta azt. Átnyújtotta a tábla csokit (hisz Papa a síutat előre kapta meg) és adott egy nagy pusszantót is. Egy kis tündér volt az én kicsi manóm!
Zéti tegnap este szólt, hogy "bekakáltam", azaz kakilni kell és Oma ráültette a bilire. Egy perc múlva tele is volt a bili. Először végezte nagydolgát a bilibe. Dagadt a szívem a büszkeségtől! (Ma azonban megint a pelusba sikerült benyomni, de én ennek ellenére örülök!)
Hát ha szeptembertől oviba kell, hogy menjen, akkor igen jó lenne ha szobatiszta lenne. Nem aggódom, ezzel nem lesz gond. Majd ha ilyen ügyesen fog enni is, akkor már jó lesz!

Apróságok

Pénteken délelőtt hirtelen ötlettől vezérelve lementem az óvodába, hogy megkérdezzem a vezető óvónőt, hogy Zéti mikortól mehetne az óviba. Nehéz szívvel, de úgy néz ki, hogy Zéti szeptember elsejétől megkezdi a közösségi életet. (Jobb szeretném, ha itthon maradna és már csak akkor menne, ha muszáj.) Zéti is volt velem édesapával, de ők kint maradtak a gyerekekkel az udvaron. Zéti meg is jegyezte: Papa, a gyerekek nagyon kiabálnak! (sőt verekednek is elég keményen). De ettől tekintve tetszett neki az udvar és nem nagyon akart haza jönni (pedig addigra a gyerekek már bent voltak és ebédhez készülődtek).
Délutánra pedig fényképezkedést terveztünk, ugyanúgy mint tavaly. Maradtunk a megszokott fényképésznél. Zéti délutáni alvása után elindultunk és viszonylag gyorsan végeztünk is. Idén nem volt semmi elképzelésem, azért remélem, hogy mégis szép lesz.
Mikor haza értünk, csatlakoztunk az ünneplőkhöz. Kekének volt szülinapja. Felköszöntöttük, ettünk, ittunk és jót beszélgettünk.
Szombaton nálunk voltak Ági Omáék. Zéti egész nap az Omával volt, sokat sétáltak kinn, édesapáék a meggyfákat vágták ki, a kis mókus ott sürgött- forgott körülöttük és persze szorgalmasan segített az ágakat húzogatni. Későn ébredtünk reggel és a délutáni alvás is kitolódott, persze aztán nem akart felébredni. Este ötkor azonban felébresztettem, mert féltem, hogy éjfélig ébren kell maradnunk, mert majd nem jön álom a szemére. Este még játszott Zalánnal, kicsit kinn voltunk még a levegőn is. Mikor haza értünk a tévében volt egy lovacskás film, amit félszemmel megnéztünk.
Az esti alvások is kezdenek normalizálódni. A fürdés után mindig megnézünk egy Barney-t (Zéti egy rész után maga kapcsolja ki a tévét) és utána villanyoltás. Még az ágyban szoktunk beszélgetni, de mostanában minden zűr nélkül el is alszunk.

Születésnap

reggelén nagy volt az öröm (édesapa és az Oma elmesélése alapján), Zéti szaladgált, ugrál, kiabált: jufik, jufik ....! Amikor 9 óra körül telefonáltam és felköszöntöttem az én kis nyuszimat, csak annyit mondott: mami, mami jufik vannak itt! A csütörtöki napom rövidebbre terveztem, de ebben a pillanatban rohantam volna haza. Nem kellett sokáig várni az indulásra, mert a munkahelyemen bombariadó volt, így már fél egyre itthon is voltam. Az egész délutánt együtt töltöttük. A tortaevés és ajándékozást öt órára terveztük. Keke hozta haza a tortát. Egy csokitortát rendelt édesapa marcipános bevonattal és Thomas-szal a tetején. Csütörtökön hazafelé vettem még a gyertyák mellé egy nagy tűzijátékot is. Zétit a torta nagyon elbűvölte és persze a tűzijátékból kért ráadást, ami valahogy elmaradt. (Így utólag nem tudom, miért nem gyújtottuk meg neki a tartalékot is ...)
Felvágtuk a tortát és jött az ajándékozás. Opa a hálószobából kihozott egy nagy csomagot. Zéti rohant, nekiesett és pillanatok alatt előbukkant a bruder-es traktor utánfutóval a dobozból. Zéti tőlünk csak apróságokat kapott: egy saját bögrét, kis édességet és egy tornyot a vasúthoz. Kekéék ajándéka azonban úgyszintén nagyon bejött a kis mogyorónak: egy ferrari-s autópálya. Csak úgy szaladt az autó a pályán.
Tortáztunk, pezsgőztünk, Zéti kölyökpezsgővel és buliztunk!
Nagyon boldog következő évet drága egyetlen kicsi fiam! Sok boldogságot és egészséget erre az életévedre is!

