Óvoda

is megkezdődik lassan. Ezen a héten Zéti Omával több délelőttöt is lent töltött a gyerekekkel, de az igazi beszoktatás csak jövő héten kezdődik Papával. Az első héten még egész nap ott maradhat vele, de pénteken már egyedül lesz egész napot ott kell töltenie. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogja érezni magát. Társaságban egy nagyon szerény gyerek, ha elveszik tőle a játékot, akkor ő azt oda adja és keres magának egy másikat ... biztos meg kell majd tanulnia, hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni, de én azért aggódom egy kicsit.
Kedden volt az első szülői értekezlet is, ahol az óvó nénik ismét bemutatkoztak, ismertették a féléves programot és bátorították az anyukákat, hogy segítség az elválást. Sok érdekesség vár a gyerekekre ebben a félévben:
- októberben 14-én tartják az oviban az Erntedankfest-et, ahol egy terülj terülj asztalkámon tálalnak ételeket a betakarításból.
- október 20-án egy meseelőadást (A három kismalac) nézhetnek meg az apróságok.
- november 11-én lesz a Márton napi Laternenumzug (felvonulás lámpásokkal, tábortűz, sütizés)
- december 6-án érkezik a Mikulás a kicsikhez
- december 7-én tartanak ismét egy meseelőadást (Gyermekek hídja)
-december 17-én lesz az óvodai karácsonyi ünnepség (fenyőfadíszítés, mézeskalácssütés vár a gyerekekre).
Nagyon jól hangzó program, remélem a kicsik nagyon fogják élvezni, és Zéti tele élményekkel érkezik majd haza nap mint nap.

München, állatkert és még sok mást

is tartogatott számunkra az utolsó két nap. Kedden délelőtt az Olimpiaparkba igyekeztünk. Az utunk a BMW gyár mellett haladt el. Bekukkantottunk és bent ragadtunk. Kiállított BMW-k minden mennyiségben, volt amelyikbe be is szállhattunk ... Egy cross motoros bemutatóját is épp elcsíptük. Fel és le száguldott a motorjával, volt, hogy egy keréken is. Zéti ezután ki is próbált egy bmw rendőr kétkerekűt... Csak úgy feszített rajta!
Az olimpiaparkban leültünk egy kicsit, amikor bezötyögött a kis vonat. Zétinek nagyon megtetszett, így felültünk rá. Körbevitt a területen, meghallgattuk az idegenvezetést és harminc perc múlva érkeztünk vissza a végállomásra. Innen nem messze volt a Sea Life Center, amiben a tengerek és az Isar élővilágát lehetett megnézni. Zéti papával kettesben csodálta meg a halacskákat, mi kint néztünk még körül. Kifele jövet az ajtóban van egy táncoló delfin, amire Zéti fel is ült, de leszállni már nem akart. Mikor nem fizettük be újabb hintára kiverte a hisztit. Teljesen meglepődtem, hogy az én fiam ennyire tud ordítani. Csitítottam, beszéltem neki, papa próbálta elvonni a figyelmét, de semmi sem használt. Ekkor már lehetett érezni, hogy Zéti nagyon hamar elfáradt, ezért gyakrabban került hisztire is a sor, de ami meglepett, hogy már nem lehetett szép szóval megvigasztalni. Ráadásul elkapott Violatól egy jó kis megfázást, az is bujkálhatott már benne. Nem sokkal miután megnyugodott, el is aludt. Mi folytattuk a városnézést és a Schloss Nymphenburg felé vettük az irányt. Zéti felébredt mikor már majdnem elértük a kastélyt és nagyon nyűgös volt. Mi kinn maradtunk a parkban és a kezemben aludt tovább. Viszonylag korán értünk haza, így még volt idő kinn a játszótéren játszani. Felix-szel focizott, Violaval fogócskázott.
Másnap reggel megkérdeztem Zétit, hogy mit szeretne csinálni, otthon maradni vagy állatkertbe menni. Az állatkertet választotta, így bepattantunk a kocsiba és 10 perc múlva már a Tierpark felé sétáltunk. Nagyon nagy az állatkert, de majdnem az egészet sikerült bejárnunk. Láttunk tigrist, pingvint, jegesmedvét, fókát, oroszlánt, elefántot, zsiráfot ... simogattunk házi állatokat, játszottunk a játszótéren, ettünk az étteremben, Zétibe is igyekeztünk valami meleg kaját varázsolni, de nem ízlett neki a házi tészta paradicsomszósszal, a virsli mustárral, így éhes maradt. Ez volt az egyetlen nap, amikor Zéti a délutáni alvást ágyban töltötte. De elkövettük azt a hibát, hogy egyedül hagytuk őt a szobában. Mikor felébredt, sírt és mivel későn hallottuk meg a sírását, mire a szobába értem már vigasztalhatatlanul üvöltött. Eltelt vagy fél óra is mire megnyugodott, én már teljesen kétségbe voltam esve, azt hittem valamije fáj. Késő délután még bementünk a városba, benéztem egy könyves boltba és vásároltam is, de most nem csak Zétinek, hanem magamnak is.
Másnap 9 órakor indultunk haza felé, én szerettem volna Schönbrunnt megnézni Bécsben, méltó megkoronázása lett volna a nyaralásnak, de a többiek leszavazták. Zétinek Pesten eszébe jutott, hogy ő Mc-be szeretne menni, így tettünk egy kis kitérőt és megvacsiztunk a Mc-ben. Talán már fél 9 is volt mire a ház előtt leparkoltunk.

