Ma reggelre is megvolt a stressz adagom. Nem is olyan rég írtam, hogy bezártuk a gyereket a kocsiba. Akkor megfogadtam, hogy ilyen többet nem fog előfordulni velünk... hát az a soha nem váratott magára sokáig.
Reggel pakoltam le a cuccokat a kocsiba. Nagy dilemmában, gyereket lépcső tetején hagyjam, vagy a kocsiba tegyem, a második megoldást választottam. Felpakolva, gyerekkel a kezemben lementünk az autóhoz. Gyereket benne hagytam, a csomagtartót bepakoltam. A második kör után, betettem a táskám az anyósülésre, benne persze a lakáskulcs, telefont a boxba dobtam, és becsuktam az ajtót. Ekkor akadt meg a szemem a lenyomott gombokon, de a lendület már vitte az ajtót. Félig volt becsukva, de már kinyitni nem bírtam. A szívem majdnem megállt.
Kértem szépen, kértem ablak csapkodás közepette, hogy nyomja meg a gombot, ami elvileg nyitotta volna az autót. Szegény nem értette, mit akarok, még soha nem mutattam meg neki azt a gombot. Kértem húzza ki a kulcsot, akkor helyette elfordította. Ekkor ugrott be, hogy gyújtáson van az autó, ha meghúzza a kilincset kinyílik az ajtó. Meg is tette a mit kértem, és 10 perc kínlódás után bőgve szálltam be mellé. Többet nem kap kulcsot a kezébe!
Telefon és lakáskulcs nélkül a kétségbeesés határán szerencsésen haza értünk!
Szombaton lagziban voltunk. Ez volt Zéti első estéje nélkülünk. Gyakran nézegettem a telefonom, hogy mikor hív anyukám, hogy induljunk, mert nem akar elaludni. De a telefon csak nem szólalt meg, így buliztunk ameddig bírtuk. A nagyi azt mondta, hogy jó fiú volt és el is aludt elsőre. Csak akkor ébredt amikor hajnalban megérkeztünk, és alig bírt visszaaludni.
Még csak most jön a nagyobbik kör: Keke lánybúcsúja esküvője!
Vasárnap volt az Ikladi búcsú. Nagyival a héten már többször is kinn volt. Rohant egyik kamiontól a másikig, egyik hintától a másikig. A hétvégén aztán rá is ült a körhintára és Kekével ment dodzsemen is vagy háromszor. Nagyon tetszett neki. Hál Istennek nagy hiszti nem volt. Miután kiszállt elmentünk körbe nézni. Nagyitól kapott csattogós lepkét, Kekétől egy Betonmischer-t, tőlünk pedig egy szerszámos ládát (fajáték mindegyik).
Rég játszott már velük, mert nem voltunk otthon. De ha egyszer haza érünk, biztosan örülni fog megint nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése