Sok nap

Egyre ritkábban jutok a gép elé. Amikor pedig időm lenne, akkor elromlik a laptop. Sokminden történt az utolsó feljegyzésem óta. Azt sem tudom, hol kezdjem és biztos, hogy nagyon sok számomra fontos dolgot elfelejtek.
Elkezdődött az építkezés. Szinte minden akörül forog most. Zétit úgy érzem elhanyagolom. Nem látszik rajta, mert a nagyival nagyon jól érzi magát, de én mégis sajnálom, hogy ilyen kevés időm volt rá. Tudom, hogy ez az idő már soha vissza nem tér.
Tegnap láttam egy anyukát, a babáját vitte hordozóban. Bevillant maga az érzés. Mennyire szerettem Zétit abban cipelni, magamhoz közel húzni, gyönyörködni benne ha aludt, ha nézelődött. Milyen gyorsan kinőtte a hordozót, már soha nem fogom őt úgy magamon "hordani". Lesz még annyira közel hozzám???
Felnő. És még milyen gyorsan ....
Most két hétvégét is, azaz még egy kicsit többet is, a nagyiéknál laktunk. Sietnünk kellett a munkával, hogy szombaton alapozni tudjunk. Elfáradtam. Földet lapátoltunk, sódert hordtunk, vasbetont szereltünk, előkészítettük a terepet. Talán most már nem tudok majd annyit segíteni. Most már dolgozzanak a szakemberek ...

Így Zétire felváltva vigyázott a nagyi, a dédi, a keke (keresztanya). Sokat volt kinn velünk a telken is. Nincs is nagyobb kincsesbánya egy fuvar homoknál, sódernél, szerszámos ládánál. Ha nem fújt a szél, és kicsit jobb idő volt, szinte egész délután ott sertepertélt a lábunk alatt. Estére mindig nagyon elfáradt. Korábban mentünk egy kicsit fürödni. Ha valaki kiejti a száján, hogy pancsi vagy baden, akkor rohan a fürdőbe a kicsi manó, felkapaszkodik a kád szélébe és várja, hogy valaki megengedje a vizet. Ilyenkor aztán fürdés van. Nagyiéknál a nagykádban szokott csupizni, szinte ki sem lehet venni őt. Szereti a vizet.
Tegnap épp meg is beszéltük, hogy húsvét alkalmával, megint elmegyünk az aquaworldbe Dunakeszire (vagy Újpestre, kinek hogy tetszik). Jön velünk a nagyi is, így egy kicsit ki fogok kapcsolódni. Remélem most is annyira fogja élvezni mint legutóbb.

Zéti mindent utánoz. Olyan mint egy kis majmóca. Dédivel katalógust nézegettek. Dédi ahogy lapozott, megnyálazta az újját, hogy könnyebb legyen. Nem kellett sokszor csinálnia, Zéti elleste a mozdulatsort, ujjacskáját a szájába dugta és már lapozott is. Ezt pont láttam, azt hittem megzabálom.

Egyik este, talán péntek volt, mikor a munka után hazaértünk a telekről, leültem a székre. Egyszer csak Zéti felém fordul, kicsi öklöcskéjét egymásra pakolta és azt mondogatta, hogy go go. Zselyke anyukája szokta a mondokát mondogatni és közben mutotgatja:

Gomba, gomba, gomba (egymásra teszi az öklét)
nincsen semmi gondja (széttárja a karját)
Az eső csak esik rája
nagyra nő a karimája.
Az esőt csak neveti
Van kalapja teheti.

Körülbelül egy háromnegyed órát mondogattuk a mondokát. Nem unta. Ha végig mondtam, kezdte előről. Honnan jutott eszébe? Fogalmam sincs és jól meg is lepett vele.

Szókincsünk is bővül ám: ka(ffee), tisch (a s még csak halkan megy), keke ni (keke nincs itthon), go(mba)

Elkezdődött nálunk tegnap a graffiti is. Zéti valahonnan szerzett előbb egy rotringot aztán egy ceruzát és szépen kidekorálta az étkező ill a nappali falát. Azt hittem szívinfarktust kapok, amikor megláttam a nagy ákombákomot a falon. Pedig én szorgalmasan próbálom őt a kis asztalához szoktatni. A zsírkrétával ott is jobb azonban az asztalra színezni, mint a lapra.

