Rosszcsont

Nem is emlékszem, hogy volt e már ilyen napom Zétivel. Mintha egy kisördög bújt el volna benne. Csak olyat csinált egész nap, amit nem lehet. Ha nem engedtem, akkor ment az üvöltés. De vegyük csak sorjában:
Reggel amint kinyitotta a szemét és megitta a reggeli tejcsit (tápszert), máris ki is mászott az édesapja után. A fürdőben a tiltott szekrénybe mászott be könyékig, és a tisztítószerekkel kezdett el játszani. Mindig szépen elmagyarázom, hogy az nem játék és a többi. Ezt a monológot mindig szépen végig hallgatja és aztán kezdi el a bömbölést.
Mikor már én is felébredtem, akkor a nappaliban egyszer csak felmászott a tévé melletti szekrényre és elkezdte a cd-ket ledobálni a polcról. Azt hittem a szememnek, amikor láttam, hogy teszi fel a lábát, húzódzkodik és már fenn is volt. Szuper. Erről, hogy fogom leszoktatni? Vagy még most újdonság a mászás és ezen is túl leszünk?
Imád kulcsozni. Ha a nappali ajtaját teljesen kinyitom és Zétit az ülőgarnitura karfájára ültetem pont eléri a kilicset és a kulcslyukat. Oda aztán lehet bedugdosni a kulcsot. Eddig mindig mutatta mit akar, és akkor ott ültem mellette, hogy játszani tudjon. Ma azonban felmászott a kanapéra és átdobta a lábát a karfán és úgy bűvölte a lyukat. Eszméletlen volt a mutatvány!
Nem szokta a virágot bántani. Ma azonban integetett a fejével ugyan, hogy nem nem, mégis jól megtépázta az egyik futó növényt.
A délutáni alvás után kettesben mentünk be a városba. Azt hiszem soha többet nem leszek ilyen bátor!!! Mire hazaértem, folyt rólam a víz és le kellett zuhanyoznom. A hobbyboltban a nő nagyon rendes, ott lehet pakolni. Nem baj, ha valami eltörik -azért én figyelek, hogy nehogy baj legyen- vagy ha rendetlenséget csinálunk. De a papírboltban igen furcsán néztek ránk. Zéti ellopta az egyik vásárló kosarát, lepakolta a tollakat míg én fizettem. Bement a zárt részbe, ahol az iroda van. Még két perc és ha nem jöttünk volna el akkor tuti ők dobnak ki minket. A rossmann-ban hipp hopp lepakolta a popsitörlőknél a polcot. Én addigra már olyan fáradt voltam, hogy csak mindent visszadobáltam és már rohantunk is haza. Megfogadtam, hogy így nem megyek mégegyszer még egy rövid vásárlásra sem sehova.
Estefelé eszébe jutott a kártya. Az egyik alsó szekrényben tartom a mi (felnőttek) játékainkat. Már egy ideje nagyon tetszik neki a wizard nevű kártya doboza. Este egyfolytában oda rohant -mindig mikor már kezdtem azt hinni, hogy eltereltem a figyelmét- és kikapta a polcról a játékot és már szedte is ki a dobozból. Valahova ezt is el kell tennem, ha szeretném, hogy még ő is játsszon vele.

Na de azért voltak ma szép pillanatok is. A lábát ma nagyon sokszor bedugta a mi cipőinkben. Az én túra bakancsomban ment is három lépést. Alig bírta kicsi lábait emelni, de akkor is küzdött, úgy mintha az élete múlna azon, hogy el tud e jutni az ajtóig. Többszöri mutatvány volt ez a mai napon.
Rájött, hogy a térdét emelni is tudja. Magas térdemelésben közlekedett egy darabig a lakásban. Sőt ilyen térdemelős figurát még a táncba is beleszőtt.
Apropó tánc: egyre ügyesebb, egyre több figurát tud. Forgatja a kezét, csattingat, dölöngél jobbra balra, rázza a fenekét, rugózik, csak az egyik lábát emelgeti, forog körbe körbe, vagy épp ha ülve táncol, akkor a felső teste az ami egyfolytában mozog, két keze a feje fölé emelve és csettinget. Nehéz ilyenkor komolynak maradnom. Bezzeg a fényképezőt mindig későn sikerül bekapcsolnom.
Tésztát főztem ma ki, amit Zéti nagyon szeret. Főleg a főzésnél kóstolni. Amikor megkevertem a forró vízben a tésztát, felkéredzkedett a kezembe, kihalásztatott magának egy darabot, a kezemben addig fújta, amíg elég hideg volt ahhoz, hogy a sajátjába vegye, bedugta a felét a szájába nyalogatta és megette. Ezt többször egymás után, addig amíg puha nem lett a tészta. Pár napja együtt csináltuk az egész folyamatot és Zéti megjegyezte. Lassan már egyedül is fog tudni tésztát kifőzni.
Sokat olvastunk ma. Imádom amikor befészkeli magát az ölembe. Lapozgat, beszélgetün a könyv oldalain az állatokról és a történetekről. Meg tudnám zabálni.
Nagyon édesen tud utánozni engem, főleg azt amikor mondom a magamét. Zéti egyfolytában magyaráz, szétteszi a kezét és olyan komoly arcot vág, mint én szoktam és csak mondja maga elé a számunkra érthetetlen szavait. Fel-felemeli a hangját, hatásszünetet tart és újra rákezd. Jaj lesz nekem, ha már beszélni fog és mindezt érteni is fogom!

