"Tengerparton"

jártunk délelőtt ... ami valójában egy tópart, ami nekem eddig teljesen ismeretlen volt, pedig már 30 éve élek itt Veresegyház környékén és még senki nem mondta, hogy itt van egy ilyen szuper kis tó, ahol lehet fürödni. Nem nagy, de szép, öreg fákkal a parton, amik nem csak kinn de bent a vízben is árnyékot adnak. Így nem kellett annyira a leégéstől félni. (egyetlen negatívum volt, hogy nagyon sok a szúnyog, így gyakran húzódtunk be a tó közepébe előlük)
Én nem vagyok nagy tóbarát, inkább strandon fürdök, ahol látom, hogy mi van a lábam alatt, de ez a mai délelőtt teljesen feldobott, homokos a part, jó a vízben is a talaj. Zéti jobban élvezte, mint gondoltam volna. Még jó, hogy Judit felhívta rá a figyelmem. Igen, végre megint találkoztunk és együtt töltöttünk pár órát. Szerencsére Zéti nem félt Zselykétől, egész jól eljátszottak egymás mellett. Vittem két úszógumit, így a két kis huncut tudott egymás mellett lebegni a vízen és nem volt vita, ki is üljön benne (Zselykének karúszója van, de a gumi most jobban tetszett neki).
A tóban is tetszett a kis manómnak, egy idő után rájött, hogy van ahol leér a lába, tud menni, vizes homok a tó alja, lehet sarat tapasztani, homokot szórni a vízbe, vizet hordani a partra. Egész délelőtt a hangját sem lehetett hallani. Kijöttünk, bementünk a vízbe, úsztunk, a parton játszottunk, babakocsit tologattunk a homokba, mert nagyon izgalmas ha láthatjuk valaminek a nyomát.
Annyira jól éreztük magunkat, hogy megismételjük a fürdést holnap még egyszer. Azt hiszem ezután gyakori látogatója leszünk a tónak...!
Íme az emlék scrapbook oldalba foglalva is ...

Állatkert

-ben voltunk kettesben Zétivel. Azt hittem, kicsit hűvösebb lesz, mert az előrejelzés lehűlésről szólt, így autóba ütünk és elmentünk Jászberénybe. Kicsit megizzadva, kitikkadva érkeztünk meg az állatkert elé. Leparkoltunk a focipálya mellett, ahol épp locsoltak. Zétit kivettem az autóból, megcélozta a locsolóberendezést, és kiabált visszafelé, hogy "egy perc"-múlva érkezik vissza.
Bementünk az állatkertbe, ahol épp a szurikáták látványetetése kezdődött. Zétit a tarajos sül jobban érdekelte, gondolom a feltűnő kinézete miatt. A gondozó hölgy sok mindent elmesélt az állatokról, de ez még Zéti figyelmét nem tudja lekötni. A szurikáták "élőhelye" mögött volt a majmok ketrece, akik épp jó hangulatban voltak, játszottak, incselkedtek egymással, ugráltak kötélről kötélre, kerítésről kerítésre. Ahogy ők haladtak, úgy szalad Zéti is fel s alá a ketrec mellett. Lenyűgözték őt, gondolom főleg a gyorsaságuk, a lendületességük volt magával ragadó. Igen csak nehezen tudtam elrángatni kis manót a ketrec mellől. A barna medvék felé vettük az irányt ... A kert alsó részében volt egy nagy tó, ott megtámadtak minket a szúnyogok, azt sem tudtuk hirtelen, hogy merre fussunk. Zétit meg különösen szerették. Amikor végig értünk az állatkerten, épp a majmok ketrecébe bámultunk befelé, amikor Zéti felfedezett egy állatot a ketrecen kívül, épp az eperfán eperészet. Már nem tudom milyen medve volt, de tuti hogy egy medve faj. Csodálkoztam egy kicsit, nem is mertünk arra felé menni, nehogy baj legyen. Indultunk vissza az oroszlánokhoz, mert lemásztak a faházikó tetejéről, így könnyebben szemügyre tudtuk venni őket. Ekkor már láttuk, hogy a gondozók kergetik a kis medvét. Szegény szerencsétlenségére bemászott az oroszlánok éjszakai helyére, onnan valahogy bekeveredett az oroszlánok "udvarába". Az oroszlánok meglepődtek, hogy mi mozog, elkezdtek vele játszani, pofozgatták szerencsétlent a mancsaikkal. A gondozóknak idejükbe telt mire becsalogatták a nagy cicákat a ketreceikbe. De sikerült, a felgyülemlett tömeg tapsolt. Egyik gondozó bement a kis maciért és rohantak is tovább a kórházba. Később még beszéltünk a személyzettel, akik elmondták, hogy úgy néz ki megúszta a maci ... és az oroszlánok azért nem szaggatták szét, mert nem ismerik az elő zsákmányt.
Még megnéztük a barna macik etetését, és csak azt vettük észre, hogy elszaladt az idő és fél egy van. Zéti is kezdett fáradni, így aztán búcsút intettünk az állatkertnek és haza indultunk.