Zétinél elkezdődött a féltékenység. Nem tetszik neki ha édesapa, ölelget. Olyankor egyből köztünk terem és löki el a fejét, vagy kezét. Szoktuk őt húzni is. Jókat mosolygunk rajta. Kis kukac, annyira huligán, rafinált és zsivány. Ha valami huncútságra készül, még a szeme sem áll jól.

Nagyinál nagy lépcsők vannak. Zéti imádja a lépcsőt, csak legyen ki menjen vele. Nagyinak aztán valamikor neki szaladt a lépcsőnek, majdnem fejjel esett lefelé. Most már gondolkozik a kicsi manó és leül, megfordul, vagy épp a korlátba kapaszkodik.

Zéti okosodik, nő és egyre jobban imádom.

Pepita Fotó

avagy az első közös fényképezkedés ...

Szerettem volna végre közös képeket. Valahogy mi sosem csináltatunk magunkról hármasban képeket. Gondoltam egyet és Zéti első szülinapja környékére lebeszéltem a fotós házaspárral Veresegyházon egy időpontot. Természetesen Zéti megbetegedett így toltuk egy héttel a megbeszélt találkozót. Aggódtam, hogy fog sikerülni a "móka". Mikor kel fel? Meddig bírja? Hogy fog viselkedni? Hogy fog a fényekre reagálni? ... és ez csak néhány volt a sok száz kérdésből, ami a fejemben cikázott szüntelen.
Szinte felesleges volt aggódnom. Zéti viszonylag jó időben ébredt reggel, jól időzítettünk és a megbeszélt 10 órát tartani is tudtuk. Zéti hamar feloldódott, jött ment a helyiségben. Kiváncsiságát nem tudta leplezni, minden érdekelte. Ránk szinte ügyet sem vetett. A bekészített plüss álatok és virágok teljesen lenyűgözték. Amikor Zéti kezébe egy régi fényképezőgépet adtak, teljesen el volt varázsolva. A kis ezermester, alig akarta visszaadni a készüléket.
Tündéri a fényképész házaspár. Rugalmasak. Hisz tudják, milyen is az kicsi babával tervezni. Kedves és türelmesek. Minden kérésre nyitottak. Szívesen "dolgoztunk" velük.
Két teljes órát töltöttünk el náluk. Zéti a végére elfáradt. Az autóban már az első kanyarnál lecsukódtak a szemei és aludt egy nagyot.
Jól éreztük magunkat, csak ajánlani tudjuk őket minden gyermekes családnak.
Az utómunkálatok is gyorsan elkészültek, így szinte egy hét elteltével kezünkben voltak a kész fotók, amelyek ma már a nappalink falán díszelegnek!

Pepita fotó honlapja:
http://pepitafoto.5mp.eu

Építkezés

Az elmúlt hét új otthonunk építése körül zajlott. Alapot ástunk és még mindig betont szerelünk. A héten nem volt igazán segítségünk, édesapa és nagyapa mellé beálltam én kisegítőnek. Kemény dolog ez a ház építés, főleg egy nőnek (fáj, sajog minden porcikám). A csapat néha néha kiegészült a keresztapával, dédivel, anyummal, édesapa kollegájával.
Így az én kicsi manómra anyukám vigyázott. Lelkiismeret furdalásom is van, hogy elhanyagolom őt. Édesapának is elkel azonban a segítségem, de jó lenne a kis nyuszival is többet lenni. Nem panaszkodhatom, mert nagyon jó kezekben van. Anyukám imádja és nagyon jól el vannak együtt. Sokat bohóckodnak, nevetnek. Zéti imád huncutkodni vele. Nyugodt szívvel hagyom rá. Ha teheti valaki mindig kihozza hozzánk őt a telekre. Imád köztünk tenni venni. Van saját kis kalapácsa, amit a nagyapitól kapott. Azzal aztán lehet kopácsolni, és még mennyi érdekes dolog van, amit egy építkezésen meg lehet ismerni.

