2009. december 19., szombat

Karácsonyi előkészületek

Szerdán voltam az évben utoljára dolgozni .... juhhhhheeeeee! Semmi sem jobb az itthonlétnél és egy kis lustálkodásnál. Csütörtökön Zéti nélkül (lelkiismeret furdalásom is volt, hisz mondtam neki, hogy most már vele töltöm minden időmet) bevásárlókörútra indultunk édesapával. Zétinek vettünk egy Laufrad-ot. Remélem fog tetszeni neki. Játékot már nem akartunk, mert sok van neki, illetve szüleim ajándékát semmi sem fogja majd felülmúlni (egy nagyon nagy betonkeverő autó, és egy annál is nagyobb traktor). Édesapám addig keresett, kutatott a neten, míg talált egy strapabíró betonmischert. Nagyon kiváncsi vagyok Zéti arcára, amikor kibontja. Már előre örülök neki.
Pénteken együtt voltunk, de csak élveztük az együttlétet, már nem is igazán emlékszem, hogy mit csináltunk. Én aludtam délután Zétivel egy nagyot. Pihentem.
Szombaton délelőtt Zétinek szerettünk volna egy ágyat venni, de nem igazán volt nekünk tetsző. Azaz most jó lenne kitalálni, hogy milyen gyerekbútor lesz a szobájában és ahhoz illő ágyat kellene vennünk. Még van pár napom, hogy kitaláljam, az ágy ráér, megvehetjük ünnepek között is. Jó lenne még most átszoktatni külön ágyba, hogy ha majd az új házban leszünk ne legyen belőle gond.

Apropó ház: most láttam csak, hogy édesapa lefényképezte ebben a szép hóesésben. Hát ilyenek vagyunk 2009 decemberében. Kár, hogy a benti munkálatok nem haladtak ilyen jól. De majd januártól remélem újult erővel, gőzerővel haladunk majd előre és legkésőbb nyár elején költözünk.










Megérkezett a tél is, sok sok hóval. Szerdán már nagyon havas volt minden, én meg egyre inkább utálok vezetni, hát még ilyen utakon, sopánkodtam is, hogy bárcsak egy nappal később jött volna. Szerencsére megúsztam balesetmentesen az utat, és azóta nem is ültem volán mögé.

Édesapával Zéti nagyon ügyesen csúszik le az utca lejtőjén. Most fél egy kicsit, mert valamelyik délután lecsúszott a szánkóról, és beütötte a hátát. Van rajta egy jó nagy kék folt és egy horzsolt seb. Néha azért rá lehet beszélni egy csúszásra.
Tegnap délután még sógyurmáztunk, mára már csak a festés maradt hátra. Azt hiszem ha felébred kreatívkodunk egy kicsit. Ominak csináltunk még díszeket akár a fára, akár az ajtókra is felakaszthatja majd.



Ma megint énekeljünk este, hogy
Advent, Advent, ein Kerzlein brennt
erst eins, dann zwei, dann drei, dann vier
dann steht das Christkind vor der Tür.
Zéti nagyon szépen tudja, már majdnem végig.
Megfogadtam, hogy összeszedem a mondókákat, amit a Zéti már mondogat. Itt a leggyakrabban mondott mondókák listája:
Arany Lacinak (több mint a felét elmondja egyedül, apró segítséggel)
Bóbita
Fut a kocsi, jön a kocsi
Ha én cinke volnék
Télapó gyere már ...
Eine kleine Dickmadam (végig elmondja)
Wenn das Kind nicht schlafen geht ...
Ezeknek a daloknak a refrénjét szokta énekelni velem:
In der Weihnachtsbäckerei
Sei gegrüßt lieber Nikolaus
Lasst uns froh und munter sein
Ein Vogel wollte Hochzeit machen ...

Traktort mostanában nem szoktunk nézni, helyette megy a Thomas és a Barney. Sőt, akarunk csomagot küldeni németbe a haverjainknak, és a kislánynak vettünk egy Fifi babát. Hát Zéti meg van halva érte (szerintem is nagyon szép), mindig mondogatjuk, hogy a baba elmegy Violának de szerintem meg fog szakadni a szíve, ha becsomagoljuk. Így aztán vettünk neki is egyet. Azóta ez a mese is a kedvencek közé tartozik. Zétény szívesen nézi a Barbie meséket is. Van, hogy képes a másfél órát végig ülni az ölemben, mert imádja, hogy énekelnek és táncolnak. Ma a Diótörőt néztük meg szánkózás előtt. Úgy hangzik, mintha sokat ülne tévé előtt, de szerencsére ez nem így van. Esténként szokott meséket nézni, de gyakran szól csak, Zéti meg a lakásban futkározik.

Remélem nagyon hosszúnak fog tűnni ez a pár nap itthonlét. Még olyan messzinek tűnik a 7-e. Bár ha elkezdődik az ünnepi forgatag csak úgy el fognak repülni ezek a szép napok. Jó lenne ha maradna ez a szép fehér táj karácsonyra!

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)