Keresztelő

-ben voltunk ma. Fél 11-re rohantunk a templomba, ahol Zéti egész jól viselkedett. Igaz kicsit sokat beszélt, de engem ez annyira nem bántott. Suttogva beszélgettünk, mert rengeteg kérdése volt. Legjobban az érdekelte, hogy hol van a Pap bácsi. Az orgonától ma szerencsére már nem félt. A prédikáció alatt kimentünk a templomból, ha korábban gondoltam volna rá akkor elmehettünk volna a gyülekezeti házba is, de majd legközelebb. Benedek megkeresztelésére viszont vissza mentünk. Nagyon kíváncsi volt, hogy mi is történik valójában, és folyamatosan bombázott a kérdéseivel. Aztán kekéhez akart menni...
Az istentisztelet után vendéglőbe mentünk. De nem akármilyenbe. Az udvarban volt egy kisebb kalandpark, csúszdával, homokozóval, kötélcsúszdával, mindenféle kötél mászókával. Zéti nagyon szépen eljátszott. Az ebéd hosszúra sikeredett, de egész jól bírta. A főfogás után azonban már nem volt türelme kivárni, hogy mi is befejezzük, így kiment a kertbe. Kekéék utána mentek és megnézték az állatsimogatót. Nem sokkal ezután tartottak egy lovas bemutató az étterem előtt külföldi vendégek részére. Mi is leültünk közéjük és megnéztük a csikósok bemutatóját, a juhászt a szamárral, a szürke marha fogatot, a lovas hölgyet. A bemutató után oda lehetett menni az állatokhoz és meg lehetett őket simogatni. Zéti a szamárnál leragadt a Papával és legnagyobb megdöbbenésem rá is ült. Egyfolytában nevetett, mosolygott és közölte a Papával, hogy otthonra is kell egy ilyen. Zéti, aki fél az állatoktól, nem mer oda menni semelyikhez (talán csak a cica kivétel ezek közül), most ráült a csacsira. Ezután Zéti elment Papával és a többi vendéggel kocsikázni az erdőbe. Jó fél óra múlva értek vissza az étterembe.
Későre járt, fáradt volt és hazafelé el is aludt az autóban. Most már ágyban, alszanak Papával, hisz holnap új hét kezdődik, és indul az óvoda is.

Erntedankfest

-et megtartották csütörtökön az óvodában. Szerencsére nagyon szép időre ébredtünk, így Omi Zétivel lement. Zéti teljesen kétségbe volt esve, már az ovi közelében könnybe lábadt a szeme és egyre csak azt kérdezte, hogy ugye nem hagysz itt. Nem akarta elhinni, hogy Oma betartja a szavát, így szemével egyfolytában kereste őt.
Vittek a diót, lekvárt, amit egy kis asztalra tettek az óvodai dolgozók. A négy csoport kis asztalkája rogyadozott a nyár során betakarított finomságoktól. Az iskolások kis műsorral készültek: magyar, német dalokkal, mondókákkal, versekkel. Csak utána lehetett az asztalokról kóstolót venni. A lekvárhoz zsúrkenyeret készítettek, gyümölcsök, magok, popcorn, tökmag, napraforgó és még sok másból válogathattak a kis manók. Zéti magához vette az egész pattogatott kukorica tálkát, és amikor az egyik kisgyerek ki akarta venni a kezéből, élelmesen másik irányba indult és nem engedte. Omi nagyon jól mulatott ezen, azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ilyen élelmes kis unokája van. Később azonban jóvá akarta tenni az irigységét, így Zéti odament Éva óvónénihez és kért a kisfiúnak napraforgó magot.
Azt még nem tudom, mi lesz hétfőn, Zéti vagy az Omi fog-e jobban sírni ...