Seholsziget

-en töltöttük a vasárnap délutánt Nőtincsen. Ici pici falu Nógrád megyében, ennek a szélén épült meg ez az élménypark. Nem túl nagy, bár még építés alatt ... és gondolom annak még nagyobb élményt nyújt, aki ide táborozni érkezik. Nekünk viszont egy délelőtti kirándulásnak teljesen megfelelt. Vasárnap strandolni indultunk, de mivel az idő viharosra, szelesre fordult, reggel Nőtincs felé vettük az irányt.
Zéti izgatott volt, egyfolytában kérdezett. Mikor megérkeztünk még mindig nem fogyott ki a kérdésekből és a kedvenc barátjának -brekust (kézre húzható báb) - kérdezett lyukat a hasába. A kezem nagyon elfáradt, de szorgalmasan próbáltam megfelelni. Utunk egy, azaz három függőhídon vezetett át. Én magam jobban féltem, mint a gyerekem, aki ezt megérezhette, mert közölte, "mami ne félj, vigyázom rád". Nagy sár fogadott minket a bejáratnál ... náluk hol marad az eső? Megnéztük az első lovacskát, de Zéti kilométeres távolságból érdeklődött, mert tart az állatoktól, idő kell mire megszokja őket, bátorságot merít és közelít. Az indián sátrak azonban egyből felcsigázták az érdeklődését. Fel és lemászott a létrákon, át a függőhidakon, sőt egyik indián sátrat belülről is megnéztük, Zéti ki is fakadt "mami nézd csak, valódi ágyak".
Mivel a park még nincs teljesen kiépítve, voltak munkagépek is a területen, Zéti teljesen oda volt értük ... ugyan csak tetszett neki a kis vonat. Kicsit sajnáltam, hogy 1 órakor indult, mert mi addigra már hazafelé vettük az irányt. Azért beszálltunk, kipróbáltuk az első két ülést, megnéztük a vezető fülkét és Zéti felállt az mozdony oldalára is.
Az állatsimogatóban sok állatot láttunk. Voltak háziállatok (szamár, tyúk, pulyka, ló, nyúl) mellett különlegességek is: kakadu, gyémánt fácán, láma.
Zétit most mégis jobban lekötötte az játszóház. Az én tetszésem főleg a hinta nyerte el, bár kicsit kényelmetlen volt a bejutás. (Ilyet itthon is elfogadnék.) Egy nagy lyukas kosár fedéllel. Mivel a fedele nem levehető ezért a lyukon alulról kellett a belsejébe bejutni ... persze a kosár gyerekek méretéhez volt igazítva, így igencsak megszenvedtem, mire annyira összehúztam magam, hogy beleférjek. (Szerencsére a lyuk nem volt vészesen szűk, így nem szorultam be ;-)!) A várban voltak tornyok, amik a csúszdákhoz vezettek ki. Persze Zéti nem merte használni őket. Őt jobban elbűvölte a függőhíd, de ehhez fel kellett húzódzkodni egy lyukon. Az én kis maszatom még ilyet soha nem csinált, fogalma sem volt, mit is akarunk tőle, így aztán most édesapa volt az "áldozat" ... ő mászott be és segített fiának, hogy ki tudja a függőhidat próbálni. De Zéti csak egy útra "fizetett" be ... édesapa visszafelé már nem ment vele. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy a létesítményt csak 4 és 15 év közötti gyerekek használhatták! Szerencsére nem szólt ránk senki, lehet hogy még korán volt? Visszafelé még megálltunk egy fagyira a büfében, ahol megszólaltattuk a tamtam dobott, hívtuk a kannibálokat gyűlésre ;-) Kifelé menet elnyaltunk még egy fagyit, és indultunk haza felé. Zéti még maradt volna, de annyira fáradt lett, hogy már hátamon cipeltem, mert nagyon fájt a dereka (azaz a térde).


Szép délelőtt volt ... ilyet máskor is csinálunk még!

