2010. május 25., kedd

Ismét

Aquaworldben voltunk a múlt vasárnap. Lejárt az üdülési csekkünk, így még az utolsó pillanatban kihasználtuk a lehetőséget és pancsiztunk egy nagyot. Zéti nagyon élvezte a vízet. Talán most egy kicsit fáradtabb volt, de azért a "szárazföldön" most sem töltöttünk sok időt. A reggeli órákat most is jobban élveztem, kevesebben voltak a fürdőben, tudtunk a jakuzziban is hely szűke nélkül ücsörögni, a sodróban sodródni, a gyerekmedencében fürdőzni és a csúszdákon csúszkálni. Sokkal bátrabban mozgott Zéti most az élményfürdőben mint az előző alkalommal. Nagy sikert aratott nála a csúszda, egyedül jött le, és gyakran egyedül tette meg az utat a csúszda tetejéig. Én a csúszda aljában kaptam el, hogy nem merüljön el, Papa pedig a tetején indította útjára. Ha leért Papa elindult feléje és útközben találkoztak a függőhídon. Délben ebédeltünk volna, ha Zétinek lett volna ideje valamit enni, de őt nagyon foglalkoztatta, hogy mi történik a medencékben. A gyerekeknek kialakított játszótéren Zéti bátran mászkált az elemekből összerakott várban és ügyesen használta a készségfejlesztő játékokat.
Most nem voltunk olyan sokáig mint az utolsó alkalommal, de jól jött egy kis pihenés. Kicsit több időt hagytam magamnak, kétszer is bent voltam a gőzfürdőben.
Előpünkösdöt tartottunk, mert a pünkösdi hétvégénk meghiúsult. Sajnos (anyagi) kedv hiányában itthon maradunk és itthon próbálunk meg pihenni ...

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)