Nagyágy

avagy gondolatok az éjszakából...

megint egy sokat vitatott téma jutott eszembe. Hol aludjon a kicsi nyuszi? Szülői ágy vagy kiságy? Mi a jobb a gyerkőcnek és mi a jó a szülőnek?
Nálunk úgy hozta az élet, hogy Zéti köztünk alszik. A császár után alig bírtam hajolni és Zétit betenni a kiságyba. Éjjel így édesapa kelt fel és hozta a nagyágyba szopizásra, de mire vissza kellett volna tenni őt elaludtunk mindannyian. Ráadás a következő szopizásnál kiszolgálta magát a kicsi manó, így zavartalan volt az éjszaka. Nem is viselt meg az éjszakai szoptatás. Sőt!
Nyugtattam magam a dédi szavaival (84), a gyereknek legjobb az anya mellett, kell neki a közelség, ott érzi csak igazán jól magát, és nem törődtem a lelkemben dúló félelmekkel csak reménykedtem abban, hogy ha eljön az ideje akkor majd úgyis a kiságyban fog aludni.
Nagy sokára és nagy küzdelem árán elértem Zétinél , hogy miután elaltattam a kiságyban aludjon tovább. Igen ám, de még álmában is nagyon jól működnek a radarjai. Mihelyt elhelyezkedtünk az ágyban és kettőt szuszogtunk, Zéti felült a kiságyban és követelte a helyét köztünk. Hitetlenkedve álltam azaz feküdtem minden este az ágyamban és csak mosolyogtam, hogy milyen huncút is az én fiam. Éjszakánként aztán inkább mérgelődtem, mert a két fiú leszorít az ágyról, szinte lapjában fekszem kb 30 cm-n. Reggelre minden tagom fáj és teljesen el vagyok gémberedve. Na ennyit a pihentető alvásról.
Talán egy hete (mivel még mindig kézben alszik el a kicsi manó) félálomban megfeszíti magát, ilyenkor kéri, hogy tegyem le. De nem ám a kiságyba. Ott a nagyágyban kényelembe helyezi magát és egy mukk nélkül alszik.
Éjjel sokszor jön és bújik, addig furakszik, tolakszik, amíg a mellkasom elé befészkeli magát, kiköveteli a kezem maga fölé és így összeölelkezve alszunk, amíg bírja a karom.
Már nem harcolok -gondolatban sem-, hogy a kiságyában aludjon éjjel. Úgy látszik így kellett ennek lenni és remélem annak eljön majd az ideje, hogy a saját ágyában aludjon. Ráadás édesapa is így nőtt fel, neki ez teljesen természetes, nem is gondolkodott sohasem azon, hogy a fiának a saját ágyában kellene aludnia.
Amúgy nincs is szebb annál, mint amikor odabújik, letesz fejét a fejemre, karomra. Reggel imádok arra ébredni, hogy rám mosolyog, vagy megsimogat vagy csak elkezd az ágyban beszélgetni.
Mindenki másképp csinálja, de nekünk jó így. Olyan hamar megnőnek, olyan hamar önállósodnak, miért ne élvezzük ki ennek a pár évnek a szépségeit?

Schnuller und Windel, azaz cumi és pelenka

avagy gondolatok a mindennapokból ...

Mindenhol azt olvasom, hogy nem jó dolog a cumi és hogy arra nincs szüksége egy pici babának. Zétinél nagyon hamar eldőlt, hogy cumis baba lesz. A biztonság kedvéért vettem egyet, de fogadkoztam, hogy nem fogom neki odaadni. A kórházban az első átüvöltött éjszaka után behozattam édesapával azt a cumit. A következő napot már egész jól átvészeltük.
Amúgy is nagyon nehezen viselem, ha Zéti sír, ha pedig másnál van és épp üvölt az egyáltalán nem tűröm el. Talán javult a helyzet ilyen téren egy kicsit, de még mindig szó nélkül kiveszem bárki kezéből a manót, ha elpityeredik. Azt azért tudni kell, hogy sírás és sírás között is különbség van, és megtanul az ember lánya különbséget tenni.
Na de vissza a cumira... azóta is cumis baba az én kicsi fiam. Volt, hogy egész nap a szájában lógott. Ha nem kellett kiköpte. Ha megtalálta valahol a lakásban akkor betette a szájába. Ha épp volt egy benne és egy másikat talált, akkor kicserélte a kettőt. Cumi nélkül sehova nem indultunk el. Még most is ott van biztonság kedvéért a kabát zsebében, de egyre ritkábban kéri.
Nem tudom az anyukák miért csinálnak ekkora gondot a dologból. Én nem látok semmi rosszat benne (pedig elolvastam jópár szakirodalmat, ami azt taglalja, hogy ne használjunk cumit, de én nem értek velük egyet). Ha kell Zétinek a cumi akkor a szájában van. Ha nem kell akkor úgyis odaadja, ha kérem. Most 13 hónaposan szinte el van egész nap a "nyugtatója" nélkül. Nem paráztam, nem aggódtam és úgy látszik az élet meg is oldja magától ezt a kérdést. Így én továbbra is azt mondom, hogy jó dolog a cumi. (Sokkal jobb mintha az ujjacskáját szopná. Ezt ha akarnám el tudnám tőle venni.) A következő babánál sem fogom másként csinálni.
Azt viszont nem szeretném, ha a cumival a szájában beszélne. Azt hiszem, azt nem is fogom engedni. Vagy leszokunk addigra a cumiról, vagy csak alváshoz fogja használni. De csak sorjában, annak is eljön még az ideje.

Gondoltam egyet valamelyik nap és vette egy up & go pelenkát. Sokszor van, hogy nyugtalan a pelenka cserénél (na azért nem panaszkodom, mert ha van valami a kezében akkor egész jól el lehet arra a pár percre vonni a figyelmét) és gyorsabbnak kellene lennem (pedig már így is hipp-hopp kész vagyunk), hogy menni tudjon a dolgára. Ezekre az alkalmakra vettem én a bebújós pelust. Na de kérdem én, mi van akkor, ha ez a gyerek bekakált? Sőt már egyszer rá is ült és az egész kaki végig kenődött a hátsó részén? Ilyenkor mit csinál a kedves anyuka? Erre miért nem találnak ki valamit a pelenka fejlesztő szakemberek? Vagy ők még nem gondoltak rá? Mindenesetre nem túl baráti ilyenkor a pelenka csere. Édesapa morgott is valamelyik nap, mert pont neki kellett a kakis bebújós pelust cserélnie. Én nem voltam itthon és Zétit nem akarta kakiban hagyni. Azt viszont ehhez tudni kell, hogy édesapának igencsak nagy kínszenvedést jelent a nagydolog kivétele. A hányinger és rosszullét környékezi őt ilyenkor és persze egy hősnek tartja magát utána. Ezt persze mindig hangoztatja is. Talán a két kezemen meg tudnám számolni, hogy a 13 hónap alatt hányszor vette ki a kakit Zéti alól. Kaptam is én amikor hazaértem. Még, hogy ilyen pelenka. Ezt a baromságot. Ha nem tudom kiszámolni, hogy mikor fog bekakálni, akkor ne adjak rá ilyen pelust. (Általában délelőtt végzi el a nagydolgot, napjában egyszer. Ezért nem gondoltam én balga, hogy jön még egy adag.)
Így aztán maradunk a régi hagyományos tépőzáras pelusnál. Az bevált. Majd néha küzdök a fiammal peluscserénél, az talán egyszerűbb.