Zéti mostanában megint reggel fél 5 és 5 között ébred. Szegény anyum felkelt és ő játszott vele, hogy mi még pihenni tudjunk. Nem tudom, mi ez a korai kelés megint. Teljesen elszoktam az utóbbi 3 hónapban ettől. Nem foghatom igazán arra sem, hogy idegen helyen alszunk, mert már otthon is korán kukorékolt. Jó lenne ha megint vissza állna a rendes rend és 7 és 8 között ébrednénk. Mivel ilyen korán ébred, reggel 8kor már újra alszik egy - másfél órát és a délutáni alvásai is igencsak lerövidültek. Este 7 körül aztán már csetlik botlik, nagyon fáradt. Jó lenne valahogy kitollni a lefekvést, hogy a reggeli ébredés is később legyen.

Zéti ma körét evett. Én mindig megpucolok egy egészet, kezébe adom és ő abból eszik. Ma anyum kis darabokat vágott, azt adta a szájába. Félre is nyelte. Üvöltésre értem be a szobába. El sem tudtam képzelni, hogy mi a baj. Mikor Zétit megláttam fejjel lefélé lógatva, üvöltve megijedtem. Öklendezett. Üvöltött. Teljesen lezsibbadt minden tagom. Elvettem őt apumtól. Még akkor is öklendezett. Ütögettem a hátát, az öklendezés abba maradt. Kiköpni nem köpte ki a darabot, de lehet hogy visszajött neki és újra lenyelte. (Mintha anyum látta volna.) Apum még jó meg is ijesztett, hogy a tüdejébe is mehet a kósza falat. Teljesen kész voltam. Zéti gondolom meg is ijedt, mert reszketve kapaszkodott belém és viszonylag sokára hagyta abba a sírást.

Ma délután nem dolgoztunk olyan sokáig, így jót játszottunk. Olvastunk. Lovacskáztunk. Imádja ha futkározunk. Csettinget a nyelvével, mint egy kicsi lovacska. Kergetőztünk. Édesapával incselkedtek.

Egyre többet beszél: mondja hogy dé(di), keke, (és most persze nem jut eszembe a többi; egész nap egy notesszal a kezembe kellene járkálnom, hogy meg tudjak mindent jegyezni)

Zalán volt ma látogatóban nálunk. Zéti csüngött minden szaván. Labdáztak, "kirakóztak", kocsiztak. Zétinek bejönnek a nagyobb gyerekek. Nem is tetszett neki, amikor Zalán elbúcsúzott. Még egy pár év és akkor gyakrabban összefuthatnának, hogy Zétire is ragadjon Zali ügyességéből és okosságából. Köszönjük a névnapi ajándékot!

Barátkozás, talicska, építkezés ...

A napokban arra lettem figyelmes, hogy egyre inkább magától közeledik Zselyke felé. Megfogja a kezecskéjét, buciznak, és Zéti megsimogatja, ha épp olyan kedve van, Zselyke kezét, arcát. Teljesen meglepett ez a változás. Barátkozzon is csak. Legalább azzal a kislánnyal, akivel nap mint nap találkozunk. Zselykétől még tanulhatna kitartást a gyaloglásban. Zéti nem olyan aktív mint kis barátnője, ő még sokszor felkéredzkedik. Ilyen alkalmakra van azonban mindig nálunk babakocsi. A derekam egyre nehezebben bírja Zéti súlyát. Így ha esetleg mégis kocsi nélkül indultunk útra, akkor most már a hátamon cipelem. Ügyesen megkapaszkodik és élvezi a lovacskázást. Nagyon ügyesen csattogtat a nyelvével ... és akkor csak úgy ügetünk előre.
Most már gyakran előfordul, hogy amire megkérem, azt meg is csinálja. Ha kipakol valamit, akkor ha megkérem azt vissza is teszi a helyére. Még fejlesztjük ezt a tudományt, de úgy érzem jó úton haladunk. Ilyenkor mindig szépen megköszönöm neki. Zéti is magától mindig megköszöni a dolgokat. Eszméletlen. Ha adok neki valamit, és azt hallja hogy bitte arra mindig az a válasz érkezik a nyuszitól hogy dan(ke). Egyszerűen meg kell zabálni.
A múlt héten vettem Zétinek egy talicskát. Akkor délután elmentünk sétálni és Zéti vidáman tollta a saját kis taligáját maga előtt. Vagy épp húzta a háta mögött. Amikor talált egy nagy követ, beletette, mintha mindig is csinálta volna. Mennyi mindent ellesnek tőlünk!
Ekkor vettem egy benti locsolókannát is. Azóta sem tud lekattanni róla. Sokszor mászkál vele a lakásban és mi több virágot is locsol vele. Persze csak víz nélkül, de sziszeg hozzá, mintha folyna is ki belőle valami.
A héten nagyon nyugtalanul alszik. Sokszor arra ébredek éjjel, hogy szorosan mellém kucorodik, keresi a kezem, hogy öleljem meg és utána alszik tovább. Hajnalban a héten kétszer is hol ébren hol félálomban forgolódott köztünk. Azt hiszem a hidegfront megint megtréfálja őt. De a foga is kínozza. Azt viszont nem tudom hogy a fönti vagy a lenti szemfog bántja e őt ennyire. Ráadás a náthából sem lábaltunk ki még teljesen ...
Az én kis manóm most már megmutatja a kicsi kezén hogy egy éves. Ha megkérdezem, hogy hány éves vagy (wie alt bist du Zéti?), akkor nagyon ügyesen azt válaszolja hogy ei(n) és mindkét mutatóujját az égnek emeli. Mondja azt is, hogy keke (keresztanyu/apu), bibi (bicikli), baba, nei(n), ni(cht), ha(llo) és még biztosan elfelejtettem egy két szót ...
Édesapától megtanul minden huncútságot az én kicsi fiam. Édesapa nemrég óta szódát iszik. A szifonból természetesen. Nagyon tetszik neki hogy a buborékok csiklandozzák a torkát. Így aztán ha látja, hogy édesapa iszik, neki is kell. Sőt most nagyiéknál rájött, hogy az üvegben is buborékos víz van. Ha eszébe jut, akkor jön, odavisz és a kicsi kezecskéjével a gyere gyere mozdulattal adja tudtunkra hogy ő bizony ilyet kér.
Megkezdődőtt az építkezés. A héten alapot ástunk, illetve hétvégén beszerelik a vasat, elvileg a sódert is leterítik, hogy jövő hétvégén jöhessen a mixer kocsi. De nem is ez a lényeg. Hanem Zétinek a házépítés maga a kincsesbánya. Ott lehet aztán csak jót játszani (bárcsak ne fújna már ennyire a szél). Ráadás a nagyapától kapott egy igazi kicsi kalapácsot. Így aztán képes azzal egy órát körbe körbe járkálni és kopácsolni. Komolyan, felelősségteljesen és ügyesen kalapál, mint egy igazi szakember. Minden érdekli. Főleg ha annak még hangja is van, mint pl. a fűrésznek. Reméljük megmarad ilyen kis kivácsi manónak és mindenhez lesz kedve, kitartása és akarata.

