2011. március 11., péntek

Betegség betegség hátán

Már két hete egyfolytában betegek vagyunk. Én hétvégén ágynak estem. Vasárnap szinte egész nap csak aludtam. Zétit 6 lovas hintóval sem lehetett kimozdítani mellőlem. Az éjszakai külön alvásom kevés volt, pedig már épp kezdett jobban lenni. Bolond volt az időjárás is, szombat reggel még szakadt a hó délután hétágra sütött a nap. Le is fényképeztem, mert ha nem látom nem hiszem. Még próbálgatja erejét a tél ....
Mi azonban már nagyon várjuk, hogy tavasz legyen. Hétfőni napsütést kihasználva, kint a kertben a tuják között kergetőztünk, bujócskáztunk hintáztunk, futkároztunk. Nevetgéltünk, kacagtunk és egyszerűen csak élveztük a napsütést.
Keddre viszont ő is elkapta a betegséget. Délelőtt Pesten voltunk, nem értettem miért olyan fáradt és gyenge, de délutánra minden világos lett. Mikor felébredt a délutáni alvásból olyan nagyon levert volt és szokatlanul meleg. Csak ült egyhelyben, semmi élet nem volt a kis nyusziban. Hiába mértem én a digitális hőmérővel a lázát, 37,8 volt a legtöbb, amit mérni képes volt. Még jó, hogy adtam lázcsillapítót Zétinek, mert szerda reggelre kiderült, hogy kukába való a digitális lázmérőnk. Szerda reggel Opat kértük meg, hogy hozza fel az övéké régi hagyományos lázmérőjét. Belém is állt az ideg, amikor megláttam, hogy 39,3 a tényleges hőfok. Két éjszaka egyfolytában borogattuk szegény kis manót, tegnap már "csak" lázcsillapítót kellett adni neki. Vannak jobb és rosszabb pillanataink. Sokszor nyűgös és nem találja a helyét. Azt hittem rajta is két nap alatt végig szalad és csak a nátha marad hátra, de Zétinél kicsit tovább húzódik a láz is. Ráadás a doktor néni azt javasolta, hogy ha már tünetmentes, akkor is maradjon itthon még 2-3 napot. Nem tudom mikor fog megint oviba menni. Megint lehet mindent előröl kezdeni!

Nincsenek megjegyzések:

Zéti csudajó mondatai

"Anyukád, gyere a fiadért, mert fáradt!"
"Ne told ide azt a széket! - Pedig ide hozom!"
"Nem kapsz el, Papa nem kapsz el!"
"Az valami!!" (Mi ez? helyett)
"A kutya fáját!"
"Miért nem alszol még?"
"Papa vegyél fel, fáj a derekam, már sokat sétáltam (kb 20 métert)!"
"Aki nem bújt, aki nem megy ki" (19.07.2010)
Mami, csináljál ide hidat! (azaz ölelj meg! 24.07.2010)
Bimbócskám, jöjjél csak ide! (14.08.2010)
Van egy ötletem, együnk csokoládét (15.08.2010)
Zselyke a pelusos (bölcsi)ba fog járni! (13.08.2010)