Az első karácsony

Nagyon jól éreztem magam ezen a karácsonyon. Tényleg úgy van, ahogy édesapám mondta: gyerek nélkül nem sokat ér a karácsony. A legnagyobb ajándék az volt nekünk, hogy Zéti velünk van, ettől már csak az okozott nagyobb örömet, ahogyan a kis csomagjainak örülni tudott.

Mi már 23-án feldíszítettük a fát, mert 24-ei program igencsak sűrű. Úgy szerettük volna, hogy Zéti már a kész fát lássa meg, de mi tervezünk és Zéti eldönti hogyan lesz. Így aztán Zéti velünk díszítette a fát. Csak csodálkozott amikor édesapa behozta a még becsomagolt fát, és nagy szemeket meresztett amikor a fenyő ágai szétterültek és betöltötték a szobát. Még szerencse, hogy feltalálták a műanyag gömböket, mert egy sem maradt volna épen. Zéti nagyon élvezte a gömbök közötti túrkálást. A végén felkerült a csúcs is a fa tetejére és bekapcsoltuk az égősort. Meggyújtottunk egy csillagszórót és Zéti mutatóujját felemelve huuuu és hüüüüü-zött.

24-én édesanyám szülinapját ünnepeltük délelőtt, megebédeltünk és igyekeztünk volna haza, hogy elérjünk a templomba ill. hogy az ünnepi vacsorát elkészítsük. De az ebédet a megajándékozás követte, ami igencsak elhúzódott, így nem főztünk és sajnos templomba sem mentünk.

A gyerekek ösztönösen tudják, hogy az ajándékot ki kell bontani??? A megajándékozást Zéti nagyon élvezte. Segített mindenkinek kinyitni a csomagokat. A saját kisautói és sütifaló kincsesbödöne addig volt csak érdekes, amíg keresztanya ki nem bontotta az ő ajándékát. Így lett az est legjobb szórakozása keresztanya lábasait és fedőit rakosgatni.

25-én nálunk volt nagy vendégsereg. Ebéddel vártunk nagyiékat, dédit és édesapa keresztszüleit. Az ebédlőasztalnál 12 foglaltunk helyet és fogyasztottuk el a finomra sikeredett ételeket. (Nem voltam én hős, a saját készítésű ételek mellé kiadtam mindenkinek, hogy mit készítsen az ünnepi asztalra.) Zéti ezen a napon nem sokat aludt, az ebéd után megpróbáltam elaltatni, de csak egy bő félórára szunyókált el. Érdekes viszont, hogy egész jól bírta az ébrenlétet. A röpke pihenés után jött az ajándékosztás. A szépen becsomagolt dobozokból előkerült egy motor, egy kisvasút, építőkocka (olyan duplo féleség), tekepálya és egy nagy játszóház. Az én drága fiam nem hiszem, hogy értette mi történik körülötte, miért kapott ennyi játékot ... Csak ámult és bámult tágra nyílt szemekkel.
Zéti ma nagyon élvezte az összezsugorodott nappalink szőnyegén és az új játszóház belsejében a vadiúj játékok társaságát. Reménykedtem, hogy ebben a jó kis kuckóban majd el tudom rejteni ezt a rengeteg játékot. Tévedtem. Vagy a játékok tárolójává vagy Zéti játszóházává lesz a kuckó.
Majd ha leszedjük a fát akkor több hely lesz, így az utóbbi mellett döntöttem. Majd egyszer kész lesz a mi otthonunk is, addig elbírja a nappalin ezt a sok szerzeményt.