Dan(ke), nna és még sok más

Eszméletlen, hogy a fiam már olyan nagy, hogy jól tudja használni a dan(ke) azaz köszönöm szót. Bármit adok neki, mindig megköszöni. Olyan tündéri amikor azt mondja, dan. Remélem ez ezután is így marad és ilyen udvarias kis emberke válik belőle. Most a bitte (kérem, kérlek) szót és használatát gyakoroljuk. Hátha elmaradnak már a hisztik, és valahogy másként tudatja majd velünk, hogy mit is szeretne.
Nagyon érdekes, hogy tudja, mit nem szabad, már előre mondja, hogy nein (ez inkább a nem és a nein keverékére haszonlít kimondva), a kíváncsiságát mégsem tudja legyőzni. Erre azonban van még idő.
Evés: tegnap teljesen türelmem vesztettem. Felbuzdúlva a tegnapelőtti leves evésen, ami a lehető legsímábban ment, tegnap is ölembe vettem Zétit, két kanállal kanalaztuk a levest. Egy darabig minden rendben folyt. Zéti kanalazott is, kezével is halászta a zöldségeket. Nincs is ezzel semmi gond. A kanál leves ugyan nem ért el a szájáig, jóval előtte már az előkén landolt. Egy óvatlan pillanantban, mikor épp a kanalat emeltem a szájához, ránk borította az egész tányér levest. Át kellett öltöznünk, a terítőt kellett cserélni. Mire mindezzel végeztünk kezdtük volna előről az egészet, nagy nehezen kihűlt a leves, de a Zéti addigra már étvágyát vesztette. Sőt utána szinte semmit sem volt hajlandó enni. Néha olyan rosszul eszik. Meglepődöm, hogy egyáltalán talpon bír maradni.
A mai levesevés megint sokkal jobban ment. Egyik kezemmel tartottam ugyan a tányért, de meg sem póbálta borítani. A krumplis tésztát viszont egyedül szúrta fel a villájára és általában sikerült is a szájába tenni.
Nagyon jó buli a kicsi nyuszinak az evés! Türelmet nekem azonban még gyakorolnom kell! Igyekszem! (Édesanyám annyira türelmes és kitartó ...)
WC: nem tudom más anyák, hogy vannak ezzel, de ha egyedül vagyunk nekem ott is nyugalmam. Ha meghallja nyílni az ajtót, bárhol is legyen a lakásban szaporán csattognak a kicsi lábai a parkettán. (Bár inkább körülöttem sündörögjön, mint valami gázt csináljon, míg nem látom. Főleg most, hogy nagyon intenzíven gyakorolja a mászás tudományát.) Siet, nehogy lemaradjon valamiről. A wc-n nagyon izgalmas a wc kefe, ez is leginkább azért, mert nem engedem fogdosni. A napokban rosszul csuktam be a wc ajtaját. Ki is használta az én kicsi manóm ezt. Épp egy zokniját rázogatta a kezében és szaladgált a lakásban. Egyszer csak a nagy csendre lettem figyelmes. Hálószobából a folyosóra siettem. Zéti ártatlan arccal néz rám a wc-ből. Én csak ekkor láttam meg a kicsi kezecskéjét a zoknival, amit épp a vízbe mártogatott. Már csak az kellett volna, hogy a kezecskéjéról a vizet le is nyalja... a szívnfarktus kerülgetett. Volt azonban, hogy épp a kefét emelte ki a helyéről és már nyújtotta is nekem.

Szekrények: mostanában a leginkább a konyhai szekrények a legérdekesebbek. Ma fedezte fel, hogy a 210 cm magas és 30 cm széles kihúzó szekrényajtót minden gond nélkül ki tud nyitni. Teljesen ledöbbentem! Hogy lehet egy 82 cm magas kisfiúban ennyi erő. Az alsó polcról lehet aztán pakolni. A zacskós rizst kiszedegette a dobozából, de amikor ma megkértem, hogy tegye vissza, megtette. Sőt a mosogató tableta egy részét, amit előtte szétszórt, vissza rakosgatta a dobozba. Ilyen még ezelőtt nem volt. Lehet, hogy észrevette, hogy amit ő kiejt a kezéből én a helyére rakom? Jó lesz ha majd követni fogja majd az én szokásaimat. Legalábbis a jókat.

Zéti nagyinál volt délelőtt. 3 órát aludt egyfolytában. Gyakrabban aludhatna itthon is ilyen nagyot. Ebéd után hazajöttünk. Mikor leparkoltunk a ház elé, az én kicsi nyuszim megszólalt a hátsó ülésen, hogy nna. Az hittem, hogy megeszem.

Zselykével játszottunk délután. Bár ilyenkor mindig nagyon visszafogott és visszahúzódó. Igazából elfogadja Zselyke jelenlétét, de csak sokára próbálkozik kapcsolatot teremteni vele. Sőt aztán a nagyival és Zselykével sétáltak egy nagyot.