Szülinapra készülődvén

Idén kicsit elkéstem gondolatban a készülődéssel, így szinte minden az utolsó pillanatra maradt. Hétfőn kezdtem el szervezni a meglepetést. Már tavaly is feldíszítettük édesapával a házat és ezt a "hagyományt" megtartottuk idén is. Szerettem volna a tavalyi golyókat is felfűzni, de arra már nem maradt idő. Kedden este Gitta nénivel megbeszéltem, hogy másnap este, ha munkából hazaérek, eljön hozzánk és fúj nekünk lufikat, hajtogat kis állatkákat a fiával. Így is lett. Este fél 10-re készen is lettek a luficsodák. Szerencsére Zéti viszonylag időben elaludt és nem zavarta a mozgolódás. Nagy virágok és gömbök lógnap lefelé a folyosón, ezt még feldobtuk krepp papír csíkokkal, a lufiállatkákat pedig a falra ragasztottuk. Már előre fájt a szívem, hogy a másnap reggeli örömről, meglepetésről, csodálkozásról lemaradok.
De beszéljenek a képek ...

Visszatekintés

A hétfői napunk elég sűrűre sikeredett. Egész délelőtt bevásárolni voltunk, mert édesapa csütörtökön síelni megy négy napra. Kíváncsi vagyok Zéti, hogy viseli majd. Féltem, hogy nem jól, ezért még a héten itthon vagyok és igyekszem már készülni az óráimra. Még hiányzott édesapa felszereléséből pár dolog, ezért elindultunk azt beszerezni, mondván, hogy hipp hopp végzünk.
Későn indultunk, későn végeztünk. Délutánra pedig látogatóba mentünk barátnőmékhez. A bevásárlásból hazafelé Zéti elaludt, de most nem sikerült kivennem őt a kocsiból úgy, hogy még szunyókált volna tovább. Pestre indultunk és reménykedtem, hogy a döcögés elnyomja őt, de nem. Másfél óra alatt értünk fel a Rózsadombra. Zéti viszonylag jól viselte.
Én kicsit féltem, hogy hogyan fog Domonkosra reagálni. Domó impulzív, hirtelen kisgyerek, és azt hittem, félni fog Zétény tőle. De nem! Egész ügyesen eljátszottak egymással. Ami azonban megint meglepett hogy a majdnem egyéves Kíra volt az, aki Zétiben félelmet ébresztett.
Nagyon későn indultunk haza és Zéti nagyon későn feküdt le. Ilyenkor éjjel nem alszik többet, hanem másnap délután pótolja a hiányzó órákat.
Édesapa csütörtök hajnalban itt hagyott minket. Azt hittem lesz 4 csuda jó napunk, de nem így lett. Zétény teljesen meg volt bolondulva. Nem tudtam, mire véljem a dolgot. Egész nap nyüszített, hisztizett, nem volt semmi kedvére való. Édesapát nem kereste szavakkal, de azt hiszem nagyon hiányzott neki, mert nem találta a helyét. Tudta, hogy papa elmegy síelni, elég sokat mondogattuk, de nem tetszett neki, amikor a bőrén érezte, hogy nincs itt az, aki egész nap vele van. Alig vártam, hogy vasárnap legyen és minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Jó volt tovább itthon lenni, de szombaton már azt kívántam, bárcsak mentem volna dolgozni.
Én is megéreztem édesapa hiányát, ráadás aggódtam is, hogy egyben lássuk őt újra viszont, nagyon jó volt újra hármasban ágyba bújni. Azt hiszem nagyon nehéz lehet egy gyereket egyedül nevelni. Négy napnál tovább én ezt soha nem akarom a bőrömön tapasztalni!

Hosszú hónapok után ismét

összefutott a két család.
Előkerestem a képeket, amit az utolsó találkozásunk alkalmával készítettem, hogy lássuk a változás, hisz mi emlékezetünkben Léna ímég ekkora és persze azért hogy megtudjam, milyen rég is láttunk egymást.
Március 5-én látogatott meg minket Olgi és Léna. Ennek már 10 hónapja. Hát nem is csoda, hogy ilyen szembetűnő a változás!