A tizenegyedik hónap

Igen, 11 hónap telt el Zéti születése óta. Minden egyes alkalommal elcsodálkozom, hogy milyen gyorsan telnek a hónapok. Mindig meg is jegyzem, hogy most siettünk be a kórházba, a szülésre most nem gondolok, inkább csak arra, hogy most tartottam először a kezemben ....
Milyen kicsi és törékeny volt, teljesen ránk utalva. Ez talán sohasem lesz másként, mégis most már egy önálló kis nyuszi éli velünk a mindennapokat.
Nem is olyan rég megtette az első lépéseket egyedül. Még mindig félősen és óvatosan és persze csak akkor ha kedve van, szalad papatól a mamiig, vagy fordítva. Azt hiszem még el fog telni egy kis idő, amíg tényleg egyedül közlekedik majd.
A betegség nem tett túl jót a járás fejlődésének. A hányás, hasmenés, torokfájással spékelve legyengítette szegényt. Még mindig kell pár nap, hogy felerősödjön és a régi legyen. Ma már nem panaszkodom, mert jó kedve volt, sokat beszélgetett, táncolt, sétált, de még hamar elfárad.
Tegnap még nagyon meg voltam ijedve, mert egész nap csak imbolygott, mint egy tengerész ...! Sokszor hason feküdt a földön és pihent. Ilyet előtte sohasem láttunk. Ijesztő volt.
Egyfolytában azon gondolkoztam, hogy menjek e vele orvoshoz, vagy sem. Nem mentem. Remélem nem döntöttem rosszul és szép karácsonyunk lesz.
Nagyon szépen kezdi a szavak kezdő szótagjait ismételni, ráadás mindkét nyelven szívesen utánoz: pl. a Katze-ból a Ka már meg van. Ilyenkor aztán szalad a hátsó ajtóhoz, ahol a Vilmos és Kázmér cica megleshető.
De utánozza a beszélő könyv farkas hangját, ahogy vonít, a békát, ahogy brekeg vagy épp a kutyát ahogy ugat. Papa és Mama gyakran elhangzik, de ez még nem tudatos, igazából csak úgy maga elé mondogatva gyakorol.
Eszméletlen, hogy ragad rá minden. Tegnap megkérdeztem, csak úgy kiváncsiságból, hogy emlékszik e még rá, mert már 2 hónapja biztos nem kérdeztem, hogy milyen nagy lesz, és tudta, két kezét a feje fölé emelve mutatta, hogy milyen nagyra fog ő nőni. Meg kell mondjam, nagyon büszke voltam a kicsi okos buksijára.
A legújabb kedvenc a tánc. Riszálja jobbra balra a kis fenekét, vagy épp rugózik, van hogy az egyik lábán lábujjhegyen áll és úgy dőlöngél, de ha ül akkor csak a felső testét mozgatja oldalirányba. Sokszor a kezemben van és úgy táncolunk a jó kis gyerek adventi és karácsonyi dalokra. De aztán ha Papaval nyomja, akkor aztán megy a kemény rock 'n' roll. Ilyenkor Zéti az ökölbe szorított kezét könyökben meghajlítva próbálja föl le mozgatni. Legtöbbször az oldalirányú kézmozdulat megy jobban. De szorgalmasan próbálja az édesapját utánozni.
Időközben megtanult Zéti mászni is. Egyre többet kezdi a kúszást mászással helyettesíteni. Mire szaladni fog, megtanul mászni is. Négykézláb könnyebb az autókat is tologatni.
Nagyon érdekes lett ebben a hónapban a szárító kötélen lógó ruhák hada. Mire kiteregetek, Zéti már le is szedte a felét, és kezdődik minden előről.
A betegségnek volt még annyi hátránya, hogy kicsit el lett kényeztetve a kicsi manó. Most iszom a levét. Hamar hangot ad a nemtetszésének. Kiabál és akár az üvöltésig is elmegy, hogy megkapja, amit akar. Igyekszem konzekvens maradni, és az egyszer kimondott nem az ugyebár nem. Elmagyarázom komolyan, hogy miért is nem lehet valamit. De ez az életkor nem arról szól, hogy észérvekkel meg lehet a nyuszit győzni. Ekkor jön a jól bevált elterelő hadművelet.
Mostanában Zéti nem szereti, ha valaki elmegy. Hajnalban mikor felébreszt, én egyből érzem, hogy ki kell mennem, mert a hólyagom nem bírja, és Zétinek is meg kell csinálnom a hajnali tejcsijét. Ezt a pár perces ténykedést, ha én megyek ki, azt nagyon nehezen viseli, nagyon sír. Ha édesapja megy el napközben, akkor ugyanígy eltörik a mécses. Azt imádja viszont, ha megérkezünk, vagy ha a vendégek belépnek az ajtón. Széles mosollyal fogadja a kedves rokonokat.
11 hónaposan kibújt a hatodik fogacska is. Ez a felső bal oldali negyedik fog ismét jól megkínozta őt.
Nem utolsó sorban imád az ágyban hancúrozni: édesapa az ágy egyik végén a takaró alatt, Zéti a másik végén bekukucskál ... még azt az örömet és kacagást. Sőt a hintázás mellett a legjobb móka, ha magát a hintázást egy plédben fekve élvezheti. Na ilyenkor aztán nagy csak az üvöltés, ha mi gonosz felnőttek már nem bírjuk a hintáztatást. Komolyan elgondolkoztam, azon, hogy meddig kellene a kicsi mogyorót ide oda himbálni, hogy megunja....

Betegség

Zéti tegnap kétszer is hányt. Megijedtünk, és rohantunk a doktor nénihez. A megfázás kezelésében már rutinosak vagyunk, de ezzel még nem tudtunk mit kezdeni. A doktor néni megvizsgálta, felírt B6 injekciós ampullákat, a hányinger megszüntetésére, ellátott tanácsokkal. Mi meg csak reménykedünk, hogy amilyen gyorsan jött a betegség olyan gyorsan távozik is.
Tegnap már hál istennek nem hányt, de jelentkezett egy gyenge hasmenés. Féltem az éjszakától. Hajnal fél négyig nem is volt semmiféle gond, de akkor megint elkezdett olyan furcsán köhögni és öklendezni, felkaptam őt, és kipattantunk az ágyból. Szegénykém csak öklendezett, hisz nem volt sok minden, ami kijöhetett volna az üres gyomrocskájából. Kis teát ivott és vissza aludt.
Féltem itt hagyni őt délelőttre, de jó kezekben volt. Így a szokásosnál jóval többször hívtam édesapát, aki megnyugtatott, hogy nem hányt ma, és erős hasmenése sincs.
Remélem, ha átvészeltük ezt a napot, akkor holnap megint az én kicsi erős, egészséges Zétim fog rám mosolyogni.

Távolság

Délelőttönként -három hétig egyfolytában- távol vagyok az én kicsi manócskámtól. A rokonság van bevonva a babysitterkedésbe. Anyukám, anyósom, férjem, hugom, aki él és mozog vigyáz Zétire. Sajnos én ebben a három hétben eléggé kimaradok az életéből. Délután próbálom az elvesztegetett időt bepótolni, de ez mégsem olyan mintha egész nap együtt lennénk.
Most aztán egyáltalán nem értem azokat az anyákat, akik fél év után vissza mennek dolgozni, hogy ne maradjanak sokáig távol a hivatásuktól. Szerintem nincs szebb hivatás egy gyermek nevelésénél. A legjobb dolog a világon. Emellett minden más eltörpül. Én ezt nem cserélném el semmilyen munkával.
Arról aztán ne is beszéljük, hogy nem tudom, hogyan értsem meg azokat a nőket, akik a karrierjüket teszik mindennél előbbre. Nem tudják hogy lemaradnak valamiről. Pedig a legszebb dolgot tollják el maguktól. Ők nem tudják, hogy mit sem ér a feminizmusuk, illetve hogy sohasem leszünk egyenlőek a férfiakkal.
Ez most úgy hangozhat, mintha nálunk férfi uralom lenne, pedig ez korántsem van így. Jó dolog ha az nő össze tudja hangolni a nöiességét az anyasággal, a munkával, a karierrel és nem marad le semmiről.
Már alig várom, hogy elteljen ez a három hét, és minden visszatérjen a régi kerékvágásba, és éljem egy anyuka megszokott mindennapjait, hogy a kialakult szokások visszatérjenek az én életembe is.
Szerencsére Zéti napirendje nem borult fel, minden úgy van, mintha velem lenne. Csak hát mégsem velem van. Egy kis tündér az én mókusom, és zokszó nélkül tűri hiányom. Sőt az is mondhatnám, hogy örül a kis változatosságnak. Azért tudom, hogy hiányzom neki, és látom, hogy örül amikor hazaérek. Kacag amikor meglát, kéredzkedik hozzám, leteszi a kicsi fejét a vállamra, felnéz, mosolyog, nevet és leteszi a fejét a vállamra. Ezt többször megismétli egymás után. Az én szívem pedig megnyugszik olyankor, hogy az én kicsi fiam tudja, hogy én vagyok az ő mamija.