Egy hét óvóda

utn máris egy hét betegség is elérte Zétit. Még a nyaralásból hoztunk haza náthát, Zéti meggyógyult, legalábbis azt gondoltam én, most mégis itthon van, mert nagyon megfázott. Remélem szombatra már csak egy rossz emlék lesz.
Édesapa vitte őt az első héten oviba. Az első nap még együtt voltak délig, ebédre és délutáni alvásra haza jöttek. A délelőtt folyamán Papa kiment a babakocsiért az ovi elé, mire visszaért a csoportszobába, Zéti már torka szakadtából üvöltött. Papa azt hitte, hogy az ő eltűnése okozta a sírást. Mikor délután leültem Zétivel beszélgetni, az asztalnál ülve elárulta, hogy az egyik kis csoporttársa megütötte őt valamilyen cápás játékkal.
Másnap már egy kicsit a háttérből figyelte papa a beilleszkedést, kinn az öltözőben egy újságot olvasva várta a fejleményeket. Nem kellett sokáig várnia, és nem hallott mást, mint hogy Zéti üvölt. Papát idézve "kezem ökölbe, gyomrom görcsbe szorult és bementem.
Szerdán Papa elvitte Zétit és folyamatosan mondogatta neki, hogy ma már dolgoznia kel menni és csak délre érkezik vissza. Zétinek már az öltözőben kezdett a szája legörbülni, a csoportszobában már nagyon sírt. Papa elindult haza felé, de még el sem ért az ajtóig, amikor a terem ajtaja kivágódott és Zéti rohant utána. Így aztán még egy kicsit játszott vele. Amikor azonban tényleg el kellett jönnie, Zétit a dadusnak adta, jó tanácsokkal látta el, hogy a Zéti szeret bújni és szereti, ha simogatják. Persze Zéti nem adta magát könnyen, szegény dadát agyon rúgta a nagy ellenállás és sírás hevében. Az udvaron is csak a dadus kezét fogta, Papát kereste és egyre csak lefelé görbült a szája.
Csütörtökön egy szál virággal és bocsánatkérés közepette keresték meg a dadust. Sírdogált ugyan az én kis manóm, de Papa elmondásai szerint már nem volt olyan vészes. Napközben sem volt már annyira szomorú és kinn az udvaron a szomszéd kislánnyal eljátszott.
Pénteken nem mertem őt vinni, mert a szívem szakadna meg, hogy ott kell őt hagynom, viszont érte már én mentem. Nagyon kis ügyesen jött ki ebéd után a csoportból, ment a fürdőbe fogat mosni, mosakodni. Hazajöttünk, persze Papának sokkal jobban örült mint nekem, de hisz ő volt vele egész héten, és aludtunk egy nagyot.
A hét szinte teljesen kiesett. Holnap azonban Erntedankfest-et tartanak az oviban, így Zéti megy az Omival, megnézik, hogy milyen buli is ez. Jövő héten meg kezdődik minden előröl, bár nagyon remélem, hogy nem lesz sírás, vagy legalábbis nem ilyen sok.

Első angol óra

is beköszöntött Zéti életébe. Három hete találkoztam egy Angliában és Ausztráliában felnőtt magyar lánnyal. Gyönyörűséges ahogy angolul beszél, nekem nagyon tetszik. Ráadás hab a tortán, hogy óvodapedagógus a végzettsége. Kaptam az alkalmon és kifaggattam, hogy vállal e kis gyerekeket is magánórában. Igen volt a válasza. Juhuuu!
Gyorsan meg is egyeztünk, hogy mikor, milyen gyakran, hány órára jön hozzánk.
Ma volt az első alkalom, hogy kilenctől délig foglalkozott Zétivel. Megkértem őt, hogy velem is angolul beszéljen, hogy ne az legyen, mint nálunk, hogy Zéti magyarul válaszol neki is. Igyekeztem én is a legjobb tudásom össze szedni. Anyagot hoz magával: könyveket, zenéket, mesefilmeket. Sőt azt is megengedte, hogy átírjam őket, hogy Zéti hétközben is tudja őket hallgatni.
Zéti nagyon jól reagált rá. Játszott Yvettel egész délelőtt. Beszélgettek, báboztak, olvastak, énekeltek. A harmadik órában, már a szavakat is ismételte, ha Yvi megkérte őt.
Délre szegénykém el is fáradt. Jövő héttől viszont délután jön hozzánk, mert Zéti már óvodás nagyfiú lesz! Délben hazahozom őt, alszik egyet és megint frissen jöhet az angol.
Zéti, mikor Yvi indult haza felé, megkérdezte, hogy miért megy haza? Ebből arra következtetek, hogy neki is tetszett az első játékos angolos együttlét!
Kicsit féltem milyen lesz, de nekem is nagyon szimpatikus volt a lány, így remélem még sokáig jár majd hozzánk! Úgy örülök, hogy rátaláltam! Egy igazi anyanyelvű "óvónő", aki házhoz jön!