Igen, Lencsi baba látogatása volt a tegnapi nap nagy eseménye. Elrohant az idő. Lénából egy gyönyörű, elbűvölő, barátságos nagylány lett. De beszéljenek a képek: hát nem tüneményes!
Zétinek már délelőtt mondogattuk, hogy érkezik, hozzánk Lénus, így aztán délutánra már nagyon várta a "kiscsajt". Megbeszéltük, hogy Léna biztosan szeretne majd a játékaival játszani, mutasson meg mindent mivel hogyan kell, nem kell aggódni, nem visz haza semmit stb. Nem tudtam, hogy érti e mit akarok, de gondoltam, majd csak kiderül a délután folyamán. Mikor megérkeztek a vendégek, és Zéti megkapta az első kis halacskás hátizsákját, boldogan szaladt Omihoz megmutatni. Anyukám megcsodálta új ajándékát és kérte Zétit, hogy vigye át Lénát a nappaliba és mutassa be őt. Zéti közölte Omival "nem bírom. nehéz". Zéti nagyon barátságos, kedves és nyitott volt. Nem mondhatnám, hogy verekedős fiam lenne, hisz inkább a visszahúzódó, szerény gyerekek közé sorolnám, de a saját birodalmában, mégis csak ő az úr. Most inkább Léna volt a csendes, de nagyon kedves kis manó. Lassan megnyílt ő is, elvette a játékokat, amik felkeltették az érdeklődését és Zéti hagyta őt érvényesülni. Nagyon imádni valóak voltak, ahogyan egymással kommunikáltak. Egy idő után azt vettük észre, hogy Zéti istápolja, irányítgatja az új barátnőjét. Türelmesen elmondta Lénának talán 6szor is egymás után, hogy ne pakoljon több építőkockát a tőle kapott hátizsákba, mert nehéz lesz cipelni, de Léna nem hallgatott, Zéti meg csak ismételgette a mondatát. Léna betette a kockát Zéti kivette. Azt hittem, megeszem mindkét kis huncut nyuszit. Lénának nagyon tetszett Zéti kis asztala és a kis székei. Most gyakorolhatta a fel- és lemászást kedvére. Nagyon ügyesen ment neki. Egyszer rosszul lépett le és esett egyet (szerencsére nem esett rosszul), de ez nem szegte kedvét, újból nekilátott a mozdulatsornak. Léna Zétitől egy babát kapott. Zétinek nagyon tetszett, de ügyesen átadta az ajándékot. A búcsúzásnál annyira nem díjazta, hogy el is viszi a babát, de szerencsére nem volt nagy cirkusz. (Azt hiszem, jobb nem itthon ajándékozni, abból nincs baj.) Remélem, annyira fogja szeretni, mint Zéti szereti a sajátjait. Nagyon hamar elment az idő, nem is akartam elhinni, hogy fél 8 lett. Annyi mindenről szerettem volna még beszélgetni, annyi kérdésem lett volna még. Biztosan maradt félbemaradt gondolat. Mégis nagyon örülünk a látogatásnak és csak remélem, hogy a következőre nem kell ilyen sokat várni egy egy találkára. Boldog Újévet nektek! Kívánjuk, hogy váljanak valóra álmaitok 2010-ben is!
Várjuk a képeket!

Eljött az év utolsó napja is

és ez elmerengésre késztetett. Az elmúlt egy év eseményteli volt családunk életében. Zéti napról napra okosabb, ügyesebb, beszédesebb, huncutabb és imádnivalóbb lett. Maradj ilyen Kisbogár!
Ebben az évben március 23-án keztünk el építkezni, és minden napot, minden hétvégét és minden gondolatunkat kitöltötte e nagy családi vállalkozás. Nem mondhatnám, hogy ne lettek volna mély völgyek, de én mégsem éltem meg annyira rázosnak ezt a nagy projektet. Most ez úgy hat, mintha már vége lenne, pedig még pár hónap bele fog telni, hogy költözhessünk, mégis úgy érzem, hogy most már nagy gond nem lehet.
Imádnivaló családjaink minden tagja. Mindenki segített ott, ahol tudott. Sosem fogjuk tudni a szüleinknek meghálálni, hogy odaadóan segítettek, bátorítottak és támogattak!
Május óta én dolgozom, édesapa van Zétivel gyed-en, így tud a házon dolgozni. Édesanyám, dédi pedig itthon felváltva vigyázott Zétire.
Júniusban kis szünetet tartottunk, hogy lagzizhassunk, hisz Keke férjhez ment. Jó buli volt!
Júliust és augusztust végig dolgoztuk és csak szeptember elején pihentünk meg újra pár napra Hajdúszoboszlón.
Elrohant az ősz és elkezdtünk adventre, karácsonyra készülődni. Az év utolsó heteit és napjait, pihenéssel és a legfőbb, hogy egymással töltöttük szeretetben.

Ezt a hosszú és tartalmas 2009-es óévet itthon búcsúztattuk. Zétivel voltunk, játszottunk, majd a délutáni alvás előtt megkértem, hogy aludjon sokáig, hogy este bulizhassunk. Valóban sokáig aludt, de 10 óra előtt nagyon elálmosodott. Még mielőtt lehunyta volna a szemét és mély álomba zuhant volna egy nagyon szép és viszonylag hosszú tűzijátékot néztünk a szobánk ablakából. Édesapa bulizni ment, én itthon Kekééknél tévéztem.
Ma mindenki pihent. Délután pedig megnéztük a dédimamáékat.

Kívánom, hogy a 2010-es év egészségben, szeretetben és vidámságban teljen el. Vigyázzon a Jóisten a családunkra, hogy jövőre ugyanennyi jóról számolhassak be.