Mikulás

Hozzánk is elérkezett a nagyszakálú Mikulás. Csengőszóval jött és gyorsan halk léptekkel távozott. Így mire Zéti a csizmájához ért, már csak az ajándékok vártak rá.
Anyuméknál aludtunk aznap éjjel. A szobaajtó elé tettük ki a cipit. Már az ágyban voltunk, épp aludni akartunk, amikor hirtelen megszólalt az ajtó előtt a csengő. Zéti fülelt, nagy szemekkel nézett és várakozás teljesen nézett az ajtó felé. Azon azonban senki sem jött be. Ajtó felé mutatott kicsi ujjával, hát elindultunk felé. Kint Zéti cipője körül a sok sok ajándék sorakozott. Azt sem tudta hova nézzen, mihez nyúljon ...!
Az ajtóból visszatértünk az ajándékokkal az ágyra, hogy mindent jobban szemügyre vehessünk. A boldogság, izgatottság ragyogott a kicsi nyuszim szemében. Az építőkocka minden egyes darabja elbűvölte őt, egyesével nyújtotta felénk, mintha csak azt mondta volna: nézzétek, egy zöld, egy piros, egy sárga kocka! És ez mind az enyém!" Ezen az estén már semmi más sem kötötte le a figyelmét. Pedig volt még ott egy tűzoltóautó, egy mesekönyv, karácsonyi dalokkal, egy teknős, amibe formákat kell bedobálni. Ezek megismerésére azonban már csak másnap került sor.

In der Weihnachtsbäckerei

A jó német szokáshoz hasonlóan advent vasárnapjain nálunk a család apraja és nagyja a konyhában sürgölődik és apró süteményeket azaz Weihnachtsplätzchen-eket készít. A húgommal ezt a szokást már évek óta beépítettük a családi hagyományainkba. Idén sem történt ez másként. Hisz szeretném ha Zéti is megismerné ezt a számomra oly fontos és kedves szokást. Idén még nem vette ki a részét olyan aktívan a sütögetésben, de a konyhában sürgölödés már most is nagyon ment. Édesapa alig győzte elvonni a figyelmét a konyhai eseményekről.
Múlt héten hétvégen elmarad a vasárnapi összejövetel, de ezt ma bepótoltuk. Mézeskalács sült a sütőben, vanílias kifli és rumos golyók voltak terítéken. Zéti kezébe adtam a mézeskalács tésztáját, amit szaggatni kezdett és persze nem maradhatott el a kóstolás sem. Egyik falat került a másik után a szájába. Ezen túl azonban még nem kötötte le őt a sütés.
A cd lejátszóban halk karácsonyi zene szólt, a levegőt a mézeskalács édes illata töltötte be. Mi így várjuk a csodát ...! A Jézuska születését, a fenyőfa érkezését, a karácsonyfa díszítését, a szentestét, a finom falatokat.
De előbb még érkezik az ezüst vasárnap, amikor a sütést folytatjuk. Ha minden igaz az arany vasárnapon Bécsben töltünk egy napot a Christkindlmarkt-on. Nagyon vágyom arra a hangulatra, illatokra, ízekre, ami ilyenkor a karácsonyi vásáron a teret betölti.

Egyedül

Nagy dolog történt ma. Zéti megtette az első lépéseket egyedül. Először pontosan négyet az édesapja felé, aztán vissza hozzám, és öt lépéssel vissza hozzá.
Én csak azt szerettem volna, ha állt volna egyedül, amikor Zéti úgy döntött, hogy inkább útra kel. Teljesen meglepődtem. Félős ám az én kicsi manócskám, párszor lábra kellett állítani, biztatni kellett, hogy álljon egyedül, de egy helyben állás helyett inkább a menést választotta és szaladt, mint akit puskából lőttek ki.
Nagyon furcsa volt látni, hogy lassan már a mozgáshoz, nem lesz szüksége még arra az egy mutatóujjamra sem.
Ha így haladunk a fejlődés útján, akkor karácsonyra tényleg egyedül fog menni. Akkor lesz csak aztán jajajajj a karácsonyfának.
(Bár nem panaszkodom, mert azért szót fogad a kis tündér. Ha azt mondom, hogy meleg, nem nyúl oda, és a virágot sem bántja. Így lehet, hogy a karácsonyfánk is megússza azt a pár napot!)