Névnap és sok más

Délelőtt édesapával sétált Zéti egy nagyot, én addig takarítottam. Mikor hazaértek Zéti a konyhában a polcon meglátta a szappanbuborék fujót. Csak mutatott a polcra és fújt és fújt és fújt, mire édesapának leesett, hogy a fia a buborékokat akarja kergetni. Futkározott a buborékok után. Most ez az egyik kedvenc. Remélem hamarosan jön a tavasz és akkor mindezt már kinn lehet csinálni, mert ugye ha szétdurrannak a buborékok igencsak nyomot hagynak a padlón. A jó időig azonban még türelmes vagyok, mert annyira tetszik neki.
Délutánra vártuk a vendégeket, mert Zétinek ma van a második névnapja. Ma nem volt akkora felhajtás, mint a szülinapon. Sőt annyi ajándékot sem kapott, mint karácsonykor vagy a szülinapon. Zétinek így csak annyi lehetett furcsa, hogy itt vannak a nagyszülők és húgomék. Tőlünk még igazán ajándékot sem kapott, mert azt találtam ki, hogy egy homokozót veszünk majd. Ennek a megvásárlását támogatták anyagilag anyumék és a dédik is. Húgoméktól sok sok autót és egy pizsamát kapott, aminek nagyon örült, Czeba nagyszülőktől pedig egy melegítőt.
Sajnos Zéti megint megfázott, vagy a nagyitól kapta el. Nagyon szürcsöl és néha néha köhög is. Azt hiszem holnap délután megint meg kell látogatnunk a doktor nénit. Hál Istennek Zétinek láza nincs, így remélem hamarosan kilábalunk a dologból. Napközben nincs nagyobb fennakadás, inkább az esték rosszak, fekve nem kap levegőt. De hát ez ismerjük mi is. Most talán annyi szerencsém van, hogy már elég jól vesz a száján levegőt.
Zéti mindent utánoz, de ezt már írtam egy párszor. Eszméletlen, mindig meglepődöm, ezért írom le ilyen gyakran. Ma a lábamra akarta felhúzni a zokniját. Tudja hova kell azt felvenni. Az üvegből a pohárba akarta önteni a vizet, és meg is tette, csak a kupak rajta volt. Tudja, hogy a pénztárcában pénz van és mondja is, hogy pé(nz). Ha megkérdezem, hogy van e kaki a pelusban integet, hogy nincs. Ha van, azt persze még nem jelzi. Szeret mostanában a lábasban fakanállal kevergetni. Imád villával a kajában turkálni, vagy a kanállal a kávésbögrémben. Eszméletlen, egyre gyakrabban megteszi, ha valamire kérem: felakasztja a zoknikat amikor teregetünk, eljön a fürdőszobába, felveszi a földről a kért tárgyat. Nagyon ügyes és én nagyon büszke vagyok rá.
Újabb szavak, amiket gyakran ismételget: ta(sche), pe(ti), pipi, tak (néha tik), huhu (ez a vonat), csattog a nyelvével mint a lovacska, és ilyenkor a hátamon lovagol, muuuu (ezt a boci mondja), és nem utolsó sorban da(nke).
Sokat olvasunk. Ilyenkor mindig betolat az ölembe, elmesélem mi van az oldalon, vagy épp elénekelem. Hosszasan el tudunk így időzni. Imádom ezeket az együttléteket.Nagyon imádom a kis mogyorót. Minden nap egy csoda és minden nap rácsodálkozom a világra. Bárcsak mindig ilyen gyermeki szemmel tudnánk nézni a világot és bárcsak mindig ilyen gyermeki tisztasággal tudnánk örülni egyszerű és apró dolgoknak.