Napi események

Zéti mintha érezné, hogy el kell mennem. Ma reggel hosszasan üldögélt az ölemben és csak énekeltünk, dülöngéltünk a zene ritmusára. Imádom, amikor ilyen édesen hozzám simul és csendben üldögél. Ma szerencsére nem voltam sokáig távol, de amikor haza értem épp aludt. Az eldugult orra nem hagyja sokáig nyugodtan pihenni. Kétszer is felébredt álmából. ma történt meg először, hogy nem jelezte amikor felébredt, hanem kimászott a kiságyából és majdnem egészen a konyháig kijött hozzám. Szeretem, amikor én veszem ki a kiságyból, félálomban még hozzám simul, beszélgetünk vagy épp a nagyágyban hancúrozunk. Lassan hozzá kell szoknom, hogy nagy lesz az én kisfiam.
Ma egyedül ebédelt Zéti. Az aztal 1,5 méteres körzetében az egész étlap a földön is megtalálható volt. Kivételesen a második fogással kezdtünk és csak utána láttunk hozzá a leveshez. Meglepődtem, hogy mennyire lelkesen ette ma a zöldségeket. A levest is elszántan próbálta a kanállal a szájába kanalazni. Sajnos ez még nem jött össze, így mindenhol volt leves. Miután megunta, hogy nem sikerül a művelet, kezével halászta ki a cérnametéltet. Nyakig leveses volt.
Ebéd után sétáltunk egy nagyot Zselykéékkel. Jó lenne már ha lassan jó idő lenne. Utálok esőben és szélben sétálni. Zéti még mindig beteg. Így ez az időjárás nem tesz jót a gyógyulásának. Viszont egész nap bent sem tudom lekötni a figyelmét, és kell a levegőzés a kis nyuszinak. A sárban turkálás, pocsolyákban pancsolás azonban bejön a két kis huligánnak. Az anorak ilyenkor mindig tetőtöl talpig saras. Nem győzöm mosni. Ráadás nagyon hideg ilyenkor a kicsik keze. Nem győzöm tisztogatni és melegíteni.
Mikor haza érkeztünk Zéti üvöltéssel kezdte. Nem értettem igazán az okát. Fáradtnak tűnt, gondoltam elaltatom. Nem sikerült. Egyfolytában birizgálta az arcom. Végül ledőltünk egymás mellett és viháncoltunk. Még mindig izgalmas az orrunkban turkálni, én annyira viszont nem szeretem. Mikor kicsi ujjacskájábal az orrom felé közelített, úgy tettem mint aki megijedt, megrázkódtam és hiüppöltem (vagy valami hasonló). Zéti imádta, annyira tetszett, hogy kacagott, hangosan, újra és újra. Imádom, amikor jó kedve van. Nem bánnám, ha egész nap nevetne.
Egyre többet bújunk napközben is. Ha megkérem őt, akkor jön és wir kuscheln (ölelkezünk).
Mivel szinte az egész délutánt ébren húzta végig, hamar ágyba tudtam dugni őt és remélem zavartalan éjszaka elé nézünk.

Majdnem két hét

maradt ki a naplóból. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Kicsit szégyellem magam, hogy nem szakítottam időt az írásra, mert így rengeteg dolgot fogok kifelejteni.
Már egy nap is rengeteg minden történik, hát még akkor két hét alatt...
Igyekszem összeszedni a gondolataimat és a történéseket, hátha rekonstruálni tudom a kihagyott időt Zéti életében.
Zéti már a múlt héten beteg lett. Először csak nem kapott levegőt, aztán mintha a torka is fájt volna. Az éjszakák nem voltak túl jók. Édesapával mi nagyon befáradtunk. Mikor már azt gondoltam, hogy egy kicsit jobb, akkor lett csak igazán rossz. Zéti visszaesett. Nem tudom, hogy ez annak volt köszönhető, hogy nálunk a nagyszülők még kicsit betegek voltak, vagy annak, hogy anyósom nem szólt, hogy Peti beteg, mi meg vasárnap lementünk hozzájuk. Mindenesetre egyiknek sem örültem. A mostani hét vége felé végre felszakadt a váladék, így legalább folyik Zéti orra és köhögni is tud. Ettől az éjszakáink még nem lettek túl nyugodtak. Zéti sokszor felvan, későn alszik el és már korán ébred. Én hétközben szinte mindig előbb aludtam el mint Zétény. Édesapa szóvá is tette a hét második felében. Reménykedem, hogy most már hamar elmúlik az egész és nagyon sokára leszünk megint betegek.
Csütörtökön vendégeink voltak. Léna tett nálunk látogatást anyukájával. Teljesen meg voltam lepődve, hogy milyen nagy lett a kiscsaj. Egy tündér. Nyugodt, barátságos baba. Féltem, hogy Zéti, hogyan fog reagálni rá, de hál Istennek nem volt semmi baj. Még akkor sem, amiko Lénának beszélgetni támadt kedve. Mielőtt megérkeztek volna, kinn voltunk sétálni. Utána nem sokkal később Zéti aludt egy nagyot. Szegény Léna nem tudott - idegen volt a hely- elaludni. Mikor Zéti ébredt Léna váltotta őt. Nem sokat szunyókált a kis manó. Azután tettünk egy sétát, ahol Léna megint elszenderedett. Sok (de reméljük, nem sokk-) hatás érte őt a szokatlan környezetben. Jó volt megint személyesen találkozni velük, élőben látni őket, beszélgetni. Ráadás így sokkal jobban sült el a találkozás, mint amikor mi mentünk Lénáékhoz. Jók ezek a találkák, remélem sikerül többször megoldani, hogy egy egy napot együtt töltsünk.