Kirándulás

-t terveztünk szeptember 19-re, hétfőre. Nem kis túrát, két királyi kastély is tervbe volt véve, így igencsak korán kellett kelnünk és indulnunk, hogy kilenc órakor Neuschwansteinban legyünk. Persze tőlünk megszokott módon megint elkéstünk, most mégis szerencsénk volt, mert Opáék is késve érkeztek. A hegy tetejére indultunk, ahol szerintem az általam látott egyik legszebb kastély várt ránk: a Mesekastély. II. Lajos bajor király 17 éven át építtette ezt a lélegzetelállítóan szép óriást. Az utat sétálva tettünk meg, mert amikor a jegyeket vettük reggel fél 10-kor, akkor már csak a fél 12-es angol idegenvezetésre volt hely. Jó fél órát mentünk kényelmesen, bár édesapa biztos nem ezt mondaná, hisz ő tolta egész úton a babakocsit. Zéti nem akart egy lépést sem tenni. Fáradt volt. A kastély előtt volt még egy kis szusszanásnyi időnk, amit fényképezésre használtunk. Szerintem itt készült a legjobb kép rólunk. Az idegenvezetést jobban értettem, mint gondoltam. Nagyon szépen, érthetően és lassan beszélt az idegenvezetőnk. Édesapa viszont annál kevesebbet hallott, mert Zéti szóval tartotta, egyfolytában beszélt, kérdezett, a királynőt kereste és persze mindenhez volt egy két szava. Édesapát kérdeztem is, hogy elmeséljem e, hogy mit látott. Én mindig nagyon keveslem a 35 perces idegenvezetést, hisz annyi mindent lehetne mesélni a különböző termekről. II. Lajos Wagner operáinak szentelte a kastélyt, minden termében egy egy opera (Lohengrin, Parzival, Tannhäuser) köszön vissza. A konyhája még ma is megállná a helyét, Németország első telefonja is megtalálható a kastélyban (csak kár, hogy senki sem tudta felhívni) ... eszméletlen, hogy mennyivel előrébb tartott, mint a saját kora.
Szerencsére a hétfőre tervezett második kastély, nem volt olyan messze Neuschwanstein-tól. Háromnegyed órát utaztunk a másik festői környezetben található Schloss Linderhof-hoz. Nekem valahogy most ez tetszett a három kastély közül a legjobban. Hegyek övezte völgyben húzódik meg ez a inkább emberi léptékkel mért lakhely. Kicsi, kecses, fenséges, királyi, tökéletes és szép. Egy kb 8 fős csoporttal nézhettük meg a kastélyt, minden termét láthattuk, mert II. Lajos életében elkészült minden. Itt is élt Bajorország királya (Neuschwanstein-ban 171 napot töltött életében, Herrenchiemsee-n pedig 10 napot). Az idegenvezetőnk nagyon kedves volt, válaszolt a kérdéseinkre, nem rohantunk ... Zétit elbűvölték a szökőkutak. A jó levegőn megint nagyon elfáradt, egy lépést sem volt hajlandó megtenni. Megint késő este volt, amire haza értünk. Megvacsiztunk és bezuhantunk az ágyba.