Kombájn

-ért és bármi más mezőgazdasági gépért, teljesen mindegy kicsi vagy nagy, oda van az én fiam. Annyira, hogy már régebben megígértem neki, hogy ha szemben a dombon aratni fognak, elmegyünk megnézni a kombájnokat. Most hétvégén a horgásztónál arattak. Opa felhívott, hogy vigyem Zétit ... Autóba pattantunk és már rohantunk is hozzá.
Zétit teljesen elbűvölte a nagy gép. Szerencsénk volt, mert Opa ismerte a vezetőt, így Zéti be is tudott ülni a nagy masinába. Sőt ki sem akart szállni. Megkérdezte őt Opa, hogy szeretne e még egy kört menni, határozott igennel válaszolt. Én persze teljesen meglepődtem, hogy beszállt, mert tavaly ilyenkor a traktorba nem lehetett őt feltenni, annyira félt. Két kör után azonban ki kellett szállniuk. Szerencsére nem hisztizett. A mi autónkban csak vigyorgott, ült, meg sem mozdult, csak nézett kifelé a kis szemein, mint aki el sem akarja hinni, hogy mi is történt az imént. Hiába kérdezgettük Ági Omával, hogy milyen volt, Zéti csak nézett meredten előre és mosolygott. (Sajnos erről pont nem készítettem képeket.)
Még elszaladtunk tankolni és emlékezett rá, hogy a legutóbb vettem neki jégkrémet. Utánam is kiabált, Mami, hozzál nekem jégkrémet. Azt hittem megeszem azt az okos kis fejét. Mondanom sem kell, hogy lecsúszott neki az egész!
Haza értünk, itt várt az újabb munkagép. A szomszédba jött egy nagy darus autó, ami lepakolta a cserepeket. Fáradt volt már a kis manó, de az autó közeléből nem lehetett elvonszolni.
Délben kimerülten zuhant ágyba és gyorsan elaludt egy eseménydús délelőtt után ...

Strandon

voltunk tegnap. Szombaton egész nap dolgoztunk, Zéti ismét Omával volt egész nap. Oma szerint igen nehezen bírta, egyfolytában az "papucikája" után siránkozott (Édesapa most kezdte harmadik hetét a munkahelyen, Zéti megérzi a hiányát, még így is, hogy napközben eddig sem voltak sokat együtt). Így aztán estére úgy gondoltam, pihenünk és fürdünk egyet. Nagykátai strandon már amúgy is rég voltunk, hát útra keltünk reggel. Zéti nagyon izgatott volt, alig bírta kivárni a reggeli végét. Ügyesen végig ülte az utat és sietősen szedte a lábait a bejárat irányába. Időben érkeztünk, így még helyet mi választhattunk: fa alatt telepedtünk le a gyerek és a gyógymedence között. A plédünkön most sem tartózkodtunk túl sokat. Zéti egész napot papucikájával akarta tölteni. Borús volt az ég, azt hittem a napocska egyáltalán nem fog előbújni, de 10 óra körül jó idő lett. Túl jó is. Zétit alaposan benaptejeztük, de magunkat kihagytunk, jó piros a hátunk, vállunk. Édesapa a gyerekmedencében körözött Zétivel egész délelőtt, délután voltunk a tanmedencében is ... de ez nem jött be annyira az én kis nyuszikámnak. Sőt, amikor Édesapa elment a fényképező gépért, hogy végre velem is készüljön egy kép a strandon, akkor az én kis fiam, teljesen kétségbeesetten követelte az ő papáját. Teljesen meglepődtem, hogy csak akkor nyugodott meg, amikor már látta őt visszafelé jönni.
Ebédeltünk, a hekkből Zéti is jóízűen falatozott, megivott majdnem félliter üdítőt, de az utolsó perceket már nagyon nehezen viselte, hisz csábította őt a víz, a gyerekek kacaja, a pancsolás. Megpróbáltuk elaltatni, hát nem nagyon sikerült. Feküdt velünk egy darabig a pléden, elviselte a fejünkre terített törölközőt is, mi naivan azt gondoltuk ez majd segít, de egyszer csak felült, meglátta Omát a vízben és már ott sem volt. Ismét csobbant egyet a mi is vízi tündérünk.
Fél négy magasságában azonban elfáradt, elfektettem a kezemben a kis nyuszit és már szundikált is. Olyan sokáig aludt, hogy aztán elindultunk haza felé. Már csak itthon ébredt fel a kocsiban. Félálomban azonban mondogatta, hogy ne menjünk még haza ... Reméljük, hogy hamarosan újra megyünk!

Macifarmon Veresegyházon

volt Zéti ma Kekéékkel. Elmondások szerint nagyon élvezte. Az én fiam félős, így most sem az első pillanattól fogva voltak a macik a kedvencei. A rénszarvasoktól pedig kifejezetten félt. Miután megbarátkozott a hellyel egyedül jött ment. Felfedezte a terepet. Csúszdázott, egy régi vonatban ült és "vonatozott". Megnézte a gólyákat és az végén a macikat is megetette mézzel. Egy fakanálra csepegtettek mézet, benyújtották a kerítésen és a maci lenyalta az édes csemegét. Egy csodás délelőtt volt....

Terepjáró és sok más ...

vasárnap terepjárókat néztünk. Zéti kipróbálta a terepjárókat, bemutatkozott a terepjáró tulajdonosának és megkérdezte, hogy mennek e egy kört. Nyuszakekével beültek az első ülésre, bekapcsolták a biztonsági övet és tettek egy séta terepjárózást az erdőben. Azt hittem félt, de Keke azt mondta, hogy jól érezte magát. Zéti felült az quadokra, megrángatta a sebességváltókat, brümmögött és tekerte a kormányt. A gyerek quadok azonban még jobban érdekelték. Alig lehetett őt visszatartani ...
Amikor már nem érdekelték a járművek, kólás üvegbe homokot töltött, és permetezett ...