Hétvégére a nagyiékhoz költöztünk. Szombaton munka volt, megkezdődött a házépítés előkészületei. Ráadás édesapa dolgozni ment éjjelre, így szombat éjszakát is ott töltöttük és csak ma értünk haza. Zéti tegnap megint nagyon rosszul aludt. Fél háromkor kipattantak a szemei és nem akart visszaaludni. Én félkómásan, teljesen kétségbeesve küzdöttem a fáradtság ellen, de nem bírtam a szemem nyitva tartani. Aztán valamikor 4 és fél öt között végleg lecsukódtak. Nem sokkal 5 óra után arra ébredtem, hogy Zéti édesdeden magát szépen mellém befészkelve az igazak álmát alussza. Még arra volt erőm, hogy középre tegyem, de aztán fél 9-ig meg sem mozdultam. Nem szeretnék ma is ilyen éjszakát! Nem bírom sem az időjárásváltozást, sem a frontokat! Hát még akkor szegény Zéti hogy utálhatja.
Ma nagyival volt sokat az én kis nyuszim, így tudtam egy kicsit dvdzni. Nagyon jó volt végre megszakítások nélkül megnézni egy filmet.
Zéti legújabb szavai: pipi, ati, peti, dan(ke), amit mindig jókor használ.
A kis motoron leér a lába és próbálkozik már egyedül hajtani magát. A kis autón ez már teljesen jól megy, és nem csak hátrafelé, hanem előre is tudja tollni magát. Most már erőlködés nélkül fel tud mászni a kanapéra és a tévéasztalra is. Most legyen aztán az ember lányának tényleg még hátul is szeme és még véletlenül se maradjon egy percre se magára a kis huligán.
Ráadás most mindig rosszaságon töri a fejét az én kicsi fiam. Azaz ezek csak nekünk tűnik rosszaságnak. Ő csak szeretné a kíváncsiságát kielégíteni ill. minket felnőtteket utánozni.
Szeret a virágföldben turkálni és szétdobálni a földet, vagy simán a locsolókannával virágot locsolni, a hűtő fagyasztó részén az ajtót nyitogatni, a tisztítószeres szekrényből a tisztítószereket kihozni, a kukába belenyúlni, a konnektorba a dugót bedugni. Így igazán résen kell lenni. Ha valamit nem engedek, - elmagyarázom napjában többször ugyanazt - na olyankor indul csak a hiszti hadjárat. Rúgkapál, üvölt, bömböl, néha veri magát a földhöz. Persze le kell vezetnie a dühét valahogy, de ez engem nagyon lefáraszt. Estére általában úgy elfáradok, hogy a szemeim keresztbe állnak és nem tudom ki is vagyok valójában. Jó lenne, ha már fel is fogná, hogy mit is mondok neki, hogy ne legyen felesleges hiszti. De hol van az még??? Honnan lesz nekem elég erőm?