Szülinapi buli

-ra készültünk és ma a családdal ünnepeltük meg Zéti (és aztán este Keke) szülinapját. Már reggel 5re állítottam az órát, mert olyan sok mindent kellett volna elintéznem, mielőtt felébred a család, de nem sikerült. Még jó hogy Omával megbeszéltem a reggel 7 órás találkozót nálunk, mert ha nem, akkor tuti, hogy még most sem lenne kész a kaja. Oma ébresztett 7:15-kor. Nagyon mérges voltam magamra. (De mivel Zéti megint kezd beteg lenni, és éjjel nagyon keveset aludt, ezért én négy óra alvás után rendkívül fáradtan ébredtem.) Rohantam a boltba, a még hiányzó alapanyagokért és egész délelőtt folyt a sürgés forgás a konyhában. Tulajdonképp Oma keze alá dolgoztam, és a főzéssel délre készen is lettünk. Mivel Zéti kétségbe volt esve a lufik miatt, - sajnos a héliummal töltött lufik lefeküdtem tegnap estére -, csak ezt mondogatta éjjel: most mit fognak szólni a vendégek a "jufikhoz". Ezért úgy döntöttem, hogy beszélek Gitta nénivel és megkérem, hogy fújjon nekünk még egy párat. A többit, amiből már kiment a gáz, fellógattuk a plafonra. Megterítettünk és fél 3ra majdnem készen is voltunk, amikor megérkeztek a dédiék és kekéék. Kicsit meglepődtem, így ezerrel mostam fel a még megmaradt konyhakövet, illetve adtam át papának a stafétát, és rohantam a lufikért. Mire mindenki megérkezett én is elkészültem. Egy két ajándék bontásról lemaradtam ugyan, de a lényegen itt voltam. Hol is kezdjem megint az ajándékok felsorolását? Ajajjajajajjjj ez a rengeteg játék!
Zéti kapott egy playmobil hajót, amit épp most próbál ki papával a kádban,
egy játék laptopot, aminek füle van, így azt most mindenhova magával viszi,
egy vasút és közúti pálya szettet, egy irányítható helikoptert, pizsamát, pulóvert, mágneses rajztáblát ... és sok sok szeretetet.
Zéti azt sem tudta megint, hogy mihez nyúljon, mivel játszon, rajzoljon vagy autózzon, helikopterezzen vagy hajókázzon. Eszméletlen, hogy mennyi mindene van.
Első szülinap az új házban! Nagy örömömre a Dédik is feljöttek hozzánk!
Az ajándék bontás után mindenki leült uzsonnázni, mi pedig ebédelni. Zéti megint nem eszik már a harmadik napja semmit, szinte semmit. Engem ezzel az őrületbe fog kergetni. Édesség az csúszna lefelé, és egy ilyen napon nem sokat számít, hogy én mit mondok. Valahogy mindig kap egy két édesebb falatot a családtól. Rendes főtt ételre aztán igazán nehéz rábeszélni őt. Sőt egyáltalán nem is lehet.
Az uzsonna után pedig megérkezett a torta is: egy "igazi" cimbis torta. Három gyertyával és egy tűzijátékkal a tetején. Meglepődött és csak mosolygott (hát nem ilyenkor kell, hogy cserben hagyjon a fényképezőnk aksija), és csak azt mondogatta a cimbi, cimbi. Ügyesen elfújta a gyertyákat az én kis nagyfiam. 3 éves, eszméletlen, el sem hiszem, olyan mintha most lett volna. (Bár a szülés emlékei elhalványultak már egy kicsit! El sem hiszem, hogy tegnap nem gondoltam rá. Igazából, most már az a fontos, hogy Zétinek ez egy különleges nap legyen. A tervezés, a programok elvitték a gondolatokat.)
Este hat óra körül Zéti álmos lett és megkérdezte, hogy mikor megyünk aludni. Kb. másfél órát szunyókált itt a nappaliban és természetesen fáradtan ébredt. Már nyolc óra is volt, amikor lementünk a Marika kekét felköszönteni. Jó sokáig elmaradtunk, talán már 10 óra is volt, amikor haza értünk. Ma kivételesen volt kedved a fürdéshez, hajókáztál, és lassan álomra is hajtjuk a fejünket mindannyian. Hosszú nap volt ez a mai, de remélem tetszett neked!
Köszönjük a sok szép ajándékot és azt hogy velünk ünnepeltetek!