Oktoberfest

-en szeptember 18-19-én tartották meg a felvonulást. A szombati napon vonulnak be egy ünnepi felvonulás keretében a sörgazdák a "Wies'n"-re. Gyönyörűen feldíszített lovaskocsik, tele sörös hordókkal ill. lovaskocsik tele népviseletbe öltözött emberekkel. Zene szóval és hangos ünnepléssel egy órás menetben érik el a wies'n-t, amit déli 12 órakor az első hordó megcsapolásával nyit meg a müncheni polgármester. 12 óra után mérik a sátrak az első sört is.
Zétit teljesen elbűvölte az a sok körhinta, a hangos zeneszó, a lovacskák. Hamar el is fáradt a sok látnivalóban. Sajnos elaludni nem tudott. Félre húzódtunk, hogy hátha ott leragadnak a szemei, de mindig volt miért kinyitni. Egy idő után már a babakocsiban sem érezte jól magát (apropo babakocsi, egy rendőrsereg állított meg kora szombatondélután, hogy adjuk le a babakocsinkat, mert az ünnepi hétvégén a tömegre tekintettel nem lehet a wies'n babakocsit tologatni.), így kézben cipeltünk (ha így nézzük, akár le is adhattuk volna a kocsit, csakhogy fogalmunk sem volt, hogy hol az átvevőhely). Estére fájt mindenünk: derekunk, lábunk, hátunk. Késő délután találtunk Zétinek egy jó körhintát. Ki sem akart szállni belőle. Talán 4-szer is ment egymás után rajta. De mivel fáradt volt, egyfolytában bömbölt, amikor nem akartunk neki még egy menetet engedélyezni. Még jó hogy sokan voltunk és mindig valaki megszánta őt ... Ráadás minden sarkon van egy bodé, amiben plüss állatokat árulnak, neki mindig megtetszett valami és persze kérte is ... nem vettük meg, megint kezdődött előröl a sírás. Ekkor mondtam azt, hogy akkor mi most aztán indulunk hazafelé. A metró felé vettük az irányt, de találtunk egy játszóteret. Leültünk, Zéti játszott és mindenki boldog volt. (Azért a játszótéren zajlott az élet. Volt, aki a gyomrát ürítette, volt aki a hólyagját, és volt aki ezt a kettőt egyszerre; volt aki egyszerűen csak elterült a fűben, mert már lábon nem bírta ... és volt aki mindezt lefényképezte: édesapa megörökítette az Oktoberfesti életképeket)
Este vacsora után mindhárman mint egy darab fa zuhantunk az ágyba.
Vasárnap pedig a népviseletesek vonultak fel. Szebbnél szebb ruhákban és jobbnál jobb zenéket játszottak. Alig győztünk fényképezni és videózni. Felix-ék is velünk voltak, együtt néztük a felvonulást, majd amikor meguntuk elindultunk a wies'n-re, de csak a játszótérig jutottunk. A gyerekek szaladgáltak, ebédeltünk, a felnőttek egy része visszatért a már jól ismert sörkimérő hely egyikéhez. Zéti dél alatt megint nagyon elfáradt, de most a játszótér "csendjében" sikerült elaltatnom és majdnem 2 órát pihent is a babakocsiban. A család mindig mindig visszatért és újult erővel energiával feltöltekezve ment vissza a forgatagba. Zéti ma is ugyanazon a körhintán ment egy párszor, de szerencsére ma már a sírás elmaradt. Sajnos az óriáskerékre mégsem ültünk fel (bár lehet hogy a tériszonyomnak jobb is ez így), mert órákat kellett volna várnunk, hogy sorra kerüljünk, és ki tudja milyen sokáig ott lettünk volna.