Baba-mama klub

Na hát mégiscsak sikerült eljutnunk kedden Veresegyházra a baba-mama klubba. Hanka pénteki látogatása után úgy döntöttem, hogy nem Zselykéékkel megyünk, mert ha Zéti egyfolytában sírni fog , akkor nem tudunk haza jönni. Viszonylag jó időben ébredt a kis nyuszi így elgondolkoztam, hogy menjünk e. Kinn ítélet idő volt / van. Szakadt a hó, féltem, hogy csúszósak az utak, de egy gyors egyeztetés után, mégiscsak elindultunk.
Zéti és Zselyke saját lábán tették meg az utat a kocsitól a "babaházig", de még így is korán érkeztünk. Lehet, hogy jó volt ez Zétinek így. Csend volt és minden tele játékokkal. Elindult felderíteni az én kis manóm a terepet. Az egy ismeretlen kislány sem zavarta, annyira lekötötte őt a sok újdonság. Lassanként megérkeztek a többiek is, de Zéti addigra már egész otthonosan mozgott a teremben. A fél órás mondókázós foglalkozás nagyon tetszett neki. Sikongatott, beszélgetett, mosolygott, miközben körbe-körbe rohantunk, vagy épp mutogattuk a mondókákat. Nem voltunk sokan, mert a rossz idő gondolom elrettentette az állandó résztvevőket. Így aztán külön örültem, hogy ebben a rossz időben mégis elmentünk.
Egyet sajnáltam, hogy itthon felejtettem a fényképezőm. Remélem még lesz alkalmam fényképezni.
Tegnap este megettem (volna) egy jégkrémet. Zéti kiszúrta, hogy édességet falatozom. Elindult felém, és addig könyörgött a nagy szemeivel, amíg fel nem vettem az ölembe. Amint elhelyezkedett, már nyújtotta is a kezét a pálcikás jégkrémemért. Mit tehettem? Kezébe adtam, és ő, mint a nagyok, nyalogatta. Úgy mint amikor egy kiscica lefetyeli a tejet. Meg kellett enni őt.
Ezután a jégkrémezés is kettesben zajlik majd. (Imádom a Lidl-ből a mandulás jégkrémet, de csak nagyon ritkán van itthon.)
Napjában többször is sétálunk, még a rossz időben is. Ha Zétinek eszébe jut, akkor indulni kell. Ma nagyon szép időben tettünk egy jó nagy sétát. Minden szép fehér és hetedhét magával süt a nap. Isteni volt kinn lenni. A délelőtti sétákat még általában babakocsiban tesszük, de ma gyalogolt is a kicsi manó. Csak maradjon ilyen szép idő, hogy élvezhessük a délutáni levegőzést is.

A kis félős

Ma nagy szeretettel vártuk Hankát és anyukáját hozzánk. Gondoltam én, hogy a kicsik játszanak, én meg jót beszélgetek az unokahúgommal, hisz már rég találkoztunk. Zéti ezt azonban nem így gondolta. Mikor megérkeztek a vendégek, nem volt semmi gond. Zéti ismerkedni is elkezdett Hannával. Egyszer csak anyukám áttette Zétit Hanka mellé. Én már előtte szóltam, hogy hagyjon még időt neki, de nem hallgatott. Meg is volt az eredménye. Zéti elkezdett rettenetesen sírni. Sajnos ez az egész együtt töltött időre jellemző volt. Hanka egy tünemény, kedves, csendes, kiváncsi kislány. Amíg csendben volt, addig Zéti egész jól viselte a társaságát, de mihelyt elkezdett velünk kommunikálni, Zéti egyből sírva fakadt. A másfél óra alatt Zéti legalább hatszor elsírta magát. Nem igazán értettem, hogy mi a baj. Hanka még csak nem is hasonlít Zselyke temperamentumára. Nem kiabált, nem csinált semmilyen hirtelen mozdulatot, ami megijeszthette volna. Amikor egy kicsit Hankával játszottam és az ölembe vettem, Zéti is közelebb merészkedett, de Hanka kiváncsian kivette a cumiját, akkor megint eltört a mécses. Nem tudom mire vélni a dolgot. Lehet, hogy csak rossz napja volt az én kis manómnak?
El is gondolkoztam, hogy akarjak e a baba-mama klubba menni? Ott a sok gyerek között mit fog csinálni?
Reméljük, hogy ez nem rettentette el a kedves vendégeinket és legközelebb is átjönnek hozzánk.
Nagyon köszönjük a sok szép ajándékot!
A látogatás után még elmentünk sétálni a hóesésben és nagy hidegben. Mire hazaértünk Zéti nagyon fáradt lett, így lefektettem, és másfél órát szunyókált. Este aztán jött ment a lakásban és csak huncutságokon törte a fejét. De beszéljenek inkább a képek:

Sok újdonság

Édesapával tegnapelőtt egy kézzel mosható pullóvert mostak. Zéti nagyon élvezte, hogy a nagy kék lavór tele volt vízzel és lehetett benne pancsolni. Először egyedül próbálkozott, aztán betolatott édesapa ölébe és ketten együtt mosták és centrizték ki a felsőt.

A délutáni alvás és ebéd után Zétivel csendes pihenőt szoktunk tartani. Ilyenkor jön az egyik mesekönyvvel, beleül az ölembe és mesélünk vagy épp énekelünk. Már elég sokáig szokott az ölemben ülni és már viszonylag sokáig képes figyelni. Nem leírt szöveget szoktam felolvasni, hanem megbeszéljük, hogy milyen állatok vannak az oldalon, ill. hogy mit csinálnak. Ha megkérdezem, hogy megyünk olvasni, akkor felvirul az arca és csak úgy siet a polchoz, kiválaszt egy neki tetszőt és már olvasunk is. Megint rendeltem pár könyvet az egyik nagyon jó online könyvesboltban. Rengeteg német könyvük van. Igazából azt is mondhatnám, hogy amit német oldalakon kinézek, azt náluk mind megkapom. Meg vagyok elégedve. Épp most szeretnék még cd-ket rendelni Zétinek, sajnos abból nincs kínálat.