Nyaralás

szeptember 17-én hajnal 4-kor indultunk Németországba. Reméltem, hogy Zétit minden nagyobb gond nélkül becsempésszük a gyerekülésbe és sokáig alszik. Amíg a kezemben fogtam, nem is volt semmi gond, azt hittem mélyen alszik, de amikor átemeltem az ülésbe, kipattantak a szemei és nem aludt vissza. Szerencsére Kekéék kölcsön kértek egy nagyon szuper dvd lejátszót, amit gyorsan beüzemeltünk és elkezdtük a mesék hadát nézni. Zéti, azért mégis csak fáradt volt, mert elaludt és viszonylag sokáig fel sem ébredt. Megálltunk Melk-nél megnézni az apátságot. Opa kívánsága volt. Már olyan sokszor elmentünk mellette az autópályán, hogy már ideje volt most egy kis kitérőt tenni. Ráadás jó is volt ez így, mert az utazást megszakítottuk hosszabb időre, kinyújtóztattuk elfaradt tagjainkat, illetve Zéti kitombolhatta magát. Gyönyörű hely, megéri a kitérőt. Egy bánatom volt csak, hogy nem kértünk idegenvezetést, így a látványon túl nem sok ismerettel gyarapodtunk. Bár mindenképp utána fogok járni a Melki apátság történetének, mert érdekel.
Zéti elfáradt annyira a levegőn, hogy az autóban el is aludt, és jó nagy utat tudtunk egy huzamban megtenni. A következő kitérő az én kívánságom volt, mert ez a kastély még hiányzott a nevezetességek közül. Ez pedig nem volt más mint II. Lajos, bajor király által építtetett Herrenchiemsee. Már nagyon a nap vége felé jártunk, és igen csak kicentiztük az időt. Prien /Stock kikötőbe igyekeztünk a hajóhoz, amit az utolsó pillanatban csíptünk el. Egy 15 perces hajókázás után érkeztünk meg a szigetre. A pénztárnál megváltottuk a kombinált jegyet, ami mindhárom királyi kastélyba szolgált belépőül. A sziget belsejébe igyekeztünk, hogy megnézhessük Versailles kicsinyített mását. 15 perc "séta" után pillantottuk meg a kastélyt, a ennek kertjét és kikötőjét. Elbűvölő hely az erdő kellős közepében, szökőkutak övezte francia kert ölelésében. A harmincöt perces idegenvezetés után felvettük a nyúlcipőt és az utolsó utáni pillanatban csíptük el a hajót a kikötőben. Későre járt, fáradtak voltunk és még 130 km volt előttünk.
Megérkeztünk a bajor tartományi fővárosba és szépen el is keveredtünk. Kekéék szálláshelyére igyekeztünk mindannyian. Csakhogy a GPS elvitt minket a bozótosba. Persze térképünk nem volt. Amikor már harmadszorra is ugyanarra kanyarodtunk ideges lettem. Megálltunk egy benzinkútnál, vettünk egy térképet és Opáéktól külön válva folytattuk tovább utunkat. Csakhogy addigra már mi sem voltunk képben, hogy merre is menjünk. Nagyon elég volt, morgolódtam, és mi is megálltunk térképet venni. Mint kiderült feleslegesen, mert ha türelmesebb vagyok akkor a kétszáz méter múlva, minden ment volna a saját útján.
Így érkeztünk meg egy élményekkel teli nap után a barátainkhoz.