Zéti mostanában imád rázogatni. Legyen az asztalterítő, alsónemű, bármiféle rongy, ami a kezébe kerül, azt jól kirázza. Ezzel perceket tud eltölteni. A lufikat is szereti rázogatni. Én ilyenkor szoktam félni, mert volt, hogy kidurrant mellette és akkor jött a sírás. De őt ez nem érdekli. Fogja, viszi, nyomogatja ...

Már tervezem egy ideje, hogy a játékok felét elpakolom, hogy mindig olyan legyen, mintha kapott volna egyet. De még nem jutottam el idáig. Remélem lesz a hétvégén időm rá.

Bár úgy látom, mindig van valami kedvenc. A hintát felváltotta a mesélés és a séta.

A délelőtti sétánk alkalmával találkoztunk egy nagyon szép cicával. Több mint fél órát néztük és kergettük a cicust. Eljönni nem lehetett. Többet haladtunk visszafelé mint előre. Nagy sokára megunta a cica a társaságunkat és haza ment. Na akkor végre mi is indulhattunk tovább. Az ilyen séták igen hosszúra nyúlnak, mert minden leköti Zéti figyelmét.

Azt már írtam, hogy imád a cipőkkel játszani. Ez főleg akkor a legérdekesebb, mikor kint nagy sár van és bent épp kitakarítottam. Ilyenkor szokta hordozgatni a sáros, víztől csöpögő bakancsokat. (Ilyenkor én egy kicsit szörnyet halok....) Ma viszont új mutatvánnyal rukkolt elő. Rájött, hogy a cipőt én is a lábamra szoktam húzni. Így aztán úgy gondolta, hogy ő is kipróbálja, mennyivel kényelmesebb az enyém. De még nem sikerült neki. Én meg hagyom próbálkozni.

Este aztán kiöntötte az egyik doboz plüssállat tartalmát és maga mászott bele. Húgom aztán tele tette a szabad helyeket az állatkákkal. Zétinek nagyon tetszett, csak úgy kacagott.

Nagy séták egyike

A kedvenc hintázást felváltotta a séta. Most ez lett Zéti mindene. Ha eszébe jut, akkor ha esik, ha fúj nekünk indulnunk kell. Megy a szekrényhez, amelyben az overál, sál és sapka van, mutatja és mondja is, hogy (sé)ta.

Ma délelőtt anyummal kétszer volt kinn és a délutáni alvás és ebéd után, indulnunk kellett, mert nagyon türelmetlen volt.

A ház előtt összefutottunk Zselykével, az utcabeli kislánnyal. Viszonylag sokat találkozunk, így legalább nekem is van egy kis változatosság a sétában, és Zéti is jobban és többet sétál, ha látja maga előtt Zselykét rohanni. Amúgy Zéti tart egy kicsit Zselykétől - bezzeg a jóval idősebbek lányoknak csak úgy hízeleg-, visszahúzódó és félős a társaságában. Zselykét látjuk minden nap, Zéti első reakciója mégis ez: nyújtja a kezét, és kéredzkedik fel. Általában meg lehet őt győzni és nem kell felvenni. Zselyke Zéti ellentéte: temperamentumos, impulzív, gyors,hangos, hirtelen és barátkozós. Imádja az én kicsi fiam és ezt ki is fejezi a maga módján. Ettől Zéti mindig megijed és kell neki egy kis idő, hogy megbarátkozzon vele.

Zselyke ma mindenképp kéz a kézben szeretett volna Zétivel sétálni. (Eddig velem ment kéz a kézben.) Elég nehéz volt rávenni az én manómat, hogy engedje megfogni a pacsiját (ez ugyan nem látszik a képen). Nem sokáig tűrte Zselyke kezecskéjét a kezében. Zselyke nagyon csalódott volt, amikor Zéti végre kihúzta a kezét a szorításából és önállósodott. Nem értette, hogy neki miért nem jó úgy.

Jó nagy sétát tettünk négyesben. Zéti egész jól bírja, de Zselykét nem lehet felül múlni, fáradhatatlan, ahogy menetel a kis huncut.

A séta alkalával úton útfélen pocsolyákba botlottunk. Zselyke mindenre megtanítja az én fiam: hogyan kell a pocsolyában tapicskolni, hogyan kell a sárban turkálni, hogyan kell köveket összeszedni. Az ilyen sétákból legtöbbször nyakig sarasan érkezünk haza. Az overált minden másnap mosnom kell. De jól van ez így.

Sokszor még négyesben az egyikünknél landolunk. Ma még egy háromnegyed órát töltöttünk el Zselykéjék otthonában. Ilyenkor Zéti mindig nagyon elmélyülten játszik. Megszemlél, megvizsgál minden egyes játékot.

Ma kapott kukit a Judittól. Az vettem észre, ha a hasáról van szó, akkor tudja érvényesíteni az akaratát. Simán elvette Zselykétől az egész tányér kukit. Ilyenkor nem fél semmitől.
Ha minden igaz, és Zéti is úgy akarja, akkor holnap elmegyünk a baba-mama klubba.

Rendet rakok, pakolok!

Hát a baba-mama klubba nem jutottunk el. Zéti aznap, de csak aznap, reggel 6-kor kelt. Már ekkor tudtam, hogy a kiruccanás elmarad, mert ilyenkor 10-kor már aludni szokott. Nem is volt ez másként. Mihelyt hazaértünk egy jó nagy babakocsis sétából le is fektettem. Úgy aludt, mint a bunda. Ebéd után megint sétáltunk, de ekkor már gyalogosan. Sosem tudom, mikor teszek jót, ha viszem vagy ha otthon hagyom a babakocsit. Ha sétál a kis manó, akkor feleslegesen van velem a kocsi. Ráadás sokszor kéri a kezem is, olyankor meg olyan rossz tollni a kocsit. Sokszor hiába teszem be a kocsiba, nem marad. Jobb maminál a kézben.
Igyekszem azonban nem túl gyakran felvenni, hogy szokja a sétát. Persze ha fáradnak látom, akkor viszem őt egy darabon. Nem vagyok szadista.
Nem tudom anyáink, hogy bírták ill. a többi anyuka hogy tud felül kerekedni az állandó rendetlenségen. vagy csak én csinálok magamnak ekkora gondot ebből? Én utálom az állandó rendetlenséget. Vannak rosszabb és jobb napok. Előfordul, hogy úgy teszek, mintha nem érdekelne, ha sétálunk akkor nem zavar, vagy ha nem vagyunk itthon és nem látom, de mihelyt betesszük a lábunk a lakásba kiakadok. Ráadás Zéti rengeteget pakol. Meglát valamit, felveszi, elviszi az egyik szobába, ott meglát egy másik érdekes tárgyat az elviszi a másik szobába... és még folytathatnám. Így aztán nem áll másból a nap, minthogy megyek utána és a kezéből kiejtett dolgokat viszem a helyére. Eszméletlen. Bele lehet őrülni!
Ráadás most meg van veszve a cipőkért. Hozza viszi, teszi veszi, pakolgatja, rakosgatja. Olyan mint egy kis kutya! Imád takarítani. A partvist napjában 20 előveszi és sepreget vele. Vagy szerez tőlem egy szivacsot és azzal törölgeti a padlót. A porszívót kitollta az első helyről a felmosó fa és a felmosás maga. Ha ébren van amikor épp felmosok, akkor neki is kell a vízbe mártogatni a felmosó fejet ill a kicsavarásnál is segítenie kell. Aztán ugye már nem tud, mert akkor nem haladok, akkor megy a hiszti a következő merítésig.
A konyha legérdekesebb szekrénye, a főzőlap alatti. Ebben tartom az olajat, a macskakaját, az ecetet, savanyúuborkát stb. Zéti odamegy, egyszer elmagyaráztam mi micsoda, kinyitja a szekrényt, ráteszi az ujját az ecetre és azt mondja e(ssig), vagy azt mondja Ka(tzenfutter), vagy egész érthetően mondja hogy Öl. Ezt napjában többször is eljátsszuk és mondogatjuk, hogy mi micsoda.
Eszméletlen, hogy mennyi mindent utánoz. Ha legugolok hozzá, legugol ő is, ha táncolok, akkor ugyanugy próbál ő is táncolni, ha söprök ő is azt akar... . Szinte mindig ugyanazt csináljuk.
Sőt most már elmondja azt is, ha ő akar valamit. Ilyan a (sé)ta. Elmegy a hálószobába, megáll a szekrény előtt, ahol az overál, sapka, sál van, lábujjhegyre áll és mutatja a szekrényt és mondja hogy ta. Egy éves múlt és tudja mit akar.... Mi lesz majd később??? Ilyenkor aztán indulunk.

Ma vendégeink voltak. Zétit jöttek köszönteni. Sütöttünk, főztünk délelőtt. Megnéztük a Zétiről készült összeállítást, jókat beszélgettünk. Sőt talán tudom most már a fogásokat a furulyán is. Ha lesz időm, jobban bele ásom magam, meg akarok annyira tanulni, hogy a gyerekdalokat el tudjam játszani.
Voltunk a dédit is felköszönteni, ma 85 éves. Isten éltessen még sokáig!

Nagyfiú

Tegnapelőtt este még fürdés előtt Zéti meglepett: felmászott az ülőgarniturára. Csak úgy egyszerűen. Olyan természetesen, mintha mindig is tudta volna. Én meg csak szájtátva bámultam a mutatványt. Fenn rakosgatta a párnákat, forgolódott, dumálgatott és pakolt. Egyre ügyesebb a kis maszat én meg nem győzök csodálkozni.
Miután ágyba bújt mi még nassoltunk egy kicsit, és nem tettük a dobozt a helyére. Másnap reggel Zéti a fejem mögött - reggelente sokszor keresztben fekszünk az ágyon - lesurrant és csak azt hallottam, hogy a kis tappancsai a parkettán csattognak. Halkan utána lopóztam, kiváncsi voltam, mit csinálna így egymaga. Felfedezte a csokisdobozt. Megnézte és már vette is ki a csoki szivecskéket és tette is a szájába. A többit mutogatta, mintha számolná. Egyet még mentett, mielőtt elvettem volna - és meg is ette. Ételt nemigazán lehet elvenni tőle.
Ma doktor néninél voltunk az egy éves vizsgálaton. Zéti 81 cm és 10,92 kg. Nem sokat hízott a kilenc hónaposhoz méreckedéshez képest. Megkapta az prevenár oltást. Eddig sosem sírt, és most sem mondhatnám, hogy nagyon nagy kiabálást csapott volna. A szúrást megérezte, de csak akkor kezdte el a nemtetszését kifejezni, amikor betollták az anyagot a kicsi combjába. Mire haza értünk én lettem nagyon rosszul. Felfáztam valahol. Anyum szaladt hozzánk én meg az orvoshoz. Nagyon gyorsan végeztem és rohantam is haza. Zéti már amikor elmentem, sírdogált. Aztán mutogatta a fényképemet a falon és azt mondogatta, hogy "mam" és egyre jobban görbült le a szája. Már nem lehet őt olyan könnyen itt hagyni másra. Mivel szinte az egész napot a vécén ülve töltöttem, elmaradt a délutáni séta, helyette egy esti sétára küldtem ki a kicsi manót édesapával. Már fáradt volt, így cipeltette magát.
Amióta éjjel olyan rosszul aludt és a rákövetkező nap is csak 20 percet szunyókált, azóta átálltunk a napi egy alvásra. Legtöbbször a reggeli tápszer után visszaalszik és csak 8-kor ébredünk. Így általában 12 és 1 óra között kezdi meg a délutáni alvást. Szeretem ha 2-2,5 órát pihen, mert akkor különösebb nyügösködés nélkül az egész délutánt végig játsszuk. Ma csak másfél sikerült, de így is egész jól bírta.
Lehet, hogy eljutunk így egy baba-mama klubba. Én nem igazán akartam ilyen helyre menni, - vagy találnom kellene egy német nyelvűt - mert nem buták a kicsik és hamar rájönnek, hogy a mami mindkét nyelven jól beszél. Márpedig én szeretném, ha velem legalább németül csevegne. Nem is olyan egyszerű, mint ahogy én gondoltam, a kétnyelvű nevelés. Főleg azért nem, mert az ilyen dolgok, mint pl. baba-mama klub, általában magyarul folynak. Angol még csak csak lenne, de azért annyira nem akarom én megkavarni őt, arra még van idő. Jó lenne, ha lenne valami más német nyelvű elfoglaltság illetve személy, akitől német szót hallana.
Ma kérdezte a doktornő, hogy milyen arányban mondja a szótagokat a két nyelven. Én úgy saccolom, hogy 50-50%. Ez azonban még úgy is változni fog, gondolom a magyar javára. Azért én igyekszem